Állampolgársági eskütétel - Kárpát-medencei Borászok Találkozója
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából állampolgársági eskütétellel egybekötött ünnepséget rendez Budafok-Tétény önkormányzata, június 2-án a Nagytétényi országzászlónál, ahol Németh Zsolt külügyi parlamenti államtitkár és Duray Miklós, a pozsonyi egyetem docense mond köszöntő beszédet. Ugyancsak a nemzeti összetartozás jegyében kerül sor a Kárpát-medencei Borászok 7. Találkozójára, június 1-2-án, a Budatétényi Rozáriumban.
Időszerű szakmapolitikai, szabályozási, költségvetési-pénzügyi kérdések a célkeresztben
A Településszolgáltatási Ágazati Párbeszéd Bizottság és a Településüzemeltetési Tanács tagjai tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Településüzemeltetési Országos Szakmai Napot június 6-án, Budapesten. A rendezvény az önkormányzatokat, a helyi közszolgáltató szervezeteket, vállalkozásokat és széleskörű kitekintéssel a településüzemeltetést érintő, időszerű szakmapolitikai, jogi-, közgazdasági szabályozási, költségvetési-pénzügyi kérdésekkel foglalkozik.
Gémesi György szerint nincs érdemi egyeztetés a kormányzat és az önkormányzatok között
Az önkormányzatok életében nagy a bizonytalanság: a településvezetők a világos feladatrendszert és a jövőbeli forráselosztás pontos meghatározását hiányolják. Gémesi György a Rádió Orient műsorában az új önkormányzati struktúra jövőképének hiányát emelte ki. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke elmondta, a települések egy szakember által vezetett járási hivatalt szeretnének, amelyben szerepet kapnak a korábbi önkormányzati alkalmazottak.
A TÖOSZ elnöke úgy véli: hosszas egyeztetésekre lenne szükség
Az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban felmerülő kérdések tisztázása végett az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának összehívását kezdeményezi a TÖOSZ. Schmidt Jenő TÖOSZ-elnök június 1-jén az ATV Startban elmondta: a 2013-ban életbe lépő változásokra fel kell készíteni az önkormányzatokat, ezért szeretnének a belügyminisztériummal egyeztetni arról, hogy a jövőben milyen feladatokat kell a településeknek ellátniuk és ehhez milyen források állnak majd rendelkezésre.
Az önkormányzat október végéig dönt a díjakról, melyeket a december 4-i megyenapon adnak át
Ismét pályázhatnak a Pest megyében élő magánszemélyek, közösségek, illetve a térségben működő gazdasági társaságok a megyei önkormányzat három kitüntető címére: a kulturált települési környezet díjra, az építészeti nívódíjra és a Pest megye környezetvédelméért díjra - közölte az országban egyedülálló pályázatok meghirdetése kapcsán a megyeháza sajtófőnöke az MTI-vel.
Hajdúsámsonhoz hasonlóan, itt is tiltakozás kíséri a fenntartóváltást
Öt évig a Hit Gyülekezete működtetheti az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot - így döntött a város képviselő-testülete május 31-i ülésén, mely nem volt teljesen zavartalan. A szocialista vezetésű önkormányzat a fenntartói jogot a 2012/13-as tanévtől kezdődően adja át az egyháznak. A jelen lévő 14 képviselő közül a nyolc MSZP-s igennel, a hat Fidesz-KDNP-s nemmel szavazott a javaslatra.
Szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak
A rendőrség június 2-án megerősítette az MTI Hírcentrumának azt az információját, hogy a BFRK Gazdaságvédelmi Főosztályának nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki volt VI. kerület önkormányzati tisztségviselőket és képviselőket. A BRFK közleménye szerint a gazdaságvédelmi nyomozók az elmúlt napokban 13 embert hallgattak ki gyanúsítottként a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levő ingatlanok elidegenítése miatt folytatott nyomozás során.
A környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek 85 millió forintra pályázhatnak
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti a Zöld Forrás pályázatot: összesen 85 millió forintot kaphatnak a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek. A pályázatokat június 30-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy jelentkező legalább 300 ezer, legfeljebb 2 millió forintot igényelhet.
Egyszerűbb dolguk lesz ezentúl a közterület-felügyelőknek
Egyetlen dokumentumban, a tiltott, közösségellenes magatartásokról szóló rendeletben gyűjtötte össze az önkormányzat a korábban szabálysértési bírsággal sújtott tevékenységeket. Könnyebb dolguk lesz így a közterület-felügyelőknek Pécsett, hiszen nem kell egyidejűleg több jogszabályt figyelembe venniük a bírságok megítélésekor és kiszabásakor, mindössze ezt az összefoglaló dokumentumot.
Tarlós István Bunta Levente helyett Szász Jenőnek adta át a szándéknyilatkozatot
Testvérvárosi kapcsolatot létesítene Budapest Székelyudvarhellyel - jelentette be a nemzeti összetartozás napja alkalmából Székelyudvarhelyen Budapest főpolgármestere. A székelyudvarhelyi millenniumi emlékoszlop előtt június 4-én tartott sajtótájékoztatón Tarlós István felolvasta a testvérvárosi szerződés megkötésének főpolgármesteri szándéknyilatkozatát.
Csongrád megyében számos nagy magán- és önkormányzati beruházás került veszélybe
Hiába nyertek támogatást egyes megyei beruházások: ahol nincs meg a saját forrás, megbénul a fejlesztés, mert bankkölcsönhöz jutni nagyon nehéz. A forráshiányos önkormányzatok képtelenek előteremteni az önerőt és az áfát. 5000 milliárd forint uniós támogatás várja még, hogy az ország számára 2013-ig rendelkezésre álló 8209 milliárdos keretből lehívják a pályázatok nyertesei - mondta egy rádióinterjúban Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke.
Az Országgyűlés döntésével megszületett a törvényi szabályozás a járási hivatalok kialakításáról
A területi közigazgatás átalakításának egyik legfontosabb állomásához érkezett azzal, hogy az Országgyűlés június 4-i döntésével megszületett a törvényi szabályozás a járási hivatalok kialakításáról. A több száz éves múltra visszatekintő járási rendszert 1983-ban szüntetették meg, így harminc év után, de új szervezeti rendben és új céllal 2013. január 1-jével ismét létrejönnek a magyar közigazgatás egykor szerves egységét képező járások - írja a kormany.hu.
A MÖSZ elnöke szerint a járásokról szóló törvényjavaslatnak vannak vitatott pontjai
Az 1990 előtti járási párttitkár szerepét fogják átvenni a járási vezetők - mondta Gémesi György június 4-én az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke szerint a törvénymódosítás bizonyos részletei az egész demokratikus berendezkedés visszarendezését jelentik.
Autót, lakást, féláron – Hogyan került bajba Nemesvid és Tiszabő?
Szolgálati lakás, kukásautó, sporttelep - néhány példa azokból a vagyontárgyakból, amelyeket az eddig adósságrendezési eljárás alá került hazai települések eladni kényszerültek. Vagyonfelmérésre nincs pénz, és van, ahol már értékesíthető vagyon sincs. Jelenleg 16 önkormányzat ellen folyik tartozásai miatt adósságrendezési eljárás, ezek egy része árverésen végződik, ahol szinte minden vagyonukat megpróbálják értékesíteni a helyhatóságok - írja június 5-én a Napi Gazdaság Online.
Istentiszteleten hullott a vakolat – 120 millióba kerül a helyreállítás
Életveszélyessé vált a nagymányoki római katolikus templom épülete, a műemlék környékét június 5-én az önkormányzat lezárta - közölte a város polgármestere az MTI-vel. Karl Béla (független) elmondta: az önkormányzatot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kötelezte a templom környezetének elkerítésére 15 méteres távolságban; az épület mellett közút és iskola is van.
Olyan a közbiztonság a környéken, hogy a helyiek nem tudnak aludni éjszakánként a rettegéstől
A jászkarajenői rendőrőrs visszaállítása ügyében jártak az országos rendőrfőkapitánynál az érintett három település polgármesterei: Palya István, Pásztor Imre és Godó János. Egy ideje ugyanis már megígérte a rendőrség, hogy újra működésbe lép a jászkarajenői rendőrőrs, ám eddig csak egyre tolódott az időpont. Ezért is gondolta úgy a három polgármester, hogy immár az országos főkapitánynál lobbiznak az őrs érdekében. Úgy tűnik, sikerrel.
Soltvadkert önkormányzatának közel 200 millió forintja volt a takarékszövetkezetnél
Soltvadkert önkormányzatának közel 200 millió forintja volt a végelszámolás alatt álló Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél - mondta Lehoczki Ferenc, Soltvadkert polgármestere június 5-én az MTI-nek. A város mellett Bócsa és Kaskantyú önkormányzatának is ez a takarékszövetkezet volt a számlavezető bankja.
A Széll Kálmán-terv szerint a kormány az önkormányzatoknál forrásátrendezésre készül
Nem született döntés a kabinet ülésén az önkormányzatok illetékbevételeivel kapcsolatban - közölte a kormányszóvivői iroda. A kormány részben az [origo] június 4-i cikkére reagált, amely szerint a jövő évi költségvetés tervezete szerint a kormány elvonná a helyhatóságoktól az eddig ott hagyott illetékbevételt, és a gépjárműadó-bevétel 60 százalékát is elvehetik. A kormányszóvivői iroda egyúttal jelezte, kizárólag a kormány döntéseiről informálják a sajtót, értesüléseket nem kommentálnak.
Kínai-magyar nemzetközi kereskedelemfejlesztési fórumot rendeznek Budapesten
A ChinaCham Hungary - Magyar-Kínai Gazdasági Kamara és a Budapest China Mart a LinYi-Budapest nemzetközi kereskedelemfejlesztési fórumot rendez június 11-én, Budapesten, ahol a kínai Linyi városa által kínált kereskedelmi lehetőségeket ismertetik a hazánkba érkező városi delegáció magas rangú résztvevői és kereskedelmi vállalatok vezetői. A fórum célja a kínai piacra értékesíthető magyar termékek értékesítési lehetőségének bemutatása is.
Két utas életét sikerült a készülékek segítségével megmenteni
Egy éven belül két esetben is a kihelyezett defibrillátor készülékek segítségével élesztettek újra olyan utasokat, akik a metróállomáson, illetve a metrókocsiban lettek rosszul. A második eset nyomán Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a program folytatásáról döntöttek, így 2012 végéig a Főváros és a BKK valamennyi metróállomásra defibrillátor készüléket telepít.
Az idén újra a LEADER-csoportok dönthetik el, kik kaphatnak támogatást az uniós keretből
Az 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/négyzetkilométer népsűrűségű, vagyis a viszonylag gyéren lakott településeken működő vagy induló mikrovállalkozások hét milliárd forintra pályázhatnak a LEADER Helyi Akciócsoportoknál (HACS) június 30-ig. A vállalkozások legalább 1 millió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, a hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65 százalék, egyébként 60 százalék.
Megjelent az Energiaklub idei elemzése a hazai napenergia-paicról
Immár negyedik alkalommal jelenik meg az Energiaklub részletes elemzése a hazai napenergia-piac aktuális helyzetéről. Az évente megjelenő, hiánypótló kiadvány átfogó és rendszerezett képet ad a napenergia iránt érdeklődők számára, legyen szó háztartási léptékű beruházásokról, vagy komolyabb befektetői döntések meghozataláról.
Három magyar párt jelöltjeire lehet szavazni – 30 százalék alatti támogatottsággal is lehet valaki polgármester
Első alkalommal rendeznek egyfordulós önkormányzati választásokat június 10-én, Romániában, ahol országszerte tizennyolcezer szavazóhelyiségbe várják a polgárokat. A polgármesteri, illetve megyei tanácselnöki tisztségeket a legtöbb szavazatot összesítő jelöltek foglalják el, függetlenül attól, hogy megszerezték-e a voksok legalább felét. Bukarestben és Románia 41 megyéjében a települési és megyei önkormányzati testületeket is megválasztják.
Gémesi György szerint kérdéses, hogy most jött-e el a közigazgatás átalakításának ideje
Ha saját hatásköreit maga akarja gyakorolni, az állam ezt megteheti - nyilatkozta a Népszabadság június 8-i Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a MÖSZ elnöke. Szerinte azonban kérdéses, hogy ennek most jött-e el az ideje, hiszen a rendszer hatékony, s az év végéig hátralevő idő alatt ilyen méretű átalakítást lehetetlen jól végrehajtani; ehhez öt-nyolc év kéne. Maga egyébként nem látott olyan hatásvizsgálatot, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a közigazgatás olcsóbb és hatékonyabb lesz.
Melyik település lesz Magyarország legvirágosabb falva és városa?
A jövő hét közepéig, június 15-ig várják az önkormányzatok jelentkezését a „Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenybe falu, illetve város kategóriában. A jelentkezés az interneten keresztül lehetséges a www.viragosmagyarorszag.hu honlapon - tudatta az Objektív Hírügynökséggel az MT Zrt. A verseny fődíja: Magyarország képviselete a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe).
Tíz éve nem épült új ház a Hajdú-Bihar megyei kistelepülésen
Az ezeröt fő lakta Bihartordán 10-12 éve nincs építkezés. Pedig szimbolikus áron, öt forintért kínált közművesített telkeket a bihartordai önkormányzat azoknak a családoknak, akik vállalják, hogy három éven belül építkeznek és öt évig a faluban élnek - írja a haon.hu. Még az iszapkatasztrófa kapcsán jött az ötlet, hogy ingyentelket ajánlanak a fedél nélkül maradt családoknak.
Mind többen érkeznek a keleti megyékből a Győr-Moson-Sopron megyei városba
Az utóbbi három esztendőben évi ezerrel gyarapodott a most 32 és fél ezres Mosonmagyaróvár lélekszáma - mondta Nagy István polgármester. A Győr-Moson-Sopron megyei város vezetője (Fidesz-KDNP) közölte: a növekedés oka, hogy mind többen érkeznek az ország keleti részéből, Békés, Borsod, Nógrád és Szabolcs megyéből munkahelyet keresni, azaz „migrációs helyzet van".
Kovács Miklós független jelöltként indult az időközi voksoláson
Kovács Miklós független jelöltet, az eddigi jegyzőt választották a Hajdú-Bihar megyei Báránd polgármesterévé a június 10-i időközi önkormányzati választáson - tájékoztatta Csabai Zsolt, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t. A voksoláson a 2189 választásra jogosult 53 százaléka járult urnákhoz, ők hat függetlenként indult polgármester-jelölt közül választhattak.
A kapott forrást a területek felmérésére, szakértők bevonására, tájékoztatók kiadására lehet felhasználni
A Vidékfejlesztési Minisztérium új pályázatot hirdetett: a Darányi Ignác Terv vidékfejlesztési programjának támogatásával közel 250 Natura 2000 területre készülhet fenntartási terv. A költségvetési szervek, a civil szervezetek és a gazdasági társaságok igényelhetnek forrást a csaknem 550 millió forintos keretből. A támogatás feltétele a Vidékfejlesztési Minisztériumban létrejött Szakmai Bizottság javaslata.
Az ország egyik legeladósodottabb önkormányzata 79 millió eurós kötvényt bocsáthat ki 25 éves futamidőre
Hetvenkilenc millió eurós, vagyis több mint huszonhárom milliárd forintos kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhely önkormányzatának a kormány - írja június 11-i számában a Napi.hu. A portál beszámolója szerint a kabinet további hat önkormányzatnak engedélyezett hitelfelvételt, de ezek nagyságrenddel kisebb összegre vonatkoznak Az új önkormányzati törvény alapján a helyhatóságok csak a kormány engedélyével vehetnek fel hitelt.
Szász Jenő szerint a jobboldal megosztása „halálos lépés volt”
A három magyar párt közül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg a legtöbb mandátumot a június 10-i romániai önkormányzati választásokon, de ő is veszített legtöbbet a négy évvel ezelőtti eredményhez képest. A kormánypártok nagyarányú győzelmét hozták a tegnapi egyfordulós önkormányzati választások Romániában. A három magyar párt vezetője június 11-én, a Kossuth Krónikában értékelte az eredményeket.
Az Európai Bizottság elfogadta az Államreform és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program módosítását
Az Európai Uniós források hatékonyabb elosztása valósulhat meg, miután az Európai Bizottság elfogadta az Államreform és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program módosítását: tovább egyszerűsödhetnek a hatósági eljárások, bővülhet az elektronikai ügyintézések, az elektronikai fejlesztések, a költséghatékony közigazgatási eljárások köre, s további fejlesztési források nyílnak meg a kormányhivatalok fejlesztése előtt is.
Az önkormányzati beruházások finanszírozását segítené elő, és a pénzlehívást gyorsítaná az NFÜ javaslata
Harminc százalékos szállítói előleg bevezetésével gyorsítaná fel az önkormányzati projektek végrehajtását és így az uniós források lehívását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - értesült a Világgazdaság Online. A szállítói előleg azt jelenti, hogy az állam közvetlenül a kedvezményezett önkormányzat projektjének megvalósítását végző cégnek fizet, kihagyva a kedvezményezettet.
Az MNKSZ nemzetközi konferenciát rendez az idősödés nemzetközi éve tiszteletére
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) „Női karrier korhatár nélkül" programja keretében „Az aktív idősödés és nemzedékek közötti szolidaritás európai éve" tiszteletére „Egészség, szépség, biztonság" címmel nemzetközi konferenciáját rendez június 28-án, Budapesten. A rendezvényen többek között a nők egészségmegőrző szerepéről, illetve a fenntartható életmódról és családmodellről hangzanak el előadások.
Az ÁSZ elnöke szerint az önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció kockázata
Magyarországon a helyi önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció veszélye - mondta június 12-én, a győri Széchenyi István Egyetem konferenciáján Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Kifejtette, önmagukban is összetett funkciót gyakorló szervezetekről van szó, ahol tág lehetőség nyílik egyedi mérlegelésen alapuló döntésekre. Az pedig korrupciós kockázat, ha a döntések nem nyilvános szempontrendszer alapján születnek meg - tette hozzá.
Láng Zsolt visszautasította az ÁSZ elnökének az önkormányzati korrupcióra vonatkozó kijelentését
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint az önkormányzatok alapfeladataiból következik, hogy Magyarországon ebben a szférában a legnagyobb a korrupció veszélye, hiszen az önkormányzatok engedélyeket adnak ki, rendeleteket alkotnak, bírságot szabnak ki, valamint ingatlanokat is értékesítenek. Az ÁSZ ezt az Országgyűlés önkormányzati bizottságának fideszes elnökének bírálatára reagálva közölte június 12-én az MTI-vel.
Ésszerűbb élelmiszerbiztonsági követelmények a VM új rendeletében
A Vidékfejlesztési Minisztérium a helyi piacok számára könnyebben betartható élelmiszer-biztonsági követelményrendszert határoz meg a június 11-étől hatályos rendeletében. Az enyhítés célja, hogy a vidéki emberek megélhetési lehetőségeit javítsa, és a hazai, hagyományos termékek piaci érvényesülését elősegítse - tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Az áprilisban létrejött Hódmezővásárhely-Erste Bank megállapodás eredménye a mostani kötvénykibocsátás
A kormány döntése Hódmezővásárhely és az Erste Bank között létrejött megállapodás végrehajtását jelenti, amelyet a város közgyűlése jóváhagyott - közölte az önkormányzat sajtóreferense június 12-én az MTI-vel. Göbl Vilmos hozzátette, hogy a részletekről, mivel azok banktitoknak minősülnek nem adhat tájékoztatást.
Pintér Sándor részletesen foglalkozott az önkormányzatok pénzügyi helyzetével éves beszámolójában
A Belügyminisztérium előtt álló egyik legfontosabb feladat a hivatali korrupciós ügyek felszámolása - mondta Pintér Sándor belügyminiszter június 12-én az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságában. A tárcavezető éves beszámolójában kiemelte az új önkormányzati törvényt és az adósságkonszolidációt - tájékoztatott az InfoRádió.
A módosítások a költségvetési tervezéshez, az önkormányzati és közigazgatási rendszer átalakításához kapcsolódnak
Heteken belül módosulhat köznevelési törvény, azt még az Országgyűlés jelenlegi ülésszaka alatt benyújtják - mondta június 13-án Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár. A helyettes államtitkár sajtótájékoztatón jelezte, a módosítások semmilyen korábban vitatott pedagógiai iskolaműködtetési kérdést nem érintenek. Olyan módosításokról van szó, amelyek a költségvetési tervezéshez, az önkormányzati és közigazgatási rendszer átalakításához kapcsolódnak.
Gémesi György az önkormányzati korrupció kockázatáról, a helyi bevételekről és a feladatfinanszírozásról
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke június 13-án az ATV Start című műsorának vendége volt, ahol kifejtette véleményét azzal kapcsolatban, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint az önkormányzatok alapfeladataiból következik, hogy Magyarországon ebben a szférában a legnagyobb a korrupció veszélye. Mindemellett szó esett az önkormányzati bevételek tervezett átstrukturálásáról és a feladatfinanszírozás bevezetéséről is.
A svájci központú cég inkább szolnoki telepének bővítését választja
Levélben tájékoztatta Martfű polgármesterét a Stadler Rail AG vezetése arról, hogy mégsem telepít üzemet a városba. Biztató, számos új munkahely létrehozására irányuló, a cég és az önkormányzat között az elmúlt nyár végén kezdődött tárgyalássorozat zárult le ezzel a nem várt, kedvezőtlen végkifejlettel - olvasható Martfű internetes honlapján.
A szocialisták támogatnák a Belgiumban, Luxemburgban és Ausztráliában működő gyakorlat hazai bevezetését
Az MSZP azt javasolja, kezdődjön társadalmi és szakmai vita arról, hogy kötelezővé tegyék a szavazásra jogosult állampolgároknak a részvételt a parlamenti, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon. A kezdeményezésről Molnár Zsolt országgyűlési képviselő számolt be a szocialisták június 13-i elnökségi ülése után, kiemelve, hogy a kötelező választási részvétel előírása növeli a kormányok legitimációját, a demokráciába vetett hitet és a választói tudatosságot.
Hódmezővásárhely példája látványos, ám több önkormányzat is bajban lehet
Hazánkban körülbelül 80-100 önkormányzat számára jelenthet gondot a kötvénykibocsátás utáni törlesztés, ám egyre látványosabban jelentkeznek a problémák. A huszonhárom megyei jogú város közül tizenötnek is tízmilliárd forint fölötti a tartozása a pénzintézetek felé. Ráadásul egyre kevésbé jelent biztos üzletet városoknak hitelezni - írja a Világgazdaság Online.
Többnyire az RMDSZ erősített Erdély magyarlakta területein – Már csak két megyének magyar az elnöke
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele Erdély magyarlakta részén a június 10-i romániai önkormányzati választások nyomán. Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien az RMDSZ színeiben szereztek mandátumot. A választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor.
Az új turisztikai törvény elfogadásával érdemes megvárni az önkormányzatok jövő évi finanszírozásáról szóló jogszabályokat
Nem sietteti az NGM az új turisztikai törvény elfogadását, azzal érdemes megvárni az önkormányzatok jövő évi finanszírozásáról szóló jogszabályokat - mondta Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár június 13-án, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az államtitkár szerint az idei év a turizmus éve lesz, igaz, az év nem indult jól a szállodák számára, és a SZÉP kártya elfogadásával is akadtak technikai akadályok, de már a második negyedévben jelentősen nőtt a forgalom.
György István és Bagdy Gábor indítványa szerint a díjak és pótdíjak a Fővárosi Önkormányzat bevételét képezik majd
„A főváros területén található egyes helyi közutak használatáért a Fővárosi Önkormányzat rendeletében meghatározott mértékű díjat (személy- és teherforgalmi behajtási díj), ennek elmulasztása esetén pótdíjat kell fizetni" - olvasható Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat legfrissebb, György István fideszes és Bagdy Gábor KDNP-s képviselő benyújtott módosító javaslatában.
Gémesi György a kódolt kudarcról
Politikai megfontolásból, térnyerési szándékkal írja felül a kormány a helyi rendszereket - állítja Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere a 168 órában. Ám szerinte sokszor a törvényalkotó sem tudja, mi lesz a következő lépés. A járások élére készülő fideszes törvényhozókra utalva azt mondja, az államigazgatás szakma, soha nem vezetett jóra, ha a politika beleszólt.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hetét
Szakmai, kulturális és ökoturisztikai programokkal várja az érdeklődőket a hatodik Magyar Nemzeti Parkok Hete. A világörökségi helyszínek turizmusa című szakmai konferencia nyitja meg a programsorozatot, az idei központi rendezvény házigazdája az Aggteleki Nemzeti Park. A következő napokban izgalmas programokkal, túrákkal várják a nagyközönséget a nemzeti parkok országszerte.
Idén elsősorban közfoglalkoztatási projektekkel lehet pályázni a díjra
Idén is meghirdetik a Példát átadó gyakorlatok pályázatát - a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) és a Belügyminisztérium az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével új pályázatot hirdet közfoglalkoztatási témakörben. A beadási határidő: 2012. július 15.
Háromnapos kulturális kavalkád a Pest megyei városban
Ismét színes programokat kínál a Múzeumok Éjszakája június 16-án, Gödöllőn. Idén több mint tíz helyszínt kereshetnek fel az érdeklődők, akik kiállítások, beszélgetések, filmvetítés, színi előadások és koncertek között válogathatnak. Érdekesség, hogy a kulturális kavalkád három napon át tart. A Múzeumok Éjszakáját Popova Aleszja balettművész fotókiállítása nyitja június 15-én a Művészetek Házában, 17-én pedig a Garabonciás Színtársulat előadása zárja.
A jövő évi költségvetési javaslat a helyi önkormányzatok támogatását 647,209 milliárd forintban állapítja meg
Alapjaiban megváltozik az önkormányzati feladatellátás és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is 2013-tól, miután az önkormányzati feladatok egy része az államhoz kerül. A jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat a helyi önkormányzatok támogatását összesen 647,209 milliárd forintban állapítja meg, ebből a működés általános támogatása 112,788 milliárd.
2012-ben 240 alföldi település pályázhat 1,5 milliárd forintra
Elfogadta a kormány a 2012. évi Tanyafejlesztési Program fejezeti kezelésű előirányzat 2012. évi felhasználásának szabályairól szóló kormányrendeletet. A Tanyafejlesztési Program a - szintén a kormány által elfogadott - Nemzeti Vidékstratégia egyik kiemelt térségi komplex vidékfejlesztési nemzeti programja.
A kirendeltség célja a megyék, illetve a teljes magyar K+F szektor részvételének támogatása az uniós források lehívásában
Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, Skultéty Tamás, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Deutsch Tamás EP-képviselő és Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes részvételével június 15-én tartották a H4 - HunOR Brüsszeli Képviseleti Iroda nyitóünnepségét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
Az intézkedés harmincöt, főként oktatási intézményekben működő beruházást érint
Az állam 15 milliárd forintos segítséget ad az önkormányzatoknak a korábban PPP-beruházás keretében megépített tanuszodák és tornatermek működtetési és fejlesztési költségeinek finanszírozására - tájékoztatta az újságírókat Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára a június 15-én tartott kormányszóvivői tájékoztatón.
Mindkét településen független jelölt kapta a legtöbb szavazatot
Időközti polgármester-választást tartottak június 17-én Enyingen és Szigetszentmártonban. A Pest megyei Szigetszentmártonban a korábbi településvezető, Lerner Henrik, a Fejér megyei Enyingen Pödör Gyula kapta a legtöbb szavazatot. Mindketten független jelöltként indultak a voksolásokon.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egymilliárd forint értékben hirdette meg az Erzsébet-tábor pályázati kiírásait
Több mint tízezer gyermek számára nyílik meg a kedvezményes táborozás lehetősége - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Erzsébet-tábor nyitórendezvényén. Az Erzsébet-program keretében 2012 nyarától rengeteg gyermek juthat el kedvezményesen balatoni és más táborhelyekre.
Előre láthatólag 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből 20 milliárdos megtakarítást várnak
Giró-Szász András közlése szerint további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése. A kormányszóvivő június 18-án az m1 Ma reggel című műsorában emlékeztetett arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter a 2013-as költségvetés sarokszámainak bemutatásakor mintegy 20 milliárdos megtakarításról beszélt, amely a közszférában dolgozók 62 év feletti munkavállalási lehetőségének megszüntetéséből származik.
A drasztikusan megemelt építmény-, illetve telekadó miatt egyre többen megválnának értékes tóparti ingatlanjaiktól
A folyamatosan emelkedő fenntartási és közlekedési költségek egyre több rezidencia tulajdonosát kényszerítik arra, hogy megváljon birtokától. A lapunk által megkérdezett szakemberek szerint az elmúlt hónapokban csupán a Balaton térségében több mint 15 százalékkal nőtt az áruba bocsátott ingatlanok száma, ezzel párhuzamosan pedig az árak tovább csökkentek - írja a Napi Gazdaság.
Az önkormányzati szerveknek ezentúl 25 millió forint alatt nem kell pályázatot kiírniuk eszközbeszerzéseikhez
Dióssi Csaba, Babák Mihály és Dancsó József fideszes képviselők indítványára rögzítették például, hogy az önkormányzati szerveknek ezentúl 25 millió forint alatt nem kell pályázatot kiírniuk eszközbeszerzéseikhez. A Ház kimondta továbbá, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal előirányzatáról a jövőben nem a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, hanem a szervezet elnöke rendelkezik.
Lesovics Miklós az Engesztelő Zarándoklat végén lett rosszul
Rosszul lett június 15-én, és azóta is válságos az állapota Lesovics Miklósnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza polgármesterének, aki az egyik főszervezője az Engesztelő Zarándoklatnak - tájékoztatta Köteles László, a menet másik szervezője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska polgármestere június 18-án az MTI-t.
Az urán világpiaci árának az emelkedése miatt vetődött fel a gondolat
A kormány megvizsgálja a mecseki uránbányászat újrakezdésének a lehetőségét -jelentette be június 19-én Páva Zsolt, Pécs polgármestere. A fideszes politikus a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a cél annak kiderítése, hogy Pécs környéke társadalmi, szociológiai, technológiai, környezetvédelmi szempontból alkalmas helyszín-e a termeléshez.
Szentes polgármestere szerint a kormánynak véglegesen el kellene törölnie a termálvíz visszasajtolási kötelezettséget
2015-ig nem kell visszasajtolni a termálvizet. Ez pozitív döntés a kormánytól a dél-alföldi kertészeket tömörítő szövetkezet elnöke szerint, de ezzel nincs vége az ügynek. Szirbik Imre szentesi polgármester szerint a visszasajtolási kötelezettség felfüggesztése semmit sem old meg, azt végleg el kellene törölni pár héten belül. Különben befellegzett a kertészeteknek - írja a Délvilág című napilap.
Maros, Kolozs, Szatmár és Bihar megyék alelnöke lehet a romániai magyar párt politikusa
Négy erdélyi megye önkormányzatának alelnöki tisztségét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői tölthetik be - közölte június 19-én az MTI-vel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miután a magyar szövetség vezetői csaknem egyórás egyeztetést folytattak Bukarestben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) vezetőivel.
Szmetana György: Az önkormányzatiság új fokozatához érkezett
A költségvetéssel önkormányzati szinteken is baj van. Alapos, átgondolt tervezéssel, terheléssel, adópolitikával, közös összefogással kell túljutnunk a nehéz időszakon - mondta Szmetana György szakértő, aki június 19-én volt a Rádió Orient The Show Must Go On című műsorának vendége.
Az önkormányzatok 400 milliárd forinttal kevesebb költségvetési támogatásban részesülnek
Az állami intézmények jövő évi költségvetésében nem mindenhol tetten érhető tetten a spórolás. A 2013-as költségvetés tervezete alapján az Országgyűlés kiadásai például az idei 21-ről 34,5 milliárd forintra nőnek, igaz, a jövő évi büdzsében már szerepel az Országgyűlési Őrség, amely több mint két milliárd forintos támogatást kap, és 10 milliárd forintot elkülönítenek a Kossuth tér rekonstrukciójára is.
Bolberitz Pál, Teller Ede és Mága Zoltán is a kitüntetettek között van
Átadták a főváros díszpolgári címeit július 19-én a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén. Az idén tizenhat személyiségnek ítélték oda az elismerő címet. A szabadság napja alkalmából tartott ünnepségen Tarlós István főpolgármester beszédében megemlékezett arról, hogy 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona.
A KEOP és KMOP pályázatoknak köszönhetően sok önkormányzati napenergiás rendszer valósul meg
Harmadik évéhez érkezett a nemzetközi RES Champions League, a Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligájának magyar fordulója, a Napkorona Bajnokság. Idén közel 200 magyar település vesz részt a versenyben, ahol az az önkormányzat lehet a bajnok, amelynek a területén a lakosságszámhoz viszonyított legmagasabb arányban használják a napenergiát. Hamarosan kiderül, melyik a legnaposabb magyar település, közeleg ugyanis a Napkorona Bajnokság idei eredményhirdetése.
Kockázatelemzéssel választják ki a vizsgálandó önkormányzatokat
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvánosságra hozta a 2012. második félévre vonatkozó ellenőrzési tervét. A tervezet szerint jelentés készül a 2011-es zárszámadásról, folytatódik az önkormányzatok vizsgálata, a górcső alá kerülő településeket kockázatelemzéssel választja ki az ÁSZ. Emellett a Számvevőszék a kormánypártok és alapítványaik gazdálkodását is ellenőrzi a következő hat hónapban - tudatta az Objektív Hírügynökséggel az ÁSZ.
A vasúttársaság vezetői elsőként a dél-dunántúli régió városi és megyei vezetőit keresték fel
A MÁV szorosabb kapcsolat kialakítására törekszik az önkormányzatokkal, ennek jegyében találkoztak a vasúttársaság vezetői a dél-dunántúli régió nagyobb városainak polgármestereivel, a megyei közgyűlések vezetőivel június 19-én, Pécsett - közölte a MÁV Zrt. június 20-án az MTI-vel.
Az intézményekbe jórészt hátrányos helyzetű, roma származású gyermekek, fiatalok járnak
Négy intézmény - a szolnoki Hegedűs T. András Szakiskola és Általános Iskola, a tiszaburai óvoda és iskola, a tiszpüspöki és a sziráki általános iskola - fenntartását veszi át az Országos Roma Önkormányzat - jelentette be Farkas Flórián, az önkormányzat elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban. A politikus a lap június 21-i számában elmondta: a szülők és pedagógusok támogatásával veszik át az iskolák fenntartását, és a kötelező tananyag mellett speciális képzések beindítását is tervezik.
Új főpolgármester-helyettes – Átalakuló a BKV – Emelkedő szemétszállítási díj
Közel száz előterjesztést tárgyalt meg június 20-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Letette a képviselői esküt, egyúttal lemondott főpolgármester-helyettesi posztjáról Hutiray Gyula, utódja Szeneczey Balázs lett. Levették a napirendről a taxisrendeletet, amelyet várhatóan szeptemberben tárgyalhatnak újra. A képviselők elfogadták azt a határozatot, amely alapján a főváros birtokba veheti a CET-et, valamint a koncepciót a buszágázat kiválására a BKV-ból.
A legnagyobb összegű kiegészítő támogatást Szombathely kapta
Mintegy 10 milliárd forintos támogatást kap az államtól 1345 önkormányzat - tájékoztatott június 21-én Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Mintegy tízmilliárd forintos összeget utal napokon belül az Államkincstár azon önkormányzatoknak, amelyek április 30-ig pályáztak kiegészítő támogatásra.
Az alapjaiban átalakuló önkormányzati finanszírozás nehéz helyzetbe hozza a polgármestereket
Több, mint 1100 milliárd forint idén, alig 650 milliárd jövőre - első ránézésre is rendkívül súlyos az a megszorítás, amit az önkormányzatok számára hoz a 2013-as költségvetési javaslat. A kormány nyugtatni igyekszik a kedélyeket, szerintük ez csupán annyit jelent, hogy amennyi feladatot átvett az állam az önkormányzatoktól, annyival kevesebb pénzt is adnak nekik. Ám ez a magyarázat csak részben igaz - írja június 21-i számában a Világgazdaság.
Sikeresen zárult az EnergiaKözösségek megtakarítási verseny első évada Magyarországon
Lezárta közösségek számára indított energia megtakarítási versenyének első évadát a GreenDependent Intézet. A program célja az volt, hogy növelje a háztartások és kisközösségek energiahatékonyságát, és népszerűsítse a klímabarát, karbonszegény életmódot - miközben a közösségeket is erősíti. A kampány keretében indított versennyel a szervezők arra is rámutattak: csupán viselkedésünk megváltoztatásával, nagyobb beruházás nélkül is jelentős energiát tudunk megtakarítani.
Soltvadkert 211,6 millió forintot, Bócsa 55,4 millió forintot, míg Kaskantyú 2,7 millió forintot kap
Kifizeti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány - jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a június 21-i kormányszóvivői tájékoztatón. Soltvadkert önkormányzata 211,6 millió, Bócsa 55,4 millió, Kaskantyú pedig 2,7 millió forintot kap, amivel a három település „megmenekül", és a továbbiakban is biztosítani tudja szolgáltatásait.
A lengyelországi megbeszélések során az EU jövőbeni kohéziós politikáját vitatták meg
Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke, az Európai Unió Régiók Bizottsága (CoR) néppárti frakciójának (EPP) tagjaként két napot töltött el Varsóban az EPP elnöksége és a lengyel törvényhozás felsőháza (Szenátus) megbeszélésein. A delegációt Michael Schneider, a CoR-EPP német elnöke vezette.
Az ÁSZ szerint nem megalapozott a jövő évi adók harmada – Az NGM visszautasítja a számvevőszék kritikai észrevételeit
Veszélyben van az önkormányzati rendszer működőképessége, a költségvetés bevételi oldalain pedig jelentős kockázatok vannak, az adóbevételeknek mindössze 58 százaléka megalapozott és az uniós források felhasználása is elmarad a 2012-es évi időarányos teljesítésétől. Az Állami Számvevőszéknek a jövő évi költségvetésről készített jelentése szerint jó, hogy a kormány jelentős tartalékokkal számol, a külső, makrogazdasági környezet ugyanis rendkívül bizonytalan - írja az Index.
Szabálytalanságok miatt visszakérik az 1,1 milliós közfoglalkoztatási támogatást a Heves Megyei településtől
Több mint 1,1 millió forintnyi közfoglalkoztatási támogatást vissza kell fizetnie Gyöngyöspatának, mert a munkát a szerződéstől eltérő helyen, részben magántulajdonú ingatlanokon végeztette az önkormányzat - tájékoztatta Burián Orsolya, a Heves Megyei Kormányhivatal médiareferense június 22-én az MTI-t.
Kilenc kikötőben lehet ki- és beszállni az Árpád úttól a Boráros térig
Új, menetrend szerinti hajójáratok indulnak július 1-jén Budapesten a Haller utcától az újpesti Árpád útig, illetve a Kopaszi-gáttól a Római-partig. Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. a budapesti folyamszakaszon összesen kilenc kikötőt alakított ki európai uniós forrásból. A fejlesztés célja, hogy a Duna kihasználásával új és korszerű közösségi közlekedési alternatívát biztosítson a fővárosban élők számára.
A hvg.hu interjúja Dr. Gémesi Györggyel, a MÖSZ elnökével
A kormányzati politikai szándék szimpla végrehajtójává degradálja a 2013-as költségvetés és a közigazgatási reform a helyhatóságokat - mondta június 23-án a hvg.hu-nak Gémesi György. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke szerint a jövő évi büdzsé önkormányzatokat érintő részébe semmilyen beleszólásuk nem volt, sőt maga, Tállai András felelős államtitkár „sem látja át teljesen a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai által az asztalára tett számokat".
A belügyminiszter szerint a rend fenntartása állami monopólium, de nehezebb a Polgárőrség segítsége nélkül
Bár a közbiztonság és a közrend megteremtése, illetve fenntartása állami monopólium, ez a munka nehezebb és sikertelenebb volna a polgárőrség segítsége nélkül, ezért a tárca fejleszteni kívánja velük az együttműködést - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter június 23-án, az országos polgárőrnapon Jászberényben.
Jókai Anna szerint a kitüntetett „ezüsthajú, aranyszívű, gyémánt jellemű és vasakaratú példaképe korunknak”
A Magyar Szabadság Napja Alapítvány képviseletében Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Koltay Gábor filmrendező adták át június 24-én a Magyar Szabadságért díjat Mádl Dalma asszonynak a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezett ünnepségen. A Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított elismerést olyan személyiségek kaphatják meg minden évben, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez.
A ket.kormany.hu ügyfélbarát megoldásokat kínál a hatósági ügyekben eljáróknak és az ügyfeleknek
A kormany.hu részeként online szolgáltatást indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amellyel ügyfélbarát megoldásokkal kívánja segíteni a hatósági ügyekben eljárókat és ügyfeleket, legyen az például okmányirodai, földhivatali vagy építési ügy. A ket.kormany.hu. honlapon indított Ket.Helpdesk online szolgáltatás elsődleges célja, hogy mind a hatósági ügyintézők, mind az ügyfelek jobban megismerjék a közigazgatási hatósági eljárásokra és szolgáltatásokra vonatkozó tudnivalókat.
A megállapodás többek között az oktatás, a kultúra, a kereskedelem, a városüzemeltetés és a környezetvédelem területét érinti
Testvérvárosi megállapodást írt alá Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Kuo Csin-lung, a kínai főváros kormányzatának első embere június 25-én, Pekingben. „Magyarország számára rendkívül fontos a kínai kapcsolat, amihez a főváros is hozzá kíván járulni" - nyilatkozta Tarlós István a tárgyalását és az aláírási ceremóniát követően az MTI-nek, a helyszínen.
Felmondott hitelszerződéssel pályázhatók bérlakások Debrecenben
Idén is pályázhatnak bérlakásra a bajba jutott devizahitelesek Debrecenben. Két éve van arra lehetőség, hogy az is benyújtsa igényét, akinek még van a tulajdonában ingatlan, de a bank már felmondta hitelszerződését. Amennyiben a június 28-i közgyűlés is támogatja, akkor idén 61 bérlakást pályáztat meg az önkormányzat - írja a dehir.hu.
20 milliárdos megtakarításhoz nem elég 10-11 ezer fővel csökkenteni a közszféra állományát
A kormányzati becslés nagyjából háromszorosát, mintegy 30 ezer főt érinthet a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által felvetett ötlet, amely elrendelné az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre az állami körbe visszatérő 250 ezer közalkalmazott 62 év feletti kötelező nyugdíjba vonulását - írja június 26-i számában a Napi Gazdaság.
A megszálló csapatok kivonulása emlékére rendezett ünnepi műsort élőben közvetíti Gödöllőről a Duna Televízió
Gödöllőn 1991 óta minden esztendő júniusának utolsó hétvégéjén ünnepi műsorral emlékeznek meg arról, hogy Magyarország területén nincsenek idegen, megszálló csapatok. Idén, a XXII. Magyar Szabadság Napja keretében „A szeretet breviáriuma" című előadás lesz látható június 30-án, 20,30-tól a gödöllői Alsóparkban. A Koltay Gábor rendezte előadásban - amelyet az Duna Televízió élő adásban közvetít - Rékasi Károly, Miller Zoltán és Bodnár Vivien játsszák a főbb szerepeket. Zene: Kormorán együttes és a Szent István Király Kórus.
Az önkormányzatoknak tulajdonába kerül a Balatoni Hajózási Zrt.-ben birtokolt állami tulajdonrész
Ingyenesen az önkormányzatok tulajdonába adja a Balatoni Hajózási Zrt.-ben birtokolt 48,99 százalékos tulajdonrészét az állam - derül ki a Magyar Közlöny június 26-i számában megjelent kormányhatározatból. A juttatásnak feltételei is vannak: az önkormányzatoktól tőkeemelést várnak, és ezen felül azt, hogy kilenc éven belül 1,424 milliárd forint tőkejuttatást biztosítanak a társaságnak.
Az OGY szociális bizottsága az önkormányzatokra bízná a döntést
A szociális törvényhez nyújtott be módosító indítványt a Parlament szociális bizottsága, amelynek értelmében az önkormányzatok dönthetnének úgy, hogy a szociális segélyek bizonyos részeit Erzsébet utalvány formájában adják. A módosító javaslat alapján a rendszeres szociális segélyt, továbbá a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt - amely évente kétszer jár és 5800 forint - utalványban is lehetne adni.
Az önkormányzat igyekszik minél jobban bevonni a kerékpárosokat is a városi közlekedésbe
Ünnepélyes keretek között adták át a MÁV Zrt. és Gödöllő önkormányzata közös fejlesztéseként kialakított P+R és B+R parkolót. A 130 millió forint összköltségű projekt kilencven százalékos EU-s támogatással valósult meg. A június 26-i átadáson Gémesi György elmondta, a projekt jól illeszkedik a város „Legyen Gödöllő kerékpárosbarát város!" programjához, amelynek célja, hogy minél jobban bevonják a kerékpárosokat a városi közlekedésbe.
A kormány fontosnak tartja, hogy az egyházak csak annyi intézmény fenntartását vállalják, amekkora a tényleges támogatottságuk
Kormányzati javaslat készül arról, hogy egy egyház ne vehesse át több iskola fenntartását az önkormányzatoktól, mint amennyi az országos támogatottsága. A kormány ezzel azt akarja elkerülni, hogy az adott felekezet hitéletben elfoglalt szerepe és a hitélet alapján nyújtott szolgáltatások mértéke elváljon egymástól - tudósít az MTI.
Nagy összegű tartozások, lepusztított ingatlanok – Munkabizottság alakult a visszaélések megszüntetésére
Hatalmas hátralékok, lelakott ingatlanok - ezt elégelte meg a szentesi városvezetés, amely rendet kíván tenni a szociális bérlakások piacán. Nemrégiben - képviselők és szakemberek részvételével - egy munkabizottság alakult, amely szemlézni kezdte azokat az ingatlanokat, ahol kirívó tartozást halmoztak fel - írja a Délmagyar. Nyolc ingatlant már visszakapott az önkormányzat.
A Vidék Mustra június végétől késő őszig várja a vásárlókat
Termelői piac nyílik június 29-én a Vidékfejlesztési Minisztérium épületének árkádjai alatt. A Vidék Mustra a tervek szerint késő őszig péntekenként reggel nyolctól este hatig tart nyitva, és az ország minden területéről érkeznek majd a kiváló minőségű termékeket árusító kistermelők. Az árkádok alatt egyszerre több mint 50 termelő kínálhatja portékáit, a vásárlás előtt a vevők meg is kóstolhatják majd a kiszemelt termékeket.
Gödöllőn és Ecseren is élnének a környezetterhelési díj adta lehetőséggel
Ha büntetik a Budapestre ingázókat, fizessen az is, aki ki akar jutni a fővárosból - vélik a környező települések vezetői. A Budapest környéki települések is dugódíjat vezetnének be. Ez egyfajta válaszlépés lenne részükről a fővárosi elképzelésekre. Azt mondják ezzel az intézkedéssel a főváros azt az egymillió embert bünteti, aki nap mint nap a munkahelye, az iskolája vagy az ügyintézés miatt kénytelen Budapestre ingázni - számolt be június 27-én az m1 Híradója.
Színes gasztronómiai és folklórprogramok a XIV. Karcagi Birkafőző Fesztiválon
Idén is június utolsó szombatján rendezik meg a XIV. Karcagi Birkafőző Fesztivált a Nagykunság központjában. A nem csupán gasztronómiai jellegű esemény a pusztai állattartás örökségét eleveníti fel 1999-től. Az ezerévesnél régebbi kun rokonság jegyében Fazekas Sándor átadja Horváth László tiszteletbeli kazah konzulnak a megbízólevelét, és megnyitja a kazah tiszteletbeli konzulátust a karcagi önkormányzat épületében.
A Policy Agenda elemzése szerint további feszültségeket hoz az önkormányzati rendszer átalakítása
A jövő évi költségvetés egyik neuralgikus pontja az önkormányzati rendszer és a szociális ellátások kérdése. A Policy Agenda heti elemzése szerint a kormány - miközben alapvetően újratervezi az egész önkormányzati rendszer finanszírozását - politikai aknákat helyez el az önkormányzatoknál.
Megszületett a döntés a feladatmegosztásról és a létszámhatárról
A kormány döntése értelmében a háromezernél magasabb lélekszámú önkormányzatok fő szabályként maguk működtethetik a jövőben iskoláikat, míg a létszámhatárt el nem érő kistelepülések intézményeiről az állam gondoskodna - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint ettől szabálytól mindkét kategória esetében el lehet térni: a háromezer fő feletti települések lemondhatnak a feladatról, míg az e lélekszám alattiak önként vállalhatják azt.
Két plenáris és három szekcióülésen az önkormányzatiság aktuális kérdéseiről
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) június 29-30-án immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóját a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában, ahova közel félezer magyar polgármestert vár az anyaországból, és határon túlról, lehetőséget teremtve a szakmai konzultációra, valamint a kapcsolatok felvételére és azok ápolására. A rendezvény Magyar Szabadság Napja ünnepi előadásával zárul.
Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója - 1. nap: Plenáris ülés
Hagyományosan a Himnusz eléneklésével vette kezdetét június 29-én a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója Gödöllőn, a Királyi Kastélyban. A világtalálkozót Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere nyitotta meg, majd Dr. Sólyom László, köztársasági elnök, az esemény fővédnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza elnöke és Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese mondott köszöntőt.
Lézershow a magyarság történetéről és a hungarikumokról
A Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozóján mutatták be azt a „Hungarikum" című lézershow-t, ami Magyarország történetét dolgozza fel a vándorlásoktól napjainkig. A kifejezetten önkormányzatok számára készült alkotásban nemcsak népünk krónikájának legfontosabb pillanatai elevenednek fel, de több neves, történelmi személyiségünkkel és számos hungarikummal is találkozhatunk.
Szaván, Tompán, Dunaújvárosban és Somlójenőn járultak urnához
A Baranya megyei Szaván, a Bács-Kiskun megyei Tompán, a Fejér megyei Dunaújvárosban és a Veszprém megyei Somlójenőn tartottak időközi önkormányzati választást június utolsó vasárnapján. Szaván, Dunaújvárosban, és Somlójenőn elhalálozás, Tompán a képviselő-testület önfeloszlatása miatt kellett választást kiírni.
Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója – 1. nap: Szekcióülések
A Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója június 29-én délután a Településüzemeltetés, a Vidékfejlesztés - településfejlesztés valamint a Nő, politika, hatalom című szekcióülésekkel folytatódott a Gödöllői Királyi Kastélyban. A szekcióüléseket élénk érdeklődés kísérte a találkozón megjelent polgármesterek részéről.
Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója - 2. nap: Kitekintés
A határon túli magyar önkormányzatok helyzetéről, az együttműködés fontosságáról, valamint az önkormányzati érdekvédelem nemzetközi tapasztalatairól esett szó június 30-án Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozójának záró plenáris ülésén, ahol a Polgármesteri Aranygyűrű-díjak is gazdára találtak.
Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója – 2.nap: Zárónyilatkozat
"A már elfogadott új önkormányzati törvényben megvalósítandó túlzott centralizáció, ellentétben az 1990-ben megfogalmazott önkormányzatiság alapelveivel, sérti az önkormányzati autonómiát, nem támaszkodik az önkormányzatok több mint húsz éves tapasztalataira és csökkenti a települési közösségekben, azok aktivitásában meglévő „felhajtó” erőt, ami egy sikeres kormányzás elengedhetetlen alappillére" - áll a Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója június 30-án elfogadott zárónyilatkozatában.
Gémesi György beszéde és a Szeretet breviáriuma XII. Magyar Szabadság Napján
Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el hazánkat, június 30-án pedig - országos rendezvény keretein belül - először adott helyt Gödöllő a Magyar Szabadság Napja ünnepi műsorának. Azóta minden évben, június utolsó szombatján emlékezünk arra, hogy Magyarország területén nincsenek idegen, megszálló csapatok. Idén, immáron huszonkettedik alkalommal rendeztek ünnepi műsort az Alsóparkban, a Világfánál. „A szeretet breviáriuma" című előadás előtt Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere mondott beszédet.