Az MNV Zrt. 30 évre szóló vagyonkezelési szerződést kötött a Komárom-Esztergom megyei kisváros önkormányzatával
Rendeződik a kisbéri lovarda és monarchia-fürdő sorsa, miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) 30 évre szóló vagyonkezelési szerződést kötött Kisbér önkormányzatával. A vagyonkezelő MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében kiemeli, hogy a szerződés alapján az önkormányzat 2014. május 31-ig összesen 12 millió forintos értékben hajt végre felújítási és értéknövelő beruházásokat az ingatlanokon.
Szeptember 1-jétől nagyobb állami szerepvállalás és új feladatmegosztás a közoktatásban
Szeptember 1-jével létrejön az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alatt álló központi hivatal, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, amely feladatait a tankerületen keresztül látja el - tudatja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága.
Tizenhat országból 450 magyar gyökerű fiatal érkezik a rendezvényre
Három kontinens tizenhat országából 450 középiskolás korú, magyar gyökerekkel rendelkező fiatal érkezik Magyarországra a Vendégségben Magyarországon - Külhoni Magyar Fiatalok Találkozójára, amelyet augusztus 14-21. között rendeznek meg. Gödöllő 2011 után második alkalommal látja vendégül a fiatalokat - hangzott el a találkozót ismertető augusztus 2-i sajtótájékoztatón, Budapesten.
Gémesi György szerint az átvett feladatokra kevesebbet költ majd az állam, mint előtte az önkormányzatok
„Nem lehet labdázni a múzeumokkal" - így kommentálta a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖSZ) elnöke augusztus 3-án, a Klubrádióban azt a javaslatot, amely szerint a korábban megyei fenntartású múzeumokat és könyvtárakat a városoknak adja a kormány. Gémesi György a Reggeli gyorsban azt mondta, augusztus van és még mindig nem tudni, hogy jövőre az új feladatrendszerbe mennyi forrás jut majd.
A hitelfelvételi szigorítások miatt idén elsősorban az infrastruktúra és projektfinanszírozásra helyeződött a hangsúly
Az önkormányzati hitelfelvétel szabályozása jelentősen megváltozott az év elején, és kissé romlott a nem teljesítő hitelek aránya is, ez szigorította a finanszírozás feltételeit. A szektor azonban a TakarékBank szerint továbbra is kínál piaci lehetőségeket, főként az infrastruktúra- és a projektfinanszírozásban.
Fideszes, szocialista, jobbikos és független jelölt is szeretne Lázár János utódja lenni
Négy jelöltet vett nyilvántartásba a szeptember másodikán tartandó hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásra a határidő lejártáig, augusztus 3-án délutánig a helyi választási bizottság - derül ki a testületnek az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozataiból.
Balog Zoltán szerint ilyen mértékű átalakításra az elmúlt húsz évben nem került sor
Huszonhárom új kórházigazgató vette át kinevezését augusztus 3-án, Budapesten, Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól. Az eseményen Balog Zoltán elmondta, a most kinevezett kórházigazgatók az elsők, akik vezetői megbízást kapnak a nagy átalakulások idején.
A párt alelnöke úgy véli, a Fidesz-KDNP „Esztergomot akar csinálni” a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Újra Fülöp Eriket jelöli polgármesternek Tiszavasváriban, ahol augusztus 1-jén oszlatta fel magát a képviselő-testület, és így ősszel időközi önkormányzati választás lesz - jelentette be augusztus 3-án a parlamenti párt alelnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban tartott sajtótájékoztatón.
Bevételi forrást és munkahely-teremtési lehetőséget biztosít a leghátrányosabb helyzetű térségekben is
A smaragdfa, illetve császárfa néven ismert kínai eredetű hibrid fafajta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezik: nagyon gyorsan megnő, levelei rengeteg szén-dioxidot nyelnek el, virágjából méz nyerhető, kivágás után gyorsan szárad, görcsmentes, magas a fűtőértéke, és szinte az élet minden területén felhasználható. Telepítése gyorsan megtérülhet és munkahely teremtési lehetőséget is biztosíthat, akár a leghátrányosabb térségekben lévő településeken is.
Az önkormányzatok, ha akarnák, sem vállalhatnák a feladatot
Nem talál üzemeltetőt a MÁV a Budapest-Székesfehérvár vonalon felújított állomásaihoz - értesült a Hirado.hu. A vasúti társaság igyekezett megállapodni az önkormányzatokkal, azok azonban ha akarnák, akkor sem vállalhatnák a feladatot. A Budapest Székesfehérvár vasútvonal felújítása 2009-ben kezdődött. A 80 százalékos uniós támogatással összesen 181 milliárd forintból készül el.
A partnerség elsősorban a vállalkozásfejlesztés, a városüzemeltetés, a turizmus, és a kultúra területét érinti
Együttműködési megállapodást írtak alá Budapest és Sanghaj vezetői augusztus 3-án, Budapesten. A két város vezetői az aláírt megállapodás keretében rögzítették a szorosabb együttműködést többek között a vállalkozásfejlesztés, a városüzemeltetés, a turizmus, és a kultúra területén.
A kormány gondoskodik a tisztviselők kedvezményes pihenéséről
A kormány nemcsak iskolákat, kórházakat és kulturális intézményeket vett át a sokmilliárdos adósságtól fulladozó megyei önkormányzatoktól, hanem üdülőket is. Ezáltal tizenháromról ötvennyolcra nőtt a számuk, így faházas nyaralóteleptől luxusvillákig terjed a lista, amelyről válogathatnak a kormánytisztviselők - írja augusztus 6-i számában a Blikk.
Újabb önkormányzati megoldás az oktatás jövőjének biztosítására
Sportiskolákat hozna létre több kistelepülési önkormányzat, hogy a jövő évi államosítás után is biztosított legyen az oktatás jövője. A tanulók sportolási lehetősége nem elhanyagolható, de legfeljebb másodlagos jelentőségű ebben az esetben: az iskolák fenntartása sokkal bizonytalanabb lehet, ha nem történik a jövő év elejéig semmilyen lényeges átszervezés - írja a Világgazdaság.
Goodyear Biztonságos Óvoda Programjához 2010 óta félezer honi intézmény csatlakozott
A Goodyear Dunlop Tires vállalat térítésmentesen látja el a Goodyear Biztonságos Óvoda programhoz csatlakozó óvodákat gyerek és felnőtt láthatósági mellényekkel, immár harmadik éve. A programban való részvétel nem jár kötelezettségekkel. Amennyiben óvodájuk jó hasznát tudná venni a térítésmentesen biztosított mellényeknek, úgy regisztrálják mielőbb intézményüket.
A MÖSZ elnöke alapvetően jónak tartja az ötletet, de jó lett volna, ha kidolgozásába az önkormányzatokat is bevonják
„Az önkéntes polgári szolgálat nem arról szól, hogy a polgármester berendel valakit, akit nem kedvel, hogy takarítsa ki az utcát" - mondta Gémesi György augusztus 6-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az ötlet alapvetően jó, hogy olyan lehetőség kerül a hivatalok kezébe, amellyel helyre tudják állítani a rendet, a végrehajtás ugyanakkor felvet bizonyos aggályokat.
Helyi népszavazáson döntöttek a Balatonkeneséről való leválásról
Az önálló településként való működésre voksoltak Balatonkenesén az akarattyai városrészen élők az augusztus 5-i helyi népszavazáson - közölte Balatonkenese aljegyzője. Hegyes Zsuzsanna elmondta, hogy a helyi népszavazás érvényes volt, miután a 779 választásra jogosult közül 476-an (61 százalék) jelentek meg a szavazóhelyiségekben; 416-an (87 százalék) igennel szavaztak, tehát a népszavazás eredményes is volt.
Somogy megyében mindent megtesznek az agresszív gyomnövény terjedésének visszaszorítására
Parlagfű-ellenőrzési akciót indít Kaposvár önkormányzata a Somogy Megyei Kormányhivatallal közösen. A várható intézkedésekről Kéki Zoltán címzetes főjegyző és Novák Csaba, a Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője augusztus 8-án sajtótájékoztatón számolt be.
A feltöltőkártyás vízórával nemcsak a vízdíjhátralék előzhető meg, de ez a módszer tudatos energiafelhasználásra is ösztönöz
Komlón több önkormányzati lakásban olyan rendszert építettek ki, melyben a kártyás mobiltelefon mintájára előre fel kell tölteni a vízfogyasztásra szánt összeget. Ha a pénz elfogy a kártyáról, lezár az óra, és a lakók nem jutnak több vízhez. Szakemberek szerint a feltöltőkártyás vízóra jó lehetőség arra, hogy a családokat a tudatos energiafelhasználásra ösztönözze.
Kétmilliárd forint Nyíregyháza-Sóstófürdő vonzerejének fokozására
Több mint kétmilliárd forint pályázati támogatást költhet a nyíregyházi önkormányzat a városhoz tartozó Sóstógyógyfürdő turisztikai szolgáltatásainak fejlesztésére, illetve az üdülőhely funkcióbővítésére - közölte augusztus 9-én Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntése alapján a város önerő nélküli pályázati forrást, 2 milliárd 104,5 millió forintot használhat fel erre a célra.
Míg 1010-ben 6100 közbeszerzési eljárást indítottak, 2011-ben mindössze 5663-at
A legtöbb közbeszerzési eljárást 2011-ben az önkormányzatok és intézményeik folytatták le (az összes 51,9 százalékát), az összértékből részesedésük 31,2 százalék volt. A pályázatok száma és értéke azonban folyamatosan csökken. Míg tavalyelőtt a helyhatóságok még több mint 6100 közbeszerzési eljárást indítottak 516 milliárd forintos értékben, tavaly már csak 5663-at, 455 milliárdért - szemlézi az MTI a Mapi Gazdaság augusztus 9-i számában megjelent cikket.
A tervezett fejlesztések Magyarország hátrányos helyzetű régióinak felzárkózását is szolgálják
A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság augusztus 8-i ülésén a Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött. A dél-alföldi régióban hat, Dél-Dunántúlon hét, Észak-Alföldön kilenc, Észak-Magyarországon kilenc és Nyugat-Dunántúlon három projekt javasolt támogatásának összege 46,7 milliárd forint.
A kisebb települések gazdasági helyzetének romlását, a nagyobb városok pénzügyeinek javulását prognosztizálják a GKI szakértői
Az önkormányzati adósságok rejtett átütemezése a nagyobb települések részéről folyamatos, egyedi kormányengedéllyel újabb hiteleket vehetnek fel, hogy a régieket törleszteni tudják - mondta a Napi Gazdaságnak Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. Ezen belül egyes települések - „horribile dictu" - devizahitelre is jogot kaptak, például Hódmezővásárhely - tette hozzá a vezérigazgató.
A „Bodrog parti Athén” nem maradhat önkormányzati fenntartású oktatási intézmények nélkül
A városvezető szerint Sárospatak büszke rá, hogy iskolavárosként emlegetik, ezért sem engedhetik meg, hogy ne legyen egyetlenegy önkormányzati fenntartású iskolája sem. Sárospatak ragaszkodik oktatási intézményeihez, éppen ezért visszakéri az államtól mind általános, mind pedig középiskoláját - írta augusztus 10-i számában az Észak-Magyarország.
A fejlesztéshez szükséges pénz nagy részét EU-forrásokból fedeznék
A héten lezárult a Fővárosi Vízművek visszavásárlása, a közszolgáltató ismét százszázalékos önkormányzati tulajdonban van; az új cégvezetés uniós forrásokból újítaná fel az egyre romló vezetékhálózatot. Haranghy Csaba, a társaság vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a cég korábbi francia és német befektetőivel elszámoltak, s az augusztus 8-i határidő előtt visszakapta a főváros az 1997-ben értékesített részvényeket.
A karaván résztvevői hét nap alatt 581 kilométert tekernek majd
Kárpátaljáról, a Vereckei-hágótól augusztus 14-én rajtol a kerékpáros Határon Túra 2012, amelynek résztvevői hét nap alatt Budapestig tekernek. Eisenkrammer Károly, a szervező Vuelta Sportiroda vezetője augusztus 10-én, sajtótájékoztatón bejelentette: a tavalyi túrától eltérően idén nem Erdélyből, hanem Ukrajnából, a Vereckei-hágótól indul a kerékpáros karaván, és az augusztus 20-i nemzeti ünnepen érkezik meg a fővárosba.
Megszületett a harmadik Napkorona Bajnokság végeredménye
Idén harmadik alkalommal vehették át a napenergia felhasználásában élenjáró magyar települések jól megérdemelt díjaikat. A Napkorona Bajnokságban évről évre egyre több önkormányzat méri össze az erejét: hol használnak a legnagyobb arányban napkollektorokat vagy napelemeket. A Bajnokság a nemzetközi Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata, amelyben idén 174 település versengett három kategóriában.
Megjelent a járások létrehozásáról szóló kormányrendelet
Százhetvenöt járás lesz Magyarországon, ezeken felül minden budapesti kerületnek is lesz hasonló hivatala. Egy augusztus 13-án megjelent kormányrendelet felsorolja, mely település hová tartozik, rendelkezik arról, hogy milyen hivataloknak kell létrejönniük, illetve előírja, hogy egy úgynevezett járási biztos felügyelje az önkormányzati vagyon átvételét - tájékoztat a hvg.hu.
A helyi önkormányzat nem folyósítani a szociális segélyeket
Tarnabod önkormányzatának állami támogatásáért demonstrál augusztus 13-tól mintegy 50 helybeli, mert az önkormányzati kassza kiürült, és a szociális segélyezettek több mint egy hónapja nem kapták meg járandóságukat. A 800 lakosú község azért nem tudja teljesíteni a kifizetéseket, mert a szomszédos Tarnazsadány-Tarnabodnak az intézményfenntartói társulás és a körjegyzőség működtetése okán felhalmozott hiánya miatt 6,8 millió forintos inkasszót jegyeztetett be a település számlájára.
Körkép a Fejér megyei intézmények lehetséges jövőjéről
A Fejér megyei településeken található múzeumok a települési önkormányzatokhoz kerülhetnek. Gorzium sorsa még kérdés, lehet, hogy központi irányítás alá kerül. Dorkota Lajos, a megyei kormányhivatal vezetője biztos benne, hogy megtalálják majd a mindenki számára legjobb megoldásokat a településen lévő múzeumok ügyében - olvasható a Dunaújvárosi Hírlapban.
A települések három kategóriában nevezhetnek a megmérettetésre
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatodik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat, a biciklizést bátorító helyi és munkahelyi kezdeményezések hagyományos megmérettetését. A kiírásokon a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismerik el.
A Tolna megyei település polgármestere elhatárolódik az Ozora nevét jogtalanul használó rendezvénytől
Hitelrontásért pert kíván indítani, és kártérítést követel Ozora polgármestere a településükhöz közeli Dád pusztán tartott, ozorai fesztiválként ismert rendezvény szervezőjétől, mert a botrányba fulladt fesztivál a község rossz hírét keltette. Schranz Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek küldött keddi közleményében úgy fogalmazott: „nem tűrhetem tovább, hogy településünk imidzsét tovább rontsa a fesztivál körüli negatív sajtó".
Három kontinens tucatnyi városából érkeztek meghívottak Gödöllőre
Több száz fiatal részvételével augusztus 14-én, Gödöllőn, a Művészetek Házának színháztermében megnyílt a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója. Az ünnepségen Dóka Tibor Gyula, a Hungarofest igazgatója, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntőt.
A Fidesz-frakció konszenzust keres a polgármesterrel Esztergom
Hosszú idő után kisebb politikai megegyezés esélye látszik Esztergomban, és a megosztottságáról elhíresült városban már ez is nagy hírnek számít, mert ilyenre 2010 ősze óta alig volt példa. Abban egyetért a polgármester és a Fidesz, hogy állami segítség kell, de a részletekről nem lesz könnyű megegyezni. A feladat most biztosítani a város fizetőképességét és megőrizni a képességet a minimális alapszolgáltatások ellátására - olvasható a Világgazdaság cikkében.
Az iskolaigazgatók és az önkormányzatok információhiányban szenvednek, az érdekképviseletek többezres leépítéstől tartanak
Egyelőre folyosói pletykákból tájékozódnak az iskolaigazgatók arról, hogy hogyan érinti intézményüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakulása szeptember 1-től. Az önkormányzatok vezetői sem tudnak konkrétumokat, nem egyeztettek velük. A változások miatt akár elbocsátások is jöhetnek - ezt közvetve elismerte az Emmi is. A hvg.hu kormányzati, önkormányzati, intézményi és szakszervezeti illetékeseket kérdezett meg.
Közpénzből fedezték nyaralásukat egyes pocsaji településvezetők
Felháborodást keltett a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon, hogy a település egyes vezetői és a helyi polgármesteri hivatal több dolgozója egy csaknem egyhetes nyaraláson vett részt a Fekete-tenger partján abból az 1,4 millió forintból, amelyet a helyi román nemzetiségi önkormányzat nyert el az idei feladatalapú támogatás keretében - írja az Népszabadság.
Az önkormányzat vezetésének célja az, hogy anyagi következményei is legyenek az elszámoltatásnak
A csepeli önkormányzat kezdeményezte, hogy rendeljék el a helyi MSZP-frakció meggyanúsított tagjai magánvagyonának zár alá vételét - közölte Németh Szilárd, a XXI. kerület polgármestere. A polgármester azt írta: Szenteczky Jánossal - ő a csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője és a fővárosi MSZP elnökségi tagja - eddig két ügyben, Takács Krisztián frakciótársával szemben pedig egy feljelentéssel kapcsolatban jelentette be a nyomozó hatóság, hogy alaposan gyanúsíthatók bűncselekmények elkövetésével.
A MÖSZ elnöke különösen az átállási határidőt és a működés finanszírozásának tisztázatlanságát érzi aggályosnak
Valamivel több információval rendelkezünk, mint korábban, de most sincsenek meg azok a pontos adatok, amelyeknek a birtokában korrektül lehetne nyilatkozni a végrehajtásról - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke augusztus 15-én, az ATV Híróra című műsorában a 2013 januárjától felálló járási hivatalokkal kapcsolatosan. A MÖSZ elnöke különösen a határidő rövidségét és a járások működésének finanszírozásával kapcsolatos bizonytalanságot érzi aggályosnak.
A főváros négy projekt előkészítési munkálatait valósítja majd meg, mintegy 3.1 milliárd forintból
Nyolcszáz milliárd forint európai uniós támogatás lehívását tervezi Budapest, hogy fejlessze a tömegközlekedési hálózatát - erről tartott sajtótájékoztatót augusztus 15-én Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója. A 2014-2020 közötti hét éves uniós fejlesztési ciklus indulásáig a főváros négy projekt előkészítési munkálatait valósítja meg, mintegy 3.1 milliárd forintból.
Hogyan működik a „Vállalkozói Önkormányzatokat!” program?
Ma, amikor kemény verseny folyik az országok között abban, hogy minél több külső tőkét saját régiójukba csábítsanak, nem mindegy az sem, hogy ez a tőke hová, melyik településre kerül. Annak a településnek van nagyobb esélye arra, hogy működő tőkét vonzzon, amely megteszi a megfelelő lépéseket a tőke fogadására. Ezeknek a lépéseknek a megtételében segíthet a Finanz Holding Zrt. vállalkozói önkormányzatok kialakítását segítő programja.
A 30 ezer főnél népesebb városok intézményei október 1. és december 7. között nyújthatják be pályázataikat
Az Új Széchenyi Tervből 2,06 milliárd forintra pályázhatnak térségi szereppel bíró, 30 ezer főnél népesebb városok művelődési központjai. A pályázat multifunkcionális közösségi központok kialakítását és a területi közművelődési tanácsadó szolgálatok infrastrukturális feltételeinek javítását szolgálhatja - tájékoztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
A másfél milliárdos létesítmény a négy őselem köré font tematika mentén oktatja szórakoztatva a közönséget
Mindig azok értek el sikereket, akik válság idején is fektettek a tudásba, a kultúrába - mondta Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere augusztus 17-én, a Futura interaktív természettudományos élményközpontot átadó ünnepségén. A másfél milliárd forintos beruházással épült létesítmény a négy őselem köré font tematika mentén oktatja szórakoztatva a közönséget.
A buszcég marad, az állam és az önkormányzat közösen rendezi az elmúlt években felhalmozódott hiányát
Székesfehérvár közgyűlése augusztus 17-én jóváhagyta az Alba Volán Zrt.-vel kötendő megállapodást, amely biztosítja a városban a közösségi közlekedést és rendezi az elmúlt időszakban kialakult vitás kérdéseket. A létrejövő megállapodással elhárult egy új menetrend bevezetésének kényszere.
Wittinghoff Tamás városának nem sikerült, ami Nagykőrösnek, Aszódnak és Vecsésnek igen
Minden fórumon lobbizott, minden feltételnek megfelelt, mégsem lett járási székhely Budaörs - mondta a település polgármestere augusztus 17-én az MTI-nek. Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a napokban nyilvánosságra került járási besorolásról szólva úgy fogalmazott: mindent megtettek, hogy Budaörs érdemeinek megfelelően bekerüljön a Pest megyei listába, ám felvetéseikre cinikus válaszokat kaptak, érveiket lesöpörték.
A művésznő gödöllői kertjében szövés, varrás és barkácsolás közben készül szerepeire
Gödöllő képviselő-testülete az idén Oszvald Marika Jászai Mari-díjas operett-énekesnőt tüntette ki a Gödöllő Város Díszpolgára címmel. Az Oszvald Marika kiemelkedő színészi és operett-énekesi tevékenységét, közéleti munkáját és Gödöllő iránti elkötelezettségét elismerő kitüntetést Dr. Gémesi György polgármester adta át a Művészetek Háza konferenciatermében tartott ünnepi ülésen, augusztus 20-án.
Több, korábban megvalósításra érdemesnek ítélt, forráshiány miatt nem támogatott projekt indulhat el
A kulturális intézményrendszer számára az elmúlt években egyedülálló lehetőséget teremtettek az Új Széchenyi Terv fejlesztési forrásai, amelyből bővíthették és fejleszthették szolgáltatásaikat valamint infrastrukturális ellátottságukat. Egy augusztusi forrásátcsoportosításról szóló kormányhatározatnak köszönhetően újabb 10 milliárd forintos keret nyílik meg az ágazat előtt - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.
Vannak városok, amelyeknek ma is a napi működésre kell a hitel, pedig jövőre már tilos lesz hiánnyal tervezni a büdzsét
Bár a kormány kiemelt célja az adósság csökkentése, az önkormányzatok csak nagyon lassan képesek megszabadulni a korábban felhalmozott hitelektől. Az új szabályok szerint kormányzati engedély kell az eladósodáshoz, ezt eddig 16 település kapta meg. A rekorder Hódmezővásárhely, amely 23 milliárd értékű euró kötvényre váltotta korábbi tartozásait. Vannak városok, amelyeknek továbbra is a napi működésre kell a hitel, pedig jövőre már tilos lesz hiánnyal tervezni a büdzsét - írja a hvg.hu.
A novemberi gödöllői I. Erzsébet Bál díszvendége Markus Habsburg, Sisi dédunokája, vendégvárosa Bad Ischl lesz
Bad Ischl és Gödöllő volt az a két város, ahol Erzsébet királyné igazán boldognak és szabadnak érezte magát. Az osztrák városban találkozott először unokatestvérével, későbbi férjével, Ferenc Józseffel, itt volt az eljegyzése, és itt látta őt utoljára is. Gödöllő pedig a szabadságot, az igazi otthont jelentette a magyar királynénak. Bad Ischl polgármestere nagyon régóta szeretné, ha Gödöllővel szorosabbra fűzhetnék kapcsolatukat.
Az ÁSZ-hoz érkező bejelentések fele önkormányzati vonatkozású
Idén az első félévben jelentős számú, 183 közérdekű bejelentés, illetve panasz érkezett az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) - adja hírül a szervezet hírportálja. Az összegzés szerint a bejelentések több mint a fele (56 százalék) a helyi önkormányzatok működésével, gazdálkodásával, az önkormányzati vagyon kezelésével, illetve az önkormányzat hatósági feladatellátásával (közműberuházások, közmunkaprogramok, pályázati pénzek felhasználása) kapcsolatos témában érkezett.
A 19 megyeszékhelyen ősszel kezdődnek majd a továbbképzések
A Kormány döntése alapján, megyeszékhelyeken biztosított képzéssel készítik fel a Kormányablakok leendő munkatársait az egyre növekvő feladatokra. Az ősszel induló továbbképzés távoktatási módszerekkel, előadások és személyes konzultációk formájában zajlik. A továbbképzésen részt vevők és sikeresen vizsgázók dolgozhatnak a Kormányablakokban, amelyek száma a jelenlegi 29-ről 2013 végére körülbelül 300-ra nő.
A szülők is segítettek a szinte kizárólag roma gyerekeket oktató intézmény felújításában
A most kezdődő tanévtől az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működteti a Nógrád megyei Szirák iskoláját. Farkas Flórián, az ORÖ elnöke elmondta: a sziráki általános iskola mellett egy szolnoki oktatási intézményt és a szintén Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszapüspöki iskoláját is az ORÖ tartja fenn 2012 júniusától. Arra törekedtek, hogy olyan intézményeket vegyen át az ORÖ,, amelyekben többségében roma tanulókat oktatnak - tette hozzá a szervezet vezetője.
Miről tárgyalnak a honatyák 2012 második félévében?
Az Országgyűlés honlapján már olvasható a Parlament 2012. évi őszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási program, amelyben több, az önkormányzatok számára fontos törvényjavaslat is szerepel.
A köztisztviselők és a közalkalmazottak barátságos küzdelmekben mérik össze tudásukat
A Megyei Jogú Városok Szövetsége és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. augusztus 23-25. között Kecskeméten rendezi meg a Megyei Jogú Városok X. Sporttalálkozóját. A sporttalálkozó védnökei: Borkai Zsolt, Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kósa Lajos, Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke és Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.
A közvetett egyetemi támogatás helyett központi költségvetésből finanszírozzák majd az intézményeket
A közoktatás új rendszerében - 2013. január elsejétől - az önkormányzati iskolák az állam fenntartásába kerülnek. A jövőben tehát nem a felsőoktatási intézmények, hanem az állam tartja majd fenn a gyakorlóiskolákat is. „A gyakorlóiskolák finanszírozása a közvetett egyetemi támogatás helyett valóban központi költségvetési irányból fog érkezni" - közölte Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár.
Amíg az önkormányzat és a szolgáltató vitatkozik, egyre több lesz az illegálisan lerakott hulladék
Jogi lépéseket helyezett kilátásba a Vácon szemétszállítást végző Remondis Duna Kft. ellen a város vezetése, mert állításuk szerint a Kft. szabálytalanul elvitte a külterületekről konténereit, amelyek helyén szemétkupacok halmozódtak fel - olvasható Vác hivatalos honlapján. A cég vezetője szerint jogosan jártak el.
MÖSZ-konferencia a vidék- és településfejlesztés aktuális kérdéseiről
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége tovább kívánja folytatni a Magyar Polgármesterek Világtalálkozója Vidékfejlesztés-településfejlesztés szekciójának eredményes munkáját, ezért Önkormányzatok szerepe a Vidékstratégia megvalósításában címmel konferenciát rendez augusztus 29-én, Gödöllőn, a Művészetek Házában.
A MÖSZ elnöke szerint minimum öt-tíz esztendőre lenne szükség a közigazgatás átalakításához
Politikai célzatúnak tartja és ezért elégedetlen az önkormányzati rendszer átalakításával Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere, aki az egészségügyi intézmények állami kézbe vételével egyetért, az iskolákéval azonban nem - derül ki a Magyar Hírlapban augusztus 22-én megjelent, vele készült interjúból.
A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatóit plusz juttatásokban részesítenék
A jövőben majdnem biztos, hogy elkerülhetetlen lesz, hogy felsőoktatási intézménnyel is rendelkezzen az Országos Roma Önkormányzat - mondta Farkas Flórián, a szervezet elnöke augusztus 22-én a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az átvett iskolák fenntartása során elsősorban az ott lévő vezetésre, illetve az igazgatókra, a tanárokra és a szülői közösségekre hagyatkoznak.
A 350 milliós beruházás az egykori vidámpark területén épülne fel
Koronás Park néven történelmi játszóparkot alakítana ki Székesfehérvár önkormányzata a több mint két évtizede üresen álló volt vidámpark területén. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a terveket bemutató augusztus 22-i sajtótájékoztatón elmondta: a tervezéskor főleg a gyermekekre és a gyermekes családokra gondoltak. A projekt becsült megvalósítási költsége 352,5 millió forint, amelyet teljes egészében pályázati támogatásból szeretnének biztosítani.
Aki a rendelkezést megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható
Az utóbbi időben a rendkívüli meleg, és a hosszabb ideje tartó csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért az ország teljes területén lévő erdőkre, valamint az erdők határától számított kétszáz méteren belüli területre a vidékfejlesztési miniszter augusztus 22-étől átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.
Az önkormányzat szeretné, ha a kerületben dolgozó rendőrök egyben helyi lakosok is lennének
Huszonnégy, kedvezményesen bérelhető lakást biztosít a főváros XI. kerületében dolgozó rendőröknek a helyi önkormányzat. Az első tíz lakást augusztus 23-án adták át. A lakásokat Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere szerint azért ajánlották fel, mert szeretnék, ha a kerületben dolgozó rendőrök egyben helyi lakosok is lennének. A felújított, napelemekkel is ellátott épület a Bornemissza utcában áll; az érdeklődő rendőrök a kerületi rendőrkapitánynál jelentkezhetnek.
Páva Zsolt polgármester a város közbiztonságának értékelését kérte
Pécs közbiztonsági helyzetének értékelését kérte Páva Zsolt polgármester augusztus 23-án Korontos Zoltán helyi rendőrkapitánytól a városban az elmúlt hónapokban elkövetett emberölések miatt. A Dunántúl legnagyobb városában az elmúlt három hónapban három gyilkosság történt. Május végén egy valutázót öltek meg, júliusban egy pécsi rendőrségi pszichológus, a napokban pedig egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre vált áldozattá.
Lázár János az önkormányzati törvény módosítását kezdeményezte
Lázár János azt kezdeményezi, hogy csak olyan települések hozhassanak létre közös önkormányzati hivatalt, amelyek ugyanabban az egyéni választókerületben találhatók. A fideszes képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár augusztus 24-én kezdeményezte az önkormányzati törvény módosítását, kiegészítve a közös önkormányzati hivatalok alakítására vonatkozó feltételeket.
A nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel tárgyalt Balog Zoltán
A támogatási rendszer változásairól, az intézmények fenntartásáról, valamint a nemzetiségek országgyűlési képviseletéről egyeztetett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 24-én a 13 országos nemzetiségi önkormányzat vezetőjével. A tárcavezető jelezte: szeretné, ha együtt kihasználnák azt az előnyt, hogy a nemzetiségi ügyek, az oktatás és a kultúra immár egy minisztériumhoz tartozik.
A második ütemben Ráckeve, Piliscsaba, Pusztaszentlászló és Polgár vagyongazdálkodását vizsgálja a számvevőszék
Az ÁSZ újabb ütemmel folytatja az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályszerűségi ellenőrzését. A második ütem keretében további négy települési önkormányzatnál (Ráckeve, Piliscsaba, Pusztaszentlászló, Polgár) kezdődött meg a helyszíni ellenőrzés. A kockázatértékeléssel kiválasztott négy önkormányzattól az Állami Számvevőszék írásban megkérte az ÁSZ törvényben előírt közreműködési kötelezettség teljesítése körébe tartozó dokumentumokat.
Az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület júniusban feloszlatta magát
Szarkándi Lajos független jelölt nyerte a polgármester-választást augusztus 26-án a baranyai Túronyban, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnapi időközi voksoláson. A győztes 102, míg a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt színeiben induló Koncsecskó Jenő jelenlegi településvezető 28, a magukat ugyancsak függetlenként megméretők közül Gazsi János 11, Grácsik József Istvánné 9, Németh János Gábor 5 érvényes szavazatot kapott.
Az 1,5 milliárdos támogatásra összesen 241 település pályázhat
Másfélmilliárd forintra pályázhatnak azok az önkormányzatok, amelyek külterületén több, döntően rossz anyagi és infrastrukturális helyzetű tanya található. Kérdés azonban, mire lehet elég ez az összeg: több érintett szerint is túl sok részre osztják el - írja a Világgazdaság. Kis túlzással a fél Alföld érintett lehet a tanyaprogramban: összesen 241 település pályázhat az állami támogatásra, amely keretében másfélmilliárd forintot osztanak el a tanyák fejlesztésére.
Együttműködés a Nemzeti Egységes Kártyarendszer és a budapesti elektronikus jegyrendszer között
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megállapodást kötött a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) közlekedési alkalmazásáról. Az együttműködésnek köszönhetően a Főváros által 2014-től bevezetni kívánt elektronikus jegy- és bérletrendszer is része lesz a Nemzeti Egységes Kártyarendszernek, így a felhasználók számára újabb szolgáltatással bővül a NEK.
Óbuda polgármestere szerint a mostani döntés a 2008-as átszervezéskor elkövetett hiba helyrehozatala
Szeptember 1-jétől önálló költségvetési intézményként működik a budapesti Szent Margit Kórház - tájékoztatta az egészségügyért felelős államtitkárság augusztus 27-én az MTI-t, hozzátéve, hogy a teljes leválás várhatóan egy hónapba telik. A Szent Margit Kórház alaptevékenysége korábban az aktív és krónikus fekvőbeteg-ellátás biztosítása volt, ezt kiegészítette a művesekezelés és a járóbeteg-szakellátás.
Borkóstolás – Boros ételek főzőversenye – Hagyományőrző játszótér
Idén 23. alkalommal rendezi meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált Budapest XXII. kerületének önkormányzata szeptember 8-9 között Budafok-Tétényben. A kétnapos rendezvényen a borkóstolás mellett kulturális és szórakoztató programok - például könnyű- és világzenei koncertek, boros ételek főzőversenye, kézműves piac és hagyományőrző játszótér - várják a vendégeket.
A település a rendszerváltás óta forráshiánnyal működik, csupán önhikiből tudták biztosítani a közszolgáltatásokat
Válságköltségvetést fogadott el augusztus 27-i ülésén Heves város önkormányzata, miután július elején csődöt jelentett a település, és adósságrendezési eljárás indult. A válságköltségvetés elfogadása ilyen esetben azért szükséges, mert az adósságrendezési eljárás hatálya alatt az önkormányzat csak a törvényben meghatározott kötelező feladatok ellátását finanszírozhatja.
A kedvezmények kifutásával ismét emelkedik az iparűzési befizetés
Ott tartottak tavaly a települések, ahol 2009-ben: annyi adóbevételt tudtak beszedni, amennyit az Orbán-kormány előtti utolsó évben. A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Népszabadság rendelkezésére bocsátott összeállításból kiderül, hogy az előző évben 566,6 milliárd forint bevételre tettek szert az önkormányzatok a helyben kivetett adókból. Ehhez jött még hozzá a gépjárműadó és az illetékek, ám utóbbiak java részének jövőre búcsút mondhatnak a helyhatóságok - írja a napilap.
A most aláírt szerződés értelmében öt hónapon belül a főváros rendelkezésére áll majd a védmű terve
A főváros vezetése több évtizedes adósságot törleszt azzal, hogy - a kormány támogatásával, és a III. kerületi önkormányzattal együttműködve - érdemi lépéseket tett a római-parti árvízvédelmi mű megépítésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a területet az utóbbi időben 2-3 évente elöntötte az árhullám, a főváros korábbi vezetése nem támogatta a környéken élők és ide látogatók, valamint a kerületi önkormányzat által már oly régóta jogosan sürgetett védmű megépítését.
LED-világítástechnika, beruházás, építőipari anyagok, új technológiák
ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara és a Budapest China Mart kereskedelmi központ a Xi'an városi delegáció budapesti látogatásához kapcsolódóan üzletember találkozót szervez LED-világítástechnika, építőipar, építőipari anyagok, beruházások, új technológiák témakörben, augusztus 29-én, Budapesten. A találkozón a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Még mindig több mint kétszáz „deviáns magatartást tanúsító" család él a fészekrakós lakásokban
A miskolci városvezetésnek van egy „nagyobb ívű terve" arra, hogy a Fészekrakó programban érintett lakásokban rend, tisztaság és nyugalom legyen - jelentette ki Kriza Ákos polgármester augusztus 27-én az M1 Ma reggel című műsorában. A városvezető felidézte, hogy a kormány 2005-ben változtatta meg a lakáshoz jutási rendeletet. Ezt akkor a helyi önkormányzat egy olyan rendelkezéssel is megtoldotta, amely révén jelentős könnyítéssel lehetett kamatmentes kölcsönhöz jutni a Miskolcon.
Az ONEI többek között az önkormányzatok helyi egészségpolitikáinak támogatására jönne létre
Új, országos hatáskörű egészségügyi szervezetet állítana fel a kormány októbertől három korábbi háttérintézmény összeolvasztásával, t - derül ki a kormányzati portálon megjelent rendelet-tervezetből. A leendő Országos Népegészségügyi Intézet (ONEI) tervezett feladatkörei közé tartozik majd az is, hogy „standardokat, irányelveket" fejlesszen ki a kábítószer-fogyasztás megelőzéséért.
A működtető települések csak a tartozásával együtt adják át az intézményt a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának
Körösszakál polgármestere csak reménykedik abban, hogy szeptemberben megkezdődhet a tanítás a Bihar Román Nemzetiségi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda helyi iskolájában, a tanévkezdés előtt néhány nappal ugyanis még mindig bizonytalan, ki működteti az oktatási intézményt.
MÖSZ-konferencia a vidék- és településfejlesztés aktuális kérdéseiről
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Magyar Polgármesterek Világtalálkozója vidékfejlesztés-településfejlesztés szekciójában elkezdett eredményes munka folytatásaként „Önkormányzatok szerepe a Vidékstratégia megvalósításában" címmel konferenciát rendezett augusztus 29-én, Gödöllőn, ahol a Nemzeti Vidékstratégiáról, a kistérségi Start közmunka mintaprogramokról, illetve az önfenntartó települési modellekről hangzottak el előadások.
Navracsics Tibor szerint a lakosságnak akkora hátraléka van a közműcégek felé, hogy az már „szociális veszéllyel” fenyeget
A növekvő rezsiköltségek megállítása mellett a kormánynak stratégiai motivációi is vannak abban, hogy olyan közszolgáltatási rendszert alakítson ki, amely nem profit alapon működik - mondta Navracsics Tibor augusztus 29-én, az M1 Ma reggel című műsorában.
Az előzetes számítások szerint mintegy 35 ezer gazda élhet a pályázat adta lehetőséggel
Indul a GAZDANet program, 3,3 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők szeptember 1. és 30. között a munkájukat, gazdálkodásukat segítő számítógépre - jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára augusztus 29-én, Budapesten. Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat.
A MÖSZ elnöke szerint jó lépés, hogy a kormány nem akarja „magára húzni” a teljes egészségügyet
Nem rossz döntés, hogy a kormány mégsem akarja államosítani az egészségügyi szakrendelőket - mondta Gémesi György augusztus 29-én az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke elmondta: ő tudja támogatni az óvatos államosítást, jó lépés, hogy a kormány nem akarja magára húzni a teljes egészségügyet.
A 287 milliós beruházás a gördeszkázok-, a rollerezők és a görkorcsolyázók számára is nyújtana sportolási lehetőséget
Tatabánya önkormányzata kerékpáros központ kialakítására pályázik; különféle sportpályákat hoznának létre, kialakítanának egy 300 négyzetméteres felületet, ahol BMX-, gördeszka-, roller- és görkorcsolyaversenyeket tartanának, valamint innen indulna egy 90 kilométeres vértesi erdei túraútvonal kerékpárosoknak - mondta el Schmidt Csaba (Fidesz), a város polgármestere.
A város polgármestere szerint a Veszprém Megyei Kormányhivatal feltett szándéka a fenntartóváltás megakadályozása
Az ajkai önkormányzat májusban adta át az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium üzemeltetését a Hit Gyülekezetének, ami ellen a Veszprém Megyei Kormányhivatal pert indított, így az esetleges fenntartó-váltásról a Veszprémi Törvényszék hoz döntést. Schwartz Béla (MSZP) polgármester az MTI-nek augusztus 30-án azt mondta: a kormányhivatal két törvényességi felhívást intézett az önkormányzathoz, amelyek miatt a Hit Gyülekezetével megkötött közoktatási megállapodást a szeptemberi tanévkezdéssel nem lehet megvalósítani.
A törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletet fogadtak el
megújuló iskolarendszerben az állam ismét kitüntetett feladatként kezeli a nevelést és az oktatást. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény szeptemberi életbe léptetéséhez fontos szabályokat tartalmazó végrehajtási rendeletet fogadott el a kormány - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának közleményében.
Verók Istvánt és 20 társát 2,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozásával gyanúsítják
Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n, és napokon belül megküldik a Fővárosi Főügyészségnek a vádemelési javaslatot - tudta meg a Magyar Nemzet. A volt szocialista polgármestert, valamint Terézváros több korábbi képviselőjét, köztük Fürst György MSZP-s és Rabin László SZDSZ-es alpolgármestert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
Szeretnék megőrizni a város alapszintű működőképességét és megkezdeni az adósságrendezést
Az állami inkasszó felfüggesztését kéri Esztergom képviselő-testülete a nemzetgazdasági minisztertől. A döntést a jelenlévő 13 képviselő igen szavazatával fogadták el. A kérés indoklásakor több képviselő elmondta, hogy Esztergom a fizetésképtelenség szélén áll, azonban a 733 millió forintos inkasszó felfüggesztésével elérhető, hogy a város alapszinten működjön és végrehajthassa az adósságrendezést.
A KIM szerint „korántsem tekinthető teljesültnek számos, a közigazgatás reformjában eddig kitűzött cél”
A belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a „beépült érdekviszonyok megtörése" idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik - mutatott rá Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter augusztus 31-én, a Magyary Program 12.0, a közigazgatás-fejlesztés stratégiai dokumentumának budapesti bemutatóján.
A fideszesek tiltakoztak, a jobbikosok demonstráltak az átadás ellen, a megyei kormányhivatal törvényességi felhívással élt az ügyben
Hajdúsámsonban továbbra is az önkormányzat működteti a korábban a Hit Gyülekezetének átadni tervezett egyetlen helyi általános iskolát, amely januárban átkerül állami kezelésbe - jelezte Hamza Gábor, a település független polgármestere. Az önkormányzat korábban úgy döntött, hogy öt évre átadja a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény működtetési jogát a Hit Gyülekezetének.
A megyei kormányhivatalok erdészeti igazgatóságai által elrendelt tiltások továbbra is érvényben vannak
A Vidékfejlesztési Minisztérium azonnali hatállyal feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat. A megyei kormányhivatalok erdészeti igazgatóságai által elrendelt tiltások továbbra is érvényben vannak. A minisztérium felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy a tűzgyújtási tilalommal nem érintett erdőkben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad.