Nagyszabású kulturális és sportgála keretében avatták fel a debreceni Nagyerdei Stadiont
„A magyar szellem, a magyar tervezők, a magyar mérnökök, a magyar vállalatok és munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion 2014. május 1-jei avatásán. A kormányfő rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a stadion régi görög mértékegység volt, amivel távolságot mértek. „Ma ismét közelebb kerültünk egy stadionnal a világ élvonalához” – tette hozzá hatalmas ovációt kiváltva.
Ingyenes családi programok – Tájékoztatás az EU-val kapcsolatos kérdésekről – Kvízek, logikai játékok, Európa-totó
Az Európa-napot, vagyis az európai béke és egység napját mind a 28 EU-tagállamban megünneplik májusban, Magyarországon május 1. és 16. között 19 településen várják egész napos programokkal a családokat - közölték az MTI-vel a szervezők. Az ingyenes családi programok mellett a rendezvényeken a Europe Direct-irodák munkatársai adnak tájékoztatást az EU-val kapcsolatos kérdésekről, oktatásról, munkavállalásról, utazásról, vagy a közelgő EP-választásról.
Gyakorlati tanácsok, naprakész információk a ChinaCham Hungary Üzleti Klubjában
A Kínába irányuló élelmiszer-export folyamatának gyakorlata lesz a központi témái a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara Üzleti Klubja soron következő rendezvényének 2014. május 21-én, Budapesten. Előadók: Cao YaBin, a Kínai Karanténügyi Hivatal magyarországi képviseletének vezetője és Dr. Gombos Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti főosztály főosztályvezetője.
A 2009-es uniós képviselő-választáson 25 204-en szavaztak a lakóhelyükön kívül
Még három hétig, 2014. május 23-án 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az európai parlamenti (EP) választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni. Mivel az EP-választáson az egész ország egy választókerületet alkot, így mindenki ugyanolyan szavazólapot kap.
Kerékpárúttal, horgászparadicsommal és hallépcsővel is gazdagodik Magyarország legfontosabb ökoturisztikai térsége
A Tisza-tónál és környékén jelenleg a legkülönbözőbb területeken mintegy 35 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik, hogy Magyarország legfontosabb ökoturisztikai térsége színvonalasabb szolgáltatásokkal fogadhassa az ide látogatókat, illetve javuljanak a helyben lakók életkörülményei – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Nagykunság országgyűlési képviselője 2014. május 3-án, Abádszalókon, a Tisza-tó Expón tett látogatása alkalmából az MTI-nek.
A helyi önkormányzatok egyre kevesebb embernek tudnak segélyt adni temetkezésre
Az önkormányzati segély mellett kölcsönt is igénybe vehetnek a temettetéshez az elhunytak rászoruló hozzátartozói. Azt azonban kevesen tudják, hogy azok, akik szeretnének biztosak lenni abban, hogy megadják számukra a végső tisztességet, a párnacihába dugdosott pénznél biztosabb módon, akár előre is gondoskodhatnak saját temetésükről – írja a Világgazdaság.
A KSH adatai szerint hatvan települést fenyeget az elnéptelenedés veszélye néhány évtizeden belül
Van Magyarországon 60 település, amely akár pár évtizeden belül eltűnhet, mivel az elmúlt tíz évben népességének a 30 százalékát elveszítette – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb elemzéséből. A hivatal olyan 200 főnél alacsonyabb népességű falvakról készített pillanatfelvételt, amelyek finoman szólva sem voltak az elmúlt évtizedek nyertesei – írja az MNO.
Hasznos tanácsok a hőség kezelésével kapcsolatos önkormányzati intézkedések gyakorlati megvalósításához
A globális felmelegedés okozta klímaváltozás miatt hazánkban is gyakorivá váltak a szélsőséges időjárási jelenségek, a hetekig tartó kánikulák. Magyarországon a katasztrófák elleni védekezés szigorú jogszabályi keretek között történik, az önkormányzatok faladatai is rögzítésre kerültek. Dr. Kuti Rajmund tanulmánya – amelyet a Tűzoltóbörze adott közre – a feladatok gyakorlati megvalósításához, a hőség kezelésével kapcsolatos önkormányzati intézkedések kidolgozásához nyújthat segítséget.
A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete levélben hívja fel a miniszterelnök figyelmét a tarthatatlan állapotra
A MÖSZ és a TÖOSZ számos alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú szolgáltatók esetében a rezsicsökkentés során mérsékelt lakossági ár nem fedezi a szolgáltatás bekerülési költségét, így a kettő közötti különbözetet az államnak kell kompenzálnia a szolgáltató felé. Erre a problémára hívja fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének (MKOI) levele is, a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás terén kialakult kaotikus állapotokat bemutatva.
A Menhely Alapítvány munkatársai 77 településen végeztek átfogó kutatást a fedél nélküliek életkörülményeiről
A hajléktalanok háromnegyede vidéken él – számoltak be a Menhely Alapítvány munkatársai budapesti sajtótájékoztatójukon, amelyen az idei, februárban készített kutatásuk eredményeit ismertették. A Menhely Alapítvány munkatársai szerint az idei felmérés adataiból kitűnik, hogy egyre mélyebb a nyomor, egyre kilátástalanabb a szegények sorsa.
Az önkormányzat munkatársai munkaidejükön túl is a lakosság rendelkezésére állnak
Interaktívvá tette ügyfélszolgálatát és a hivatali időn túl is áll a budaörsiek rendelkezésére az önkormányzat, melynek munkatársaival telefonon is tájékoztatnak, sőt sms-t is lehet nekik küldeni. Az interaktív ügyfélszolgálat kialakítására több mint 47 millió forintot fordított a város uniós forrásból – tájékoztatta Nagy Ildikó Emese, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
Az új kormánymegbízottak kinevezéséig a hivatalvezetői feladatokat a kormányhivatalok főigazgatói látják el
A tisztségek összeférhetetlensége miatt tíz, az áprilisi választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett kormánymegbízott megbízatása 2014. május 5-én megszűnt – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Az új megyei és fővárosi kormánymegbízottak kinevezéséig a hivatalvezetői feladatokat a kormányhivatalok főigazgatói látják el.
Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 39 önkormányzat kap ingyenes vagyonkezelésbe összesen 228,3 hektár földet
A Nemzeti Földalapból ingatlanokat adnak helyi önkormányzatoknak ingyenes vagyonkezelésbe a kormány döntése értelmében. A 2014. május 5-i Magyar Közlönyben megjelent határozat a közfoglalkoztatási program megvalósítását célozza. A határozat melléklete szerint 39 önkormányzat kap ingyenes vagyonkezelésbe összesen 228,3309 hektár földet, amelyek többsége szántó. Emellett rét, legelő, gyümölcsös, kert, zártkert, kivett mocsár, kivett út, kivett anyaggödör is van a listán.
Jelenleg 1900 hektár üres, építkezésre alkalmas terület van a fővárosban, további ugyanennyi pedig alul-hasznosított
Nem csak a város működtetéséhez, hanem a fejlesztéséhez is elengedhetetlen az önkormányzati szerepvállalás, de csak jól működő városban lehet ingatlanfejlesztés – mondta Tarlós István, főpolgármester 2014. május 6-án, a Napi Gazdaság által rendezett, „Fókuszban a fejlesztések – Új lehetőségek és kihívások az ingatlanpiacon” című konferencián. A városfejlesztéshez megalapozott koncepció szükséges, most készül a főváros integrált fejlesztési stratégiája – tette hozzá.
A térség legnagyobb turisztikai fejlesztése nyolchektáros területen valósult meg
A beruházás értékének mintegy 70 százaléka uniós és állami támogatás, a többi a velencei önkormányzat saját ereje – mondta el a 2014. május 6-i sajtóbejáráson Oláhné Surányi Ágnes, Velence független polgármestere. Közölte: a projekt tíz elemből áll, amelyek között van a homokos szabadstrand, a fedett és nyitott korzó, a parti sétány, a felújított kikötő, illetve a rendezvénytér.
Számos baranyai település nem heverte ki még a bányák bezárását és a termelő szövetkezetek felszámolását
A Baranya megyei Egerágon folytatta „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című vidékfejlesztési konferencia-sorozatát 2014. május 7-én a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ). A rendezvényen megjelent településvezetők az idén induló uniós finanszírozási időszak vidékfejlesztési programjának pályázati lehetőségeivel, illetve az egerági közfoglalkoztatási, öngondoskodási program tapasztalataival bővíthették ismereteiket.
A játéktermektől négy milliárd forint koncessziós díjbevételt és egy milliárd forint általános forgalmi adót vár az állam évente
A nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére. Az új játékkaszinók évente közel négy milliárd forint koncessziós díjbevételt és mintegy egy milliárd forint általános forgalmi adó bevételt fizetnek a költségvetésnek – áll az NGM közleményében.
A Jobbik szerint a Fidesz nem felszámolja, hanem inkább fejleszti a miskolci gettókat
A Jobbik miskolci szervezete szerint elfogadhatatlan, hogy a városvezetés büntetés helyett kétmillió forintot adna mindazoknak, akik lezüllesztették az önkormányzati lakásokat, ha azokból kiköltöznének, és a borsodi megyeszékhely közigazgatási határán túl vásárolnának házakat – mondta Jakab Péter, a párt önkormányzati képviselője, miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke 2014. május 7-i sajtótájékoztatóján.
Az intézkedések megkezdését megelőzően tájékoztatni kell az érintetteket a kép- és hangfelvevő eszköz alkalmazásáról
Minikamerákat helyeznek el a budapesti közterület-felügyelők ruháján, hogy egyértelműbb lehessen az általuk felderített jogsértések bizonyítása – közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI). A közterület-felügyelőknek az intézkedések megkezdése előtt tájékoztatniuk kell az eljárással érintett személyt a kép- és hangfelvevő eszköz alkalmazásáról – fogalmazott a szervezet.
Hajdúnánáson példaértékű fejlesztési modellt dolgoztak ki a tradíció és az innováció ötvözésével
A tradíciót és az innovációt jól ötvözve sikerülhet működőképes fejlesztési modellt, közfoglalkoztatási programot és helyi gazdaságot felépíteni – derült ki 2014. május 8-án a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című vidékfejlesztési konferencia-sorozatának hajdúnánási állomásán.
Az önkormányzat 1,5-2 millió forinttal támogatja mindazokat, akik elhagyják a gettókat és más településen vásárolnak lakást
A miskolci önkormányzat közgyűlése 2014. május 8-án megszavazta a Fidesz–KDNP-frakció azon javaslatát, amelynek értelmében megkezdődhet a város nyomortelepeinek felszámolása. A javaslatot 15 igennel, négy nem és hét tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők. Igennel szavaztak a Fidesz–KDNP képviselői, nemmel a Demokratikus Koalíció és a Jobbik képviselői, míg az MSZP képviselői tartózkodtak.
A Jászai Mari Színház 9 gyermekdarabot és 6 felnőtteknek szánt előadást tűz a repertoárjára ebben az évadban
Ősszel lesz 25 éves a tatabányai Jászai Mari Színház, amelynek ettől a szezontól állandó, tizenkét fős társulata lesz. Crespo Rodrigo igazgató szerint az önkormányzat támogatása és a színház növekvő bevételei tették ezt lehetővé. A tatabányai színház állami támogatása az előző évad kedvező szakmai mutatóinak köszönhetően csaknem 19 millió forinttal nőtt, a jegyekből és bérletekből származó bevétel 11 százalékkal lett magasabb.
Helyi programsorozat a magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából – Zsidó Helytörténeti Tár nyílik a Csányi utcában
Együttműködési megállapodást kötött Erzsébetváros önkormányzata, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a magyarországi holokauszt 70. évfordulójának alkalmából indítandó helyi programsorozat szervezésére. A megállapodást 2014. május 8-án írta alá Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere, Tordai Péter, a BZSH elnöke és Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
Fókuszban a jó példák, a közmunkaprogramok során előállított élelmiszerek és a helyi készítésű termék
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferencia sorozat legközelebbi állomásai május 14-én, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsályon lesz.
Idén közel 120 ezer önkéntes regisztrált előzetesen, akik mintegy 2000 gyűjtőponton adhatják le az összegyűjtött hulladékot
Évről-évre egyre több önkéntest mozgat meg és országszerte közösségformáló erő a TeSzedd! akció, melynek háromnapos programjára minden eddiginél többen, mintegy 120 ezren jelentkeztek – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az esemény 2014. május 9-i megnyitóján, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken.
Már több mint 7400-an jelezték, hogy nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben akarnak voksolni
Május 23-án 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az európai parlamenti választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni. Mivel az EP-választáson az egész ország egy választókerületet alkot, mindenki ugyanolyan szavazólapot kap.
A környező települések tiltakoznak a „nyomor exportálása” ellen
Több borsodi polgármester is felháborodott Miskolc szegénytelepet felszámoló terve miatt. Attól félnek, hogy saját településének gondjai nőnének, ha a kiköltözők náluk vásárolnak ingatlant a Miskolctól kapott „lelépési” pénzből – olvasható a magyarnarancs.hu cikkében.
Fókuszban a jó példák, a közmunkaprogramok során előállított élelmiszerek és a helyi készítésű termék
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferencia sorozat legközelebbi állomása május 15-én, a Békés megyei Pusztaföldváron lesz.
Az önkormányzatok 30 kilométeren belüli belterületi földet is megigényelhetnek közfoglalkoztatási célra
Az önkormányzatok nemcsak a saját területükön lévő, hanem attól 30 kilométeren belüli belterületi földet is megigényelhetnek közfoglalkoztatási célra; a vagyonkezelés ideje 15 év – egyebek mellett ezt tartalmazza a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hirdetménye, amely a 2014. május 9-i Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Biztonsági osztályba sorolás és biztonsági szint megállapítása az információbiztonsági törvény előírásainak megfelelően
Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény (továbbiakban: Ibtv.) 7. §-ának (1) bekezdése alapján a szervezet elektronikus információs rendszereit (továbbiakban: informatikai rendszer) a kockázatarányos védelem megvalósítása érdekében biztonsági osztályba kell sorolni, valamint az Ibtv. 9. §-ának (1) bekezdése alapján a szervezet védelmi felkészültsége alapján a szervezetet biztonsági szintbe kell sorolni. A jogszabály legfontosabb előírásait Misák István információbiztonsági tanácsadó foglalja össze.
A DIMSZ és az MMSZ rendezvénye 18 előadásban járja körül a települési kommunikáció sajátosságait
A magas fokú nyilvánosság megteremtése érdekében a települések vezetői egyre gyakrabban veszik igénybe azt a kommunikációs eszköztárat, amely elveiben és gyakorlatában nem sokban különbözik a profit-orientált vállalatok által alkalmazottaktól. A különbség „csupán” a módszerekben, a kommunikációs-mix eszközeinek felhasználásában van. Hogy melyek ezek? Erre keresik a választ a 2014. május 22-én, Budapesten megrendezendő Önkormányzati Kommunikációs Konferencián.
A Republikon Intézet szerint erősödhet őszre a baloldal és a Jobbik
A Republikon Intézet települési szinten összegezte a 2014. április 6-i eredményeket, és vont le belőlük az őszi önkormányzati választásra nézve következtetéseket. A 2010-es önkormányzati választásokhoz képest idén a verseny vélhetően szorosabb lesz. Az összesítés azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP dominanciája csökkent: több helyen is két – vagy akár három – szereplőssé vált a pártok közötti verseny.
Az Andrássy úti ingatlan-ügy elsőrendű vádlottja Fürst György, a kerület akkori MSZP-s alpolgármestere
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt tizenhárom akkori VI. kerületi önkormányzati képviselő, valamint a korábbi aljegyző ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy Andrássy úti ingatlan 2004-es értékesítése ügyében – tájékoztatta 2014. május 12-én Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-t. Két másik Andrássy úti ingatlan eladásának ügyében a nyomozást megszüntették.
A polgármesteri vagy közgyűlési tisztséget betöltő honatyáknak le kell mondaniuk önkormányzati juttatásaikról
Az Országgyűlés 2014. május 12-én, kormánypárti kezdeményezésre elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben. Az országgyűlési törvény módosítását az ülésteremben tartózkodó valamennyi képviselő támogatta, csak a független Vadai Ágnes (DK) tartózkodott.
Szmetana György szerint a helyi adórendeletek idegenellenesek és szociális indíttatásúak, teljes átalakításra szorulnak
Az első félév önkormányzati adóbevételei már láthatóan elmaradnak a várttól sok településen, de országosan is. „Üres a mérleg tányérja” – mondta Szmetana György, a téma szakértője, a Rádió Orientben, aki szerint a helyi adórendeletek gyalázatosak. Az idegenforgalmi adó életszerűtlen és kezelhetetlen, a helyi rendeletek idegenellenesek és szociális indíttatásúak, teljes átalakításra szorulnak.
A szociális földprogramtól a szociális szövetkezetig – Egy lépéssel mindig előbbre járnak
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsályon 20 éve indították el az első szociális földprogramot, hat éve adnak tűzifát a rászorulóknak, s azóta is mindig előbbre járnak egy lépéssel. Ezt azok a polgármesterek is igazolhatják, akik részt vettek a MÖSZ „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című vidékfejlesztési konferenciáján, amelynek 2014. május 14-én hazánk első önellátó települése adott otthont.
A júniusban rendezendő találkozó központi témája az önkormányzati szektor finanszírozása lesz
Az önkormányzati szektor finanszírozási kérdéseiről tárgyalnak a résztvevők 2014. június 13-án a városi polgármesterek idei találkozóján, Budapesten – közölte a II. kerület polgármestere sajtótájékoztatón. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta: a városvezetői fórumra, amelyet az idén a II. kerületben rendeznek meg, Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert is várják.
A Hold utcai vásárcsarnok 220 millió forintból, a VM és az V. kerületi önkormányzat együttműködésének eredményeként újult meg
Átadták a főváros első, a hét hat napján tanyasi termékeket árusító piacát 2014. május 14-én Budapest belvárosában, a Hold utcában. A felújított vásárcsarnokot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Rogán Antal (Fidesz-KDNP), Budapest V. kerületének polgármestere adta át hivatalosan rendeltetésének.
A megbeszélésen Schmidt Jenő, Kósa Lajos, Pintér Sándor és Lázár János vett részt
Az önkormányzati szövetségek vezetőivel folytatta kormányalakítást megelőző konzultációsorozatát 2014. május 14-én Orbán Viktor kormányfő – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A megbeszélésen részt vett Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Nemcsak települési, de egyéni szinten is többet kellene tenni az öngondoskodásért
Mennyiben változna a helyzet, ha Baranyi István pusztaföldvári polgármester javaslatára bevezetnék az „elvárható öngondoskodás kötelezettségét”? - gondolkodhattak el a békés megyei településvezetők 2014. május 15-én, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című vidékfejlesztési konferenciáján.
Jelenleg Sopron városa és a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum pályázata vár elbírálásra az Európai Bizottságnál
Az Európai Bizottság 2015-ben ismét meghirdeti az Európai Örökség címre vonatkozó pályázatát, melyre az emberi erőforrások minisztere terjesztheti fel az előzetes nemzeti szintű pályázat során kiválasztott hazai helyszíneket. A helyszínek kiválasztása érdekében a minisztérium pályázatot ír ki. A pályamunkák benyújtási határideje 2014. június 30.
Programsorozat, amely összehozhatja a hazai vállalkozásokat a megfelelő kínai partnereikkel
China Smart Expo 2014 néven hatnapos kiállítást, vásárt és konferenciát rendeznek 2014. június 12–14. és 16–18. között a Budapest China Mart (BCM) épületében. A programsorozat célja, hogy összehozza a hazai vállalkozásokat a megfelelő kínai partnereikkel, és megismertesse velük a CECZ keretein belül nyújtott 70 százalékos készletfinanszírozási megoldásokat.
A címet várhatóan a Békés megyei Kőrösök Völgye Natúrpark, és a külső-somogyi Koppányvölgy Natúrpark kaphatja meg
Két új területtel bővül az idén a jelenleg hét térséget magában foglaló magyarországi natúrparkok hálózata – mondta Básthy Béla, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke 2014. május 15-én, sajtótájékoztatón Budapesten. A címet 2014-ben várhatóan a Békés megyei Kőrösök Völgye Natúrpark, és a külső-somogyi térséget felölelő Koppányvölgy Natúrpark kaphatja meg a természetvédelemért is felelős minisztertől.
Fókuszban a jó példák, a közmunkaprogramok során előállított élelmiszerek és a helyi készítésű termékek
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferencia sorozat legközelebbi állomása május 21-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson lesz.
Gémesi György szerint összeomlás is fenyegetheti a településeket
Nem feltétlenül lesz tolongás a kistelepülések polgármesteri címéért az őszi önkormányzati választásokon, az önkormányzati törvény módosítása értelmében ugyanis akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és a kistelepülések vezetőinek fizetése között. Az 500 lakosúnál kisebb önkormányzatok vezetői az ősztől mindössze bruttó 149 ezer forintot keresnek majd havonta – írja a Napi Gazdaság.
„A magyar akác az alföldi és a vidéki táj elengedhetetlen része, kiváló magyar fa” – érvelt a döntés mellett Fazekas Sándor
Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be 2014. május 16-án, a testület kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón, Szarvason. Ezt követően a tárcavezető, Babák Mihály Szarvas polgármestere és a bizottság tagjai elültettek egy nemesített gömbakácot a több mint kétszáz éves Tessedik fa közelében.
A Republikon Intézet szerint több helyen is két – vagy akár három – szereplőssé vált a pártok közötti verseny
Miközben a települések túlnyomó többségén egyértelmű Fidesz-fölényt tapasztaltunk, ahol a baloldal főleg a városokban, a Jobbik pedig vidéken erősebb, Budapest a listás eredmények alapján alapvetően más. Az ország többi részével szemben a fővárosban klasszikus kétpólusú verseny zajlik a Fidesz és a baloldal között, ahol az LMP és a Jobbik egyértelműen a harmadik-negyedik helyen áll – olvasható a Republikon Intézet közleményében.
A program az ország 12 megyéjének 39 településén indul, 1001 fő bevonásával
Közel kétmilliárd forintot biztosít a kormány arra, hogy a közmunkára földeket adnak az önkormányzatoknak. A téli közfoglalkoztatás képzéseibe bevont közel százezer főből 86 ezren fejezték be sikeresen a tanfolyamokat – írja a Világgazdaság. A mostani – 2015. február 28-ig futó – program az ország 12 megyéjének 39 településén indul, 1001 fő bevonásával.
Fókuszban a jó példák, a közmunkaprogramok során előállított élelmiszerek és a helyi készítésű termékek
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferencia sorozat legközelebbi állomása május 22-én, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszatenyőn lesz.
A Magyar Olimpiai Bizottság immár 27. alkalommal adja ki az év kiemelkedő sporteseményeit összefoglaló kötetet
A Magyar Olimpiai Bizottság kiadásában ez év decemberében is megjelenik a karácsonyi könyvpiac egyik legexkluzívabb kiadványa, a Sport 2014 évkönyv, az év kiemelkedő sporteseményeivel, magyar sikereivel. Az idén 27. alkalommal megjelenő kötet – amely iskolai rendezvényekre vagy a munkavállalóknak is kitűnő ajándék lehet – korlátozott számban kerül a könyvesboltokba, de a MOB-nál elővételben, kedvezményes áron megvásárolható.
Nemzeti várospolitika – Többszintű kormányzás – Fenntartható környezet – Intelligens technológia
Nem mindegy, hogy hol, hogyan élünk. Jólét, minél magasabb életminőség, otthon. Ezek a kulcsszavak. De mitől érezzük magunkat otthon egy településen? Az életképes gazdaságtól, mely a fiziológia biztonságot teremti meg? A tiszta környezettől, mely egészségünket őrzi meg? A befogadó és fenntartható kultúrától, mely közösségtudatunkat, szellemi gyökereinket erősíti meg? Mindezekről szól az idei City Hungary Konferencia és Expo, amelyet 2014. június 18-án rendeznek meg Budapesten.
A Magyar Urbanisztikai Társaság idén harmincnegyedik alkalommal ítélte oda a jeles elismerést
A települési Hild János-díj a településfejlesztés és a településrendezés legrangosabb szakmai kitüntetése, amelyet a Magyar Urbanisztikai Társaság idén 34. alkalommal ítélt oda az arra érdemesnek talált városoknak, községeknek. A díjat olyan települések kapják, amelyek a céltudatos, fenntartható, integrált, illetve stratégiai településfejlesztés területén kimagasló eredményeket értek el.
A budapesti zöldterületek fejlesztési lehetőségeitől az intelligens városokig
A FŐKERT Nonprofit Zrt. és Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapesti Biodiverzitás Konferenciát rendez 2014. május 28-án a fővárosban. A rendezvényen – egyebek mellett – a biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiájáról, a budapesti zöldterületek fejlesztési lehetőségeiről, az intelligens városokról, illetve a városi fák klímajavításban betöltött szerepéről tartanak előadásokat a témák jeles hazai és nemzetközi szakértői.
Már 300 olyan település van, ahol a katasztrófavédelemnek kellett beszállnia a szemétszállításba
Bosszantották már a szemetesek? Ha egy kicsivel több lom keletkezik a héten, már csak a pluszpénzért vásárolt zsákban viszik el. A zöldhulladékos zsák tavalyról megmaradt matricájával pedig idén már nem szállítják el a lenyírt füvet. Erről azonban nem feltétlenül a szemetesek, de még csak nem is közvetlenül a munkaadójuk tehet. Hanem a rezsicsökkentés. Amiért első körben fejenként 1400 forinttal kellhet hozzájárulnunk a hulladékkezelés fenntarthatóságához – írja a VS.hu.
Lázár János: a kormányzat lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását
A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson – jelentette ki Lázár János 2014. május 19-én, Csanádalbertin. Az új kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a kistelepüléseken élők számára munkát, lehetőséget kínáljon – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a mintegy 440 lakosú Csongrád megyei község képviselő-testületének ülésén.
A borsodi város önkormányzata nem adna segélyt a máshonnan lelépési pénzért elköltözőknek
A sátoraljaújhelyi önkormányzat tervei szerint öt évig nem kaphatna segélyt, aki abból a pénzből venne házat a zempléni városban, amelyet korábbi településétől kap azért, hogy máshol telepedjen le - közölte 2014. május 19-i sajtótájékoztatóján Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) polgármester.
A 2,4 kilométeres védvonalnak idén augusztusban kell elkészülnie
Befejező szakaszához érkezett a Dunakanyar környezetébe illeszkedő árvízvédelmi beruházás Nagymaroson. Az uniós forrásból megvalósuló, 1 milliárd forintot meghaladó összköltségvetésű fejlesztés, a lakosság ötödét, mintegy 1000 fő megvédését jelenti. . A védvonal kiépítése 2390 méter hosszban alépítménnyel, gáttesttel és mobil elemek kiépítésével történik. Az utolsó fejlesztési szakasz befejezési határideje 2014.augusztusa.
A vádlottak az utolsó szó jogán ártatlanságukat hangoztatták, és az eljárás politikai összefüggéseire célozgattak
A Kúria 2014. május 20-án jogerősen felmentette a volt újbudai szocialista polgármestert és a volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. A vád szerint a két politikus 2006-ban egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, befolyásával visszaélve, egyesekre nyomást gyakorolva játszott át egy magáncég tulajdonába.
Ahol nem felülről várják megoldást, hanem a helyi adottságokra alapozva építkeznek
A kistelepülések nem életképtelenek, csak megfelelő funkciót kell találni számukra – mondta Üveges Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandrás polgármestere 2014. május 21-én, a MÖSZ „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című vidékfejlesztési konferenciáján. Hernádszentandráson a BioSzentandrás projektben találták meg a megoldást.
A vasi megyeszékhely önkormányzata 27 millió forintot különített el az új modell bevezetésére
Szociális lakásügynökség elnevezéssel kísérleti programot indított el Szombathely önkormányzata, az idei évre erre a célra 27 millió forintot különítettek el – írja a Magyar Nemzet. A Városkutatás Kft. és a Habitat for Humanity Magyarország által kidolgozott közösségi bérlakásrendszer-modell lényege, hogy a tulajdonosoktól az önkormányzat bérelné az ingatlant, a piaci árnál mintegy tíz százalékkal olcsóbban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatának nyertesei öt évig jogosultak a kitüntető cím használatára
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is pályázatot hirdet a Minősített Könyvtár cím elnyerésére, a minőségfejlesztés és a minőségirányítás módszereinek alkalmazásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó könyvtárak és könyvtári tevékenységet folytató szervezetek munkájának elismerésére. A nyertes intézmények a cím birtokában pályázhatnak a Könyvtári Minőségi Díjra.
Kazinczi István polgármester szerint az „őstermelő” fogalmát az önkormányzatokra is ki kellene terjeszteni
A közfoglalkoztatás továbbfejlesztését sok esetben jogszabályi hiányosságok nehezítik – derült ki 2014. május 22-én, Tiszatenyőn, a MÖSZ „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című konferenciáján. A résztvevő polgármesterek szerint főként a szociális szövetkezetek létrehozásának feltételeit, illetve a közmunkaprogramok során előállított termékek értékestését kellene megfelelően szabályozni.
Az üzletben a fővárosi szociális intézményekben, illetve fiatal képző- és iparművészek által készített termékeket, alkotásokat árusítanak
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg 2014. május 22-én Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a Főpolgármesteri Hivatal Bárczy István utcai szárnyában a Város Boltját. Az üzletben a fővárosi szociális intézményekben készített termékeket, a Magyar Iparművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásait lehet megvásárolni. A bolt nonprofit alapon működik, a bevételből az alkotókat segítik.
A „Törött emlékek” című tárlatot a Királyi Kastély rondellájában lehet megtekinteni
Törött emlékek – ez a címe annak a kiállításnak, ami a holokauszt gödöllői áldozataira emlékezik, s 2014. május 22-én nyílt meg a Gödöllői Királyi Kastély rondellájában. A megnyitót Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete, Forgács János gödöllői holokauszt-túlélő és a Budapesti Zsidó Hitközség képviseletében a Gödöllőn élő Szendyné Gádoros Mariann is megtisztelték jelenlétükkel.
Fókuszban a jó példák, a közmunkaprogramok során előállított élelmiszerek és a helyi készítésű termékek
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferencia sorozat legközelebbi állomásai május 27-én, a Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentmihályon lesz.
A pénz a helyi önkormányzati választások előkészítése kapcsán felmerülő kiadásokra történt pótlólagos forrásbiztosítás
Négyszázmillió forint átcsoportosításáról döntött a kormány, a költségvetési maradvány a Nemzeti Választási Irodához (NVI) kerül, és az önkormányzati választás lebonyolításának forrásait egészíti ki. Az erről szóló kormányhatározat a 2014. május 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben.
Lázár János: uniós forrásokból kívánja támogatni a kormány, hogy a kistelepüléseken is megjelenjen valamilyen feldolgozóipar
A földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés – mondta Lázár János 2014. május 22-én, Kiszomboron. „Kevesebb templomot fogunk vidékfejlesztési pénzből felújítani, ellenben szeretném, ha külterületi vagy mezőgazdasági utakra, belvízelvezető rendszerekre több jutna” – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a négyezer lakosú Csongrád megyei község képviselő-testületi ülésén.
A támogatott települések annak arányában részesülnek a forrásból, amennyit tavaly erre a célra költöttek
Idén 553 önkormányzat kap támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságától a helyi olvasási lehetőségek bővítésére, a nyilvános könyvtárak gyűjteményi fejlesztésére, új könyvek és egyéb információhordozó könyvtári dokumentumok beszerzésére.
A nemzeti fejlesztési miniszter személye biztosan változik majd
Június 15-ig feláll az új kormány, a teljes államtitkári karral – közölte Lázár János 2014. május 23-án, Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy utcafórumon elmondta: Orbán Viktor a jövő héten tájékoztatja az Országgyűlést arról, kiket jelöl miniszternek az új kormányba. Hozzátette, hogy a leendő tárcavezetők bizottsági meghallgatása június 2-án kezdődik el.
Minden földhasználónak és földtulajdonosnak neki kell látnia a mentesítésnek
A parlagfű korai megjelenése miatt idén a gyomnövény virágzására és a pollenszóródásra is korábban lehet számítani, ezért időben meg kell kezdeni a gyommentesítést, megakadályozva ezzel a parlagfű virágzását és a pollen szóródását. Az időjárás kedvezett a parlagfű kelésének, az elmúlt hetek csapadékos időjárása, majd a napokban beköszöntő meleg miatt a parlagfű növények intenzív növekedése várható – figyelmeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Fókuszban a jó példák, a közmunkaprogramok során előállított élelmiszerek és a helyi készítésű termékek
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferencia sorozat legközelebbi állomása május 28-án, a Pest megyei Gödöllőn lesz.
Az öt évvel ezelőtti EP-választáson 25 ezren jelezték előre, hogy nem a lakóhelyükön kívánnak voksolni
Mintegy 70 ezren nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen voksolnak 2014. május 25-én az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának május 24-i adataiból. Azok, akik vasárnap nem a lakóhelyükön szeretnének voksolni, pénteken 16 óráig jelentkezhettek át egy másik magyarországi település névjegyzékébe.
Gémesi György továbbra is hiányolja a kormány-önkormányzatok közötti érdemi párbeszédet
Presztízsét veszíti a polgármesteri funkció – reagált a Rádió Orient stúdiónkban Gémesi György arra, hogy októbertől akár 100 ezer forinttal kevesebb lehet a kistelepülések vezetőinek fizetése. A MÖSZ elnöke szerint így olyanok vállalhatják el a tisztséget, akik nem alkalmasak a feladatra. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja az érdekképviseletet, így javában készülnek a Magyar Polgármesterek X. világtalálkozójára, ahol V4-es önkormányzati szövetségek is képviseltetik magukat.
A felmérés eredményei láthatóbbá teszik a közintézmények korrupció szempontjából veszélyeztetett területeit
Az Állami Számvevőszék 2014-ben már negyedik alkalommal indítja el a közszféra intézményeit érintő integritás felmérését. A felmérés eredményei alapján évről-évre láthatóbbá válnak a közintézmények korrupció szempontjából veszélyeztetett területei, illetve a korrupcióval szembeni ellenálló képességük. Az egész magyar közszférára kiterjedő önkéntes felmérésben egyre növekvő számban vesznek részt az intézmények, amelynek révén erősíteni tudják szervezetük integritását.
A Fidesz-KDNP ismételten elsöprő győzelmet aratott – A jobbik a második legtámogatottabb párttá lépett elő
Hat párt jutott be az Európai Parlamentbe Magyarországról a 2014. május 25-i voksolás eredményeként. Legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP kapta, a Jobbik a második, a DK majdnem beérte az MSZP-t, bejutott az Együtt-PM és az LMP is. Az eddigi két EP-választás részvételi aránya is alacsony volt, a mostani azonban minden eddigit alulmúlt. A 8 033 818 választásra jogosult közül 2 322 982 polgár adott le szavazatot, ez 28,92 százalékos részvételt jelent, de Szlovákia 13 százalékos részvételét azért még így is felülmúljuk.
A cél, hogy a jelenlegi 260 helyett több mint 2500 ügyet lehessen majd a kormányablakokban intézni a jövőben
A felénél tart a közigazgatás átalakítása, a cél az, hogy a jelenlegi mintegy 260 helyett több mint 2500 ügyet lehessen majd a kormányablakokban intézni a jövőben – mondta Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár 2014. május 26-án, Kecskeméten, az új típusú kormányablak átadásán. Az államtitkár hozzátette, ez biztosítja majd az állampolgárok számára azt, hogy ne kelljen a különböző szakigazgatási szervek ügyfélszolgálataira menni egy-egy ügy elintézésekor.
Számos turisztikai térség csak nehezen megközelítő és ritkán találkozni „lokális termékekkel”
Bár falusi szálláshellyel a hazai települések 25 százaléka rendelkezik, legalább 100 férőhelyet azonban már csak három százalékuk tud biztosítani, ami jól mutatja, hogy igazán fejlett szálláskapacitás csak az ország kis területén található – olvasható a Világgazdaság Online cikkében.
Rábaszentmihály önkormányzata belügyminiszteri elismerésben részesült közfoglalkoztatási programja megvalósításáért
Nyugat-Dunántúlon nincsenek halmozottan hátrányos térségek, így az értékteremtő közfoglalkoztatásra is csak kevés olyan követendő példát találni errefelé, mint Rábaszentmihály önkormányzatáé. Ezért is választotta a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című konferencia-sorozata 2014. május 27-i állomásául a Győr-Moson-Sopron megyei községet.
Gémesi György szerint a fizetések lecsökkentése miatt sok helyen nem lesznek megfelelő jelöltek a falvak élére
A kistelepülések a magyar kulturális örökség részei, ezért a falvak elöljáróinak is meg kell adni a megfelelő megbecsülést. Ellenkező esetben lesznek települések, ahol senki sem vállalkozik a tisztségre, vagy olyanok jelöltetik magukat, akik nem alkalmasak a feladatra – mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke 2014. május 27-én az ATV Start című műsorában, arra a hírre reagálva, hogy drasztikusan csökkenhet ősztől a falvak elöljáróinak fizetése.
A tizenhárom szószóló idéntől alanyi jogon és közvetlen módon kapcsolódhat be az Országgyűlés munkájába
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. május 27-én fogadta a hivatalba lépő tizenhárom nemzetiségi szólószót a Parlamentben. A magyarországi nemzetiségek a rendszerváltozás óta első alkalommal képviseltethetik magukat az Országgyűlésben. A tizenhárom nemzetiségi szószóló az idei évtől aktívan, alanyi jogon és közvetlen módon kapcsolódhat be az Országgyűlés munkájába.
Gyenes Levente polgármester szerint „hibának bizonyult” a volt kormányzóról elnevezni a közterületet
Hibás döntésnek nevezte Gyömrő polgármestere, az önkormányzat képviselő-testületének 2014. május 27-i rendkívüli ülésén, hogy két évvel ezelőtt Horthy parkká nevezték át a városközponti Szabadság teret. A képviselő-testület döntése értelmében júliustól Fő térnek hívják a közterületet. Gyenes Levente egy hosszabb felszólalás keretében fejtette ki véleményét a 2012-es döntésről és az azóta eltelt időszakról.
A Számvevőszék tovább növelte ellenőrzései számát, tavaly 192 jelentést hozott nyilvánosságra
Az egész államháztartásra ható kockázatok, az önkormányzatok, illetve a korábban ellenőrizetlen területek vizsgálatát emelte ki tavalyi tevékenységéből az Állami Számvevőszék az Országgyűlésnek 2014. május 27-én benyújtott, a 2013-as tevékenységéről és működéséről szóló beszámolójában. A dokumentumot Domokos László elnök adta át az Országházban Mátrai Márta háznagynak.
Tállai András: a polgármesterek fizetésének kérdése majd a kormány megalakulása után kerülhet napirendre
Több kistelepülés polgármesterjelölt nélkül maradhat az őszi önkormányzati választáson, miután az új ciklusban az ötszáznál kevesebb lakosú falvak vezetői bruttó 149 575 forintot kereshetnek majd, véli több önkormányzati szövetség vezetője; Tállai András önkormányzati államtitkár szerint a kérdés a kormány megalakulása után kerülhet napirendre – írja 2014. május 27-i számában a Magyar Nemzet.
Helyi termelés, közfoglalkoztatás, önellátás – Követendő példák a MÖSZ konferenciáján
Ha önellátó nem is lehet minden település, a helyi fogyasztás és a helyi termelés összekapcsolásával kiváló eredményeket lehet elérni a helyi gazdaság fellendítése és a foglalkoztatottság növelése terén – derült ki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” című vidékfejlesztési konferenciáján, 2014. május 28-án, Gödöllőn.
Önkormányzatok is jelölhetnek fát az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett vetélkedőre
Indul Magyarországon Az év fája vetélkedő, amelyre bárki jelölheti kedvenc fáját az evfaja.okotars.hu oldalon 2014. június 13-ig. Az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett vetélkedőn nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, vagy más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A fát egyének és közösségek is jelölhetik, akár családok, civil szervezetek, vagy önkormányzatok.
A fogaskerekű új végállomásának a régóta üresen álló Olimpia szálló lebontásával csinálnának helyet
Nem építenek a Harangvölgyig érő sípályát a Normafánál, és újabb épületeket sem akarnak elhelyezni a kérdéses területen, a fogaskerekű új végállomásának viszont a Hotel Olimpia lebontásával csinálnának helyet – mondta Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester a Hegyvidék című lapnak adott interjúban, amelyet a Népszava 2014. május 29-i száma idézett.
BAZ megye több települése tiltakozik a megyeszékhelyen történt bérlakásrendelet-módosítás miatt
Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településének polgármestere aláírásgyűjtésbe kezdett miskolci önkormányzat 2014. május 8-ai rendeletmódosítása ellen, amely szerint a szociális bérlakásokban élők akkor kaphatnak lelépési díjat, ha a pénzért Miskolc határán kívül vásárolnak ingatlant – írta a Borsod Online.
Az ÖTV tervezett módosítása szerint a 23 kerületi polgármesterből állna majd a főpolgármester mellett működő testület
Elkészült, és hamarosan a parlament elé kerülhet az önkormányzati törvény módosítása, aminek eredményeképpen listán választott képviselők helyett a kerületi polgármesterek ülnének be a fővárosi közgyűlésbe (már, ha a neve ez marad egyáltalán) – értesült a hvg.hu. A főpolgármester megválasztásának módja nem változna, továbbra is közvetlenül a budapestiek szavazataival nyerné el mandátumát.
Trócsányi Lászlót az igazságügyi, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési tárca élére jelöli Orbán Viktor
Orbán Viktor kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszterré, Pintér Sándort belügyminiszterré, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterévé, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszterré, Hende Csabát honvédelmi miniszterré, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszterré, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszterré, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszterré, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszterré, Lázár Jánost a Miniszterelnökséget vezető miniszterré javasolja kinevezni.
A 2,6 milliárdos beruházás nagy lépést jelent a négy évszakos Velencei-tavi turizmus megvalósítása felé
Felavatták a Velencei-tó Kapuját, amely több mint kétmilliárd forintos összköltséggel, európai uniós támogatással valósult meg és Velence Korzó és Szabadstrand néven nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az avatóünnepségen Oláhné Surányi Ágnes polgármester hangsúlyozta, hogy a beruházással létrejött az új városközpont és a fejlesztéssel nagy lépést tettek a négy évszakos turizmus megvalósítása felé.
Az önkormányzati választásokra már új szabályok vonatkoznának – Átalakulhat a Fővárosi Közgyűlés
Az önkormányzati választási rendszer átalakítását javasolja a Fidesz: ennek értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. Az őszi önkormányzati választásokra már az új szabályok vonatkoznának.
A lépés hátterében az áll, hogy mindeddig elmaradt a szolgáltatók rezsicsökkentés miatt kieső bevételeinek kompenzációja
A katasztrófavédelem illetékes szervezeti egységeit mindeddig nem tájékoztatták arról, hogy bárhol leállna a kéményseprő-ipari közszolgáltatás – mondta a Népszabadságnak Hajdu Márton, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője, aki hozzátette: ha ilyen jelzés érkezik hozzájuk, a megyei igazgatóságok jogszabályi felhatalmazás alapján megteszik a szükséges intézkedéseket, azaz hatósági határozatban közérdekű szolgáltatót jelölnek ki.
Ott kell kiírni voksolást, ahol a 2011-es népszámláláson legalább huszonöten egy nemzetiséghez tartozónak vallották magukat
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) összesítése szerint Magyarország 3176 településén közel háromezer nemzetiségi választás is lehet az októberi önkormányzati választással egy napon. Egy településen több választást is kiírhatnak az ott élő nemzetiségiek számától függően és egyetlen olyan település van - Újbuda, a főváros XI. kerülete -, ahol mind a 13 nemzetiségnek választást írhatnak ki.
A kerületek szövetség üdvözli a törvénymódosítási javaslatot
Rendkívüli ülésen tárgyalja 2014. június 2-án a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) a kormánypártok által az Országgyűlés elé terjesztett, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatot.
A fideszes javaslat lehetőséget biztosítana közös polgármester- és főpolgármester-jelölésre, közös kompenzációs lista állítására is
Fideszes és KDNP-s képviselők 2014. május 30-án benyújtott törvénymódosítása szerint az eddig közvetlenül, listán megválasztott Fővárosi Közgyűlést a főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő alkotná. Fővárosi kompenzációs listát az a jelölőszervezet állíthatna, amely a kerületek több mint felében polgármester-jelöltet állított, a kompenzációs listán pedig a kerületi polgármesterjelöltek és főpolgármester-jelöltek szerepelnének.