Jelzéssel védenék majd a helyi termékeket Szarvason
Szarvason már hosszú ideje megfogalmazódott az igény arra, hogy jobban helyzetbe kellene hozni a helyi termelőket. Az önkormányzat kezdeményezésére a múlt év decemberében és idén januárban is összehívtak egy fórumot, melyen a kistermelők, biogazdálkodók, kiskereskedők és a civil egyesületek képviselői arról tanácskoztak, hogyan tudnák érdekeiket jobban érvényesíteni - írja a Beol.hu.
Végül az a megoldás kristályosodott ki, hogy célszerű lenne megkülönböztető jelzéssel -márkanévvel és logóval - ellátni a Szarvason megtermelt élelmiszereket, kézműves- és ipari termékeket egyaránt. A képviselő-testület ilyen előzmények után tűzte napirendre február 16-án a Szarvasi termék márkanév bevezetéséről szóló kérdést.
„Az már bebizonyosodott, hogy a globalizáció nem tesz jót a helyi gazdaságoknak. Ha azonban mi magunk megpróbáljuk segíteni a helyi termelőket, akkor ötről a hatra juthatunk" - summázta a márkanév bevezetésének fő célját Babák Mihály polgármester.
Kiszely Mihály főtanácsnok, a gazdasági bizottság elnöke a részletekről elmondta: a kezdeményezés kizárólag piaci alapon működhet. Az önkormányzat csak a kereteket, a lehetőséget teremti meg, a továbblépés a gazdasági élet szereplőinek dolga. Aki bekapcsolódik a rendszerbe, az élvezheti a névhasználattal járó előnyöket.
A márkanév és a logó használatára vonatkozó feltételeket rendeletben dolgozzák ki, s ezt a tervek szerint márciusban fogadja el a képviselő-testület. Onnantól nyílik meg tehát a lehetőség arra, hogy a megkülönböztető jelzéssel ellátott szarvasi termékek megjelenjenek a piacon. Következő lépésként a kistermelők, vállalkozók, kereskedők klubszerűen, később pedig jogilag bejegyzett formában is együttműködhetnek. A távlati tervek között szerepel, hogy a márkanév és a logó használatát a helyi szolgáltatókra is kiterjesztik.
Babák Mihály a képviselő-testület ülésén jelezte: megpróbálják a már országszerte ismert és elismert szarvasi élelmiszergyártókat meggyőzni arról, hogy a jövőben ők is Szarvasi termék megjelöléssel és logóval lássák el áruikat. Tervezik azt is, hogy a helyi boltokban külön részt szentelnek a szarvasi termékeknek, így a fogyasztók tudatosabban kereshetik majd ezeket az árukat.
Forrás: Beol.hu