Helyi összefogással termelt élelem a rászorulóknak
Idén harmadik alkalommal hirdették meg az Élelmiszerlavina Önkormányzati programját. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta által alapított kezdeményezés célja, hogy a pályázók a támogatás keretében felajánlott vetőmag segítségével, helyi összefogással zöldségeket termeljenek, az előállított élelmiszert pedig ingyenes adomány keretében eljutassák a környéken élő rászorulókhoz. A szervezők február 27-ig várják azon közhasznú szervezetek, oktatási intézmények, önkormányzatok jelentkezését, akik részt vennének a programban.
A pályázó feladata, hogy a termelési folyamatba munkaképes rászorulókat vonjon be, akik a projekt során szerzett gyakorlati tapasztalatukat a későbbiek során saját kertjükben is kamatoztatni tudják. Az emberi erőforrás mellett a pályázónak biztosítania kell a megművelésre alkalmas földet, a munkaeszközöket, szakmai felügyeletet és a megtermelt zöldségek szétosztását is.
A megvalósításhoz a pályázók partnerként egyéb szervezeteket is bevonhatnak. A pályázat kiírói kifejezetten preferálják azokat a pályázatokat, amelyek széles helyi összefogásra épülnek. A munkához szükséges vetőmagot a Syngenta biztosítja, amely a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jut el a győztesekhez.
A korábbi évek során a program nagy népszerűségnek örvendett: a munka 2011-ben 14 településen, közel 38 hektár területen mintegy 200 rászoruló, közmunkás és önkéntes bevonásával zajlott. A megtermelt zöldségek 3500 rászorulóhoz jutottak el országszerte. A pályázati kiírás és pályázati adatlap letölthető a www.elelmiszerbank.hu/elelmiszerlavina weboldalról.
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. február 27. A pályázatokat az elelmiszerbank@elelmiszerbank.hu e-mail címre várják. A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatás kérhető az elelmiszerbank@elelmiszerbank.hu e-mail címen.