Professzionális közigazgatási bíróságra van szükség
A jelenlegi, mintegy 100 tagú közigazgatási bírói létszámot 180-ra szeretnék emelni
Professzionális közigazgatási bíráskodásra van szükség – mondta az igazságügyi miniszter az Inforádió Aréna című műsorában 2016. szeptember 5-én. Trócsányi László emlékeztetett arra, hogy már 2014-es miniszteri meghallgatásán jelezte: a közigazgatási bíráskodást újra kell gondolni.
A kormány 2015 januárjában elfogadott koncepciójában szerepelt a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztése, azóta pedig több szakmai rendezvényen is felvetődött ez az elképzelés, tehát nem tartották titokban.
A tervek szerint hét-nyolc regionális centrum, illetve egy közigazgatási felsőbíróság jön majd létre, de a Kúria felülvizsgálati, jogegységesítő szerepe a közigazgatási bíróságok felett is érvényesül majd. A legfontosabbak azonban nem a szervezeti megoldások, hanem a közigazgatás feletti professzionális bírói kontroll, ami jogállami kérdés, és „ebben nem engedek visszalépést” – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
Mint mondta: a jelenlegi, mintegy 100 tagú közigazgatási bírói létszámot 180-ra szeretnék emelni. Az új bírák azonban nem „pártkatonák” lesznek, a jelentkezőknek legalább tízéves közigazgatási gyakorlattal kell rendelkezniük és versenyvizsgát kell tenniük. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hasonló megoldások Európa számos országában működnek.
A felmerülő kifogások kapcsán Trócsányi László megjegyezte: az új megoldások okozhatnak félelmet és sok a félreértés is, de tárgyalásokkal lehet eredményt elérni. A miniszter szerint az a baj, ha szakmai kérdések pártpolitikai aspektust kapnak. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy kétharmados támogatást igénylő törvényről van szó, de kompromisszumokkal ésszerű megállapodásra lehet jutni.
„Az idő nekünk dolgozik. Valamit letettünk az asztalra, amivel foglalkozni kell. Lehet, hogy később fog beérni, de ez nem baj” – mondta a miniszter. „A jogállam védelme vezérel, nem az eltiprása” – szögezte le Trócsányi László.
Forrás: IM - MTI - InfoRádió