Homokkomárom: alpolgármesterből polgármester
A független Singula Ferencné lett a Zalai megyei település vezetője – A munkáspárti jelölt három szavazatot kapott
Singula Ferencnét (független), az eddigi alpolgármestert választották meg három jelölt közül új települési vezetőnek 2016. május 29-én a Zala megyei Homokkomáromban – tájékoztatta a község jegyzője az MTI-t. Dencsné Müller Mónika közölte: a választásra jogosult 185 lakosból 114 szavaztak.
A résztvevők közül 68-an Singula Ferencnét támogatták, Kulik Gergely (független) 43 voksot, Megyes Zoltán István (Magyar Munkáspárt) pedig három szavazatot kapott.
A zalai településen azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a Homokkomáromot tíz éven át irányító Bodó Tamás (független) februárban lemondott hivataláról. Indoklása szerint nem tudott a legutóbbi önkormányzati választáson létrejött képviselő-testülettel együttműködni.
Forrás: MTI