Ezekre a pénzekre pályázhatnak az önkormányzatok
Valószínűleg még az idén elérhető lesz minden hátralévő forrás az adósságkonszolidációból kimaradt települések számára
Az adósságkonszolidációban nem részesült települések számára 2018-ig még 25 milliárd forintot osztanak ki, de az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és működést kiegészítő támogatásokra is jut keret – mondta a Rádió Orientnek Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati területért felelős államtitkára.
Összesen 50 milliárdos keret áll a Belügyminisztérium rendelkezésére a négyéves ciklusban azon 1176 önkormányzat számára, akik korábban takarékosan gazdálkodhattak, így nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban. Az első évben a 2000 fő alatti, a másodikban e létszám fölötti települések pályázhattak, idén pedig nagy valószínűséggel valamennyien jelentkezhetnek a maradék 25 milliárd forintra, s ezzel le is zárul ez a lehetőség. Így 2018 végéig bőséges idő áll majd az önkormányzatok rendelkezésére, hogy végezzenek a fejlesztésekkel, és azok elszámolásával – tette hozzá az államtitkár.
Hogy ki mekkora összegben részesül, az részben a lakosság méretétől is függ, a pénzt pedig az önkormányzati feladatok ellátásához szükséges intézményi, épületi fejlesztésekre, ingatlanvásárlásra, utak, járdák, hidak építésére, csapadékvíz elvezetésére, vagy a közművek bővítésére fordíthatják a települések, de működésre továbbra sem használható a pályázati összeg.
Többnyire a szegényebb önkormányzatok élveznek előnyt az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések 5,5 milliárd forint összértékű pályázatain, melyekhez három fő irányt határozott meg a tárca. 30 millió jut a nyertes pályázóknak az önkormányzati feladatellátást szolgáló épületekre, 20 millió az iskolai tömegsport és az ahhoz szükséges eszközök fejlesztésére, településkategóriánként pedig 15 és 100 millió forint közötti összeg az utak, járdák felújítására, építésére. Pályázni ezekre a nyár derekáig lehet, első körben augusztusban születnek döntések, melyeket októberben még megtoldhatnak egy újabb körrel. Teljesíteniük a nyertes pályázóknak jövő év végéig kell.
Rendkívüli szociális ellátásra folyamatosan pályázhatnak a rászoruló önkormányzatok, ahogy a működést kiegészítő támogatásra is. Ez utóbbit évente háromszor, legközelebb valószínűleg idén júniusban bírálják el, s azon települések részesülnek benne, amelyeknél nem teljesülnek a várt bevételek.
Az állami költségvetésből amúgy nagyobb részben feladat alapú, kisebben normatív finanszírozásban részesülnek az önkormányzatok, valamint egy beszámítási rendszer is működik, a jövedelemkülönbség kiegyenlítése céljából, itt a magas adóbevételű önkormányzatoknak saját forrásaikat is fel kell használniuk – fejtette ki Pogácsás Tibor.
A beszélgetés itt hallgatható meg.
Forrás: OrientPress Hírügynökség