Visszakapta államkötvényeit Győr önkormányzata
A Quaestoron keresztül januárban vásárolt államkötvényeket negyvenöt millió forintos kamattal kapta vissza a város
Negyvenötmillió forint kamattal együtt visszakapta a győri önkormányzat a Quaestoron keresztül idén januárban vásárolt mintegy egymilliárd forint értékű államkötvényeit – tájékoztatta közleményében a megyeszékhely önkormányzata 2015. december 11-én az MTI-t.
Domanyik Eszter, a megyeszékhely városházi szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: az állampapírokat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi törvény alapján kapták vissza.
A közlemény idézi Borkai Zsolt (Fidesz–KDNP) polgármestert, aki szerint „méltatlan Győrhöz az a politikai acsarkodás, amellyel az ellenzék próbált magának előnyt kovácsolni a Quaestor körül kialakult helyzetből”, és „megkérdőjelezték, hogy Győr államilag garantált államkötvényt vásárolt-e”.
Domanyik Eszter május 14-én közölte, hogy a Quaestorral január 16-án kötött szerződés szerint az önkormányzat 999 millió 987 ezer 373 forint értékben vásárolt államkötvényeket a brókercégen keresztül, s az állampapírokat a zár alá vétel megszüntetése után a Quaestor felszámolóbiztosa ki fogja adni az önkormányzatnak.
A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett.
A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén letartóztattak három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét.
Forrás: MTI