Egyre több helyen vetnek ki települési- és földadót
A településeknek többsége területalapú, míg kisebb része értékalapú földadót vet ki
Egyre több önkormányzat fog települési adókat és földadót bevezetni, mivel ezek nélkül nem tudják finanszírozni kiadásaikat – mondta Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke a Világgazdaságnak. Az év elején 13 településen vetettek ki földadót, közülük nyolcan hektáronként 5-10 ezer forintot, öten pedig aranykoronánként 200-400 forintot. A közeljövőben további 12 önkormányzat csatlakozhat hozzájuk.
Ezeknek a településeknek többsége területalapú, míg kisebb része értékalapú közterhet vet ki. A nagyobb különbség abban van, hogy milyen kedvezményeket adnak a helyi lakosoknak. Van, ahol 90 százalékos kedvezményt kapnak.
A MÁK adataiból megállapítható, hogy egyes önkormányzatok már tavaly decemberben határoztak új helyi adók bevezetéséről, melyek többsége, így vagy úgy, a termőföldtulajdont adóztatja. A települési adót bevezető önkormányzatok közül hatan nem csupán a földet adóztatják.
Apaj község vezetősége azt találta ki, hogy a traktorokra vet ki adót. Ezt két további önkormányzat vette át. Az agrártárca ellenzi a föld adóztatását és felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az illetékes kormányhivataloknál eljárást indíthatnak ez ellen a közteher ellen. Elmarasztaló döntés még nem született.
Ugyanakkor Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke azt monda a lapnak, hogy várakozása szerint egyre több helyi adót, például földadót vetnek majd ki az önkormányzatok kiadásaik finanszírozására. Január 1-től bővült a települési önkormányzatok adóztatási mozgástere, a helyi adók mellett úgynevezett települési adókat vezethetnek be. A települési adó lehet bármilyen adó, ha annak működtetését törvény nem tiltja, ám nem terhelhet olyan adótárgyat, amelyre törvényben meghatározott – akár központi, akár helyi – közteher vonatkozik.
Forrás: Világgazdaság - Piac és Profit