A nyár utolsó péntekén lesz az Állatkertek Éjszakája
Negyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 28-án, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével.
Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A három éve megkezdett hagyomány természetesen 2015-ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében.
A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban.
Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 28-ára esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők:
- Budakeszi Vadaspark (Budakeszi)
- Fővárosi Állat- és Növénykert + Tropicarium (Budapest)
- Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje (Debrecen)
- Xantus János Állatkert (Győr)
- Jászberényi Állat- és Növénykert (Jászberény)
- a Kecskeméti Vadaskert (Kecskemét)
- Miskolci Állatkert és Kultúrpark (Miskolc)
- Belvárosi Akvárium-Terrárium (Pécs)
- Tisza-tavi Ökocentrum (Poroszló)
- Szegedi Vadaspark (Szeged)
- Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark (Veszprém)
A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés éjjel 11 óráig történik. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak. A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé.
Forrás: Budapest.hu