Törlesztési haladékot kérnek az önkormányzatok
A MÖSZ a miniszterelnökhöz fordult a forint árfolyamgyengülése miatt megnövekedett települési terhek könnyítése érdekében
A svájci frank erősödése megviseli az önkormányzatokat is: a törlesztések emelkedése miatt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) levélben kéri Orbán Viktortól, hogy egy évvel később kezdhessék meg a három éve felvett hitelek tőketörlesztését. Gémesi György, a MÖSZ elnöke ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be. A helyhatóságok 1200 milliárd forint után törlesztenek, Gémesi György szerint a megyék vannak a legkritikusabb helyzetben.
„Orbán Viktorhoz fordulnak az önkormányzatok a forint árfolyamgyengülése miatt megnövekedett terheik enyhítése érdekében" - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Szerinte azt szeretnék elérni, hogy arról szülessen egyezség az önkormányzatoknak hitelező bankokkal, hogy az érintett helyhatóságok tőketörlesztését egy évre függesszék fel, majd a hátralévő 16-17 évre nyújtsák ki a fizetési periódust.
„Ha a következő egy évben csak a kamatokat kellene törleszteni az eladósodott önkormányzatoknak, és sikerülne elnyújtani a fizetési időszakot, akkor el lehetne kerülni, hogy sok települési vagy megyei önkormányzat rendkívüli intézkedéseket legyen kénytelen meghozni, és a működési költségeit csökkentse tovább a hiteltörlesztés érdekében" - mondta Gémesi György.
Informális tárgyalásokat már folytattak a bankokkal, amik „nyitottak voltak a megoldásra", de a megállapodás megkötését a kormányzat szintjén kellene koordinálni, ezért fordultak a miniszterelnökhöz. Az 1200 milliárdos önkormányzati hitelállomány mintegy fele, 600 milliárd kötvénykibocsátásból ered, még jellemzően 2007-2008-ból, 3 év türelmi idővel - vagyis a tőketörlesztési kötelezettség éppen most jelentkezik.
„A legtöbb helyen azért kényszerültek erre a lépésre, mert a folyamatos kormányzati forráskivonás miatt egyszerűen nem volt pénz arra, hogy az uniós pályázatok önrészét előteremtsék" - mondta Gémesi György, hozzátéve, hogy az összeg 90 százaléka nagyjából 300 önkormányzat, jellemzően budapesti kerületek, megyék, és nagyobb települések között oszlik meg. Közülük is a legkritikusabb helyzetben a megyei önkormányzatok vannak, mert itt a legkevesebb a saját bevétel.
Gödöllőt kétfajta svájcifrank-alapú kötvény után terheli törlesztési kötelezettség, ebből az egyik esetében csak 2025-ben lesz esedékes a tőketörlesztés, a másik évi 250-300 milliós terhet jelent, de erre megvan a fedezet a város költségvetésében.
A beszélgetés itt meghallgatható:
http://www.mr1-kossuth.hu/mrplayer.php?d=005857e6_4673708.mp3