12 Együtt-PM-es kerületi polgármesterjelölt indul
A pártszövetség a helyi önkormányzatokban „a szabadság és a szolidaritás hídfőállásait” szeretné megteremteni
A főváros 12 kerületében állít polgármesterjelöltet az Együtt-PM az októberi önkormányzati választásokon – hangzott el Juhász Péter és Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnökei a pártszövetség kampánynyitó sajtótájékoztatóján, 2014. augusztus 24-én, Budapesten. Karácsony Gergely hangsúlyozta: céljuk, hogy a helyi önkormányzatokban megteremtsék a szabadság és a szolidaritás hídfőállásait, így kezdjék meg az Orbán-rezsim lebontását.
Ennek érdekében csupa olyan embert jelöltek polgármesternek, akiknek konkrét elképzelésük van arról, hogy miként vezessék győzelem esetén a kerületüket. Sokan korábban önkormányzati képviselőként dolgoztak.
Arról is szólt, hogy a kampányban be kívánják mutatni politikai elképzeléseiket. Fontos számukra a korrupció elleni küzdelem, az önkormányzatok átlátható gazdálkodása, ami – különösen a Fidesz által irányított – önkormányzatok hiányossága.
„A szabadság kis köreinek kialakítása különösen fontos egy olyan országban, ahol zsarnokság kezd kialakulni” – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
Juhász Péter úgy fogalmazott: olyan fővárost és kerületeket szeretnének, ahol az emberekről szól az élet szervezése, és az emberek bevonásával születnek a döntések.
Hangsúlyozta, hogy a kampányuk eltérő lesz például a Fidesz kampánytól, mert az ellenzék nem jut médiafelülethez, plakáthelyekhez. Amikor plakáthelyet próbálnak foglalni, a Fidesz azonnal megfenyegeti az adott céget – fűzte hozzá.
Ebben a helyzetben nincs más választásuk, mint hogy személyes jelenléttel pótolják a plakátokat. Ehhez minél több aktivista segítségére számítanak – mondta Juhász Péter.
Az I. kerületben Váradiné Naszályi Márta, a II. kerületben Hajdu Nóra, a VIII. kerületben Erőss Gábor, a XII. kerületben Komáromi Zoltán, a XVI. kerületben Vajda Zoltán, a XXII. kerületben Pados István és a XXIII. kerületben Székely Gábor kizárólag az Együtt-PM támogatásával aspirál a polgármesteri poszt elnyerésére. Utóbbi a Magyar Szolidaritás Mozgalom alapító társelnöke, illetve az Együtt társelnöke.
A III. kerületben Béres András, az V. kerületben Juhász Péter, a VI. kerületben Kiss Róbert, a IX. kerületben Gegesy Ferenc, Ferencváros korábbi szabad demokrata polgármestere és a XIV. kerületben Karácsony Gergely az Együtt PM jelöltjeként, de az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatásával pályázik a polgármesteri poszt megszerzésére.
A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagból az is kiderül, hogy az Együtt-PM 29 önálló polgármesterjelöltet és 296 egyéni önkormányzati képviselőjelöltet indít országszerte. Ugyanakkor valamennyi megyében és Budapesten is önálló listát állít.
Forrás: MTI