Csak a nagyvárosi és a kerületi vezetők fizetése nő
A Blikk számításai alapján mindössze hatvan polgármester jár egyértelműen jól a változtatásokkal
Megint a nagyok járnak jól! Jelentősen változnak ugyanis a polgármesteri fizetések az önkormányzati választás után. A legtöbb helyen nagyon rosszul fognak járni az érintettek, de egy szűk kör jelentős fizetésemelésre számíthat. A Blikk számításai szerint mindössze 60 polgármester jár egyértelműen jól a változtatásokkal.
A 30 ezres lélekszámú nem megyei jogú városok vezetőinek 15 százalékkal nő a fizetésük, havi 600 ezer forintot vághatna zsebre. Sokkal jobban járnak a kerületi és a megyei jogú városok polgármesterei, akik helyettes államtitkári fizetésben részesülnek majd, vagyis 748 ezer forint üti a markukat, amelyhez 112 ezer forintos költségtérítés társul. Ez 30–43 százalékos fizetésemelést jelent nekik. De ők sem rúghatnak labdába a főpolgármester és helyettesei mellett, akik már tavaly megkapták a fizetésemelésüket: Tarlós Istvánnak már 1,3 millió forint az illetménye, helyettesei is többet keresnek a havi 1,17 milliójukkal, mint most a miniszterek.
A többi településen bukni fognak a polgármesterek, több mint kétezren a fele pénzüket is elveszíthetik. „Jól meg kell gondolnia ezentúl, aki polgármesterkedésre akarja adni a fejét. Lesznek olyan kistelepülések, ahol a közmunkások is jobban fognak keresni, mint maga a polgármester – mondta a Blikknek Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, aki szerint sok jelenlegi, munkáját lelkiismeretesen és jól végző polgármester dönthet úgy, hogy bruttó 74 ezer forintért nem fogja folytatni a munkáját. A TÖOSZ ezért elküldte javadalmazási javaslatát az Országgyűlésnek, de Schmidt Jenő kevés esélyt lát arra, hogy az önkormányzati választásokig megvitassa a parlament.
Tab fideszes polgármestereként Schmidt Jenő úgy kalkulál, hogy 70 ezerrel csökken a fizetése, ennek ellenére ő indulni fog a választáson.
Az önkormányzati képviselők többsége borítékolhatóan nagyon rosszul jár. Az ő javadalmazásukat a törvény teljesen a településük hatáskörébe utalja.
„Azok a falvak, városok, amelyek nem rendelkeznek önálló bevétellel, képtelenek lesznek kigazdálkodni a legszerényebb tiszteletdíjat is a számukra” – mondta Schmidt Jenő. Ez azt jelentheti, hogy a képviselők jelentős része kénytelen lesz ingyen ellátni a feladatát, míg korábban néhány tízezer forintot kaptak a kisebb falvakban is a munkájukért.
Forrás: Blikk