Belecskán kikerülik a kínálati piaccal járó kockázatot
Közfoglalkoztatottak segítségével alakították át gyümölcsfeldolgozó üzemmé az egykori varrodát a tolnai településen
„Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel rendezett vidékfejlesztési konferenciát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014. április 15-én, a Tolna megyei Belecskán, ahol a 2014-2020-as időszak hazai agrártámogatási rendszerével, valamit a belecskai értékteremtő közmunkaprogram eredményeivel ismerkedhettek meg a polgármesterek.
Vendégh Edit, az MNVH referense a 2014-2020-as időszak pályázati lehetőségeit ismerteti a hallgatósággal
„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége korábbi vidékfejlesztési és közfoglalkoztatási konferenciáit nagy érdeklődés kísérte a polgármesterek részéről, ezért úgy döntöttünk, idén is folytatjuk a sorozatot” – köszöntötte a hallgatóságot Pelyhe József, a MÖSZ titkára, hozzátéve: a mostani konzultációkon elsősorban a sikeres helyi kezdeményezések, követendő példák bemutatására helyezik a hangsúlyt.
Vendégh Edit, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Tolna megyei referense a 2014-2020-as uniós finanszírozási időszak új vidékfejlesztési programjairól, pályázati lehetőségeiről tájékoztatta a megjelenteket. Mint elmondta, a következő hét esztendőben 11,9 milliárd euróra pályázhat a hazai agrárium. Ez az összeg hat fő prioritás között oszlik meg, amelyekhez számos intézkedéscsomag tartozik majd: egyebek mellett megkezdődik a fiatal gazdák képzése, különböző OKJ-s szaktanfolyamok indulnak, s a szaktanácsadás rendszere is egyszerűsödik. Fejlesztési, beruházási támogatások elsősorban a kertészet és az állattenyésztés területén vehetők majd igénybe, többnyire 35-45 százalékos intenzitással. Mindemellett vízkár-elhárításra és természeti katasztrófák elleni védekezésre is kérhető lesz támogatás.
Az MNVH referense külön kitért az önkormányzatok által igényelhető fejlesztési forrásokra, amelyekhez elsősorban a vidékfejlesztési, a LEADER és a megyei programokból tudnak hozzájutni a települések. A vidékfejlesztési programok keretében – többek között – a kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés, az önkormányzati tulajdonú utak javítása, a közétkeztetés fejlesztése, falu és tanyagondnoki szolgálat fejlesztése, illetve hatósági engedéllyel működő állatmenhelyek fejlesztése lesz majd támogatható. Vendégh Edit újdonságként említette, hogy az integrált közösségi szolgáltató terek felújítása mellett mostantól újak építésére, az országos vagy helyi védettségű épületek megújításán túl pedig a természeti kincsek megóvására is lehet majd pályázni. A többnyire 100 százalékos támogatási intenzitású pályázatok kiírása 2015 januárjától várható.
Szemeti Sándor, a 400 fős, főként svábok lakta Belecska polgármestere a Tolna megyei kistelepülés értékteremtő közmunkaprogramjaira hívta fel az egybegyűltek figyelmét. Mint ismertette, jelenleg 25 hektár önkormányzati földterületen folyik a termelés: háromnegyed részben gyümölcsöt (többféle almát, körtét cseresznyét, meggyet, őszi-és kajszibarackot), negyedrészben zöldséget termelnek, 16 közfoglalkoztatott alkalmazásával. A terményeket mindeddig frissen értékesítették, de – miután nagyon ki voltak téve a piaci viszonyok alakulásának – úgy döntöttek: ezentúl feldolgozzák a nehezen vagy csak alacsony áron értékesíthető terményeket. A település egykori varrodáját – szintén közfoglalkoztatottak segítségével – gyümölcsfeldolgozó üzemmé alakították át, ahol nyártól megkezdődhet a lekvárok, befőttek, gyümölcslevek készítése.
Forrás: Magyar Polgármester Online