Idén ötödik alkalommal indult el az Élelmiszerlavina
Harminchét településen kezdődött el a munka a rászorulók friss élelmiszerekkel való megsegítésére irányuló programban
Harminchét településen kezdődött el a munka az Élelmiszerlavina programban: a felajánlott több millió forint értékű vetőmagot összesen 67 hektárnyi termőföldbe vetik el a napokban az ország több településén. A jótékonysági akció idén többek között Kiskőrösön, Rudabányán, Magyarszéken, Szerencsen, Karancsalján, Berettyóújfaluban, Jászboldogházán és Zagyvarékason valósul meg.
Idén 37 önkormányzatot és civil szervezetet támogat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja: a kezdeményezés lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát és paprikát termelnek, majd ezt odaadják a környéken élő hátrányos helyzetűeknek, időseknek, rászorulóknak, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.
A jótékonysági akció idén többek között Kiskőrösön, Bodolyabéren, Rudabányán, Magyarszéken, Szabadkígyóson, Szerencsen, Karancsalján, Csesztvén, Berettyóújfaluban, Lőrinciben, Jászboldogházán és Zagyvarékason valósul meg.
Az idén ötödik alkalommal indított Élelmiszerlavina visszatérő szereplője Rudabánya. A borsodi város önkormányzata és egy helyi civil szervezet együttműködésének része az a kiskerti program, amelyben az elnyert vetőmagokat elvetik. Az itt megtermelt burgonyát, zöldborsót és paprikát a termelésben résztvevők és a rudabányai rászorulók között osztják szét.
A baranyai Márok község lakóinak nagy része rossz életkörülményekkel rendelkezik, de leszoktak arról, hogy megtermeljék maguknak a zöldséget, gyümölcsöt. Az önkormányzat a sikeres pályázat révén igyekszik visszavezetni őket a gazdálkodásba.
A Tudat Mezsgyéjén Alapítvány a Zala Megyei Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és Otthona ellátottjainak társadalmi beilleszkedését próbálja segíteni. A földjeiken megtermelt élelmiszer több mint száz, halmozottan hátrányos helyzetű emberhez jut majd el.
Forrás: MTI