A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országgyűlés Mezőgazdasági- és Fenntartható Fejlődés Bizottsága május 18-án nyílt napot szervezett a Nemzeti Vidékstratégiai koncepcióról szóló vélemények bemutatása, ütköztetése érdekében. A Nemzeti Vidékstratégia Koncepció parlamenti vitanapján - ahol széles körben képviseltették magukat a civil szervezetek is - hangzott el Krizsán András építésznek, a Falufejlesztési Társaság elnökének az előadása is, amelyet teljes terjedelmében közlünk.

„A Falufejlesztési Társaság üdvözli a Nemzeti Vidékstratégia Koncepcióját. Az utóbbi hatvan, vagy akár több száz évben ilyen vonzó, az országot felvirágoztatni szándékozó anyag miniszteri aláírással talán sosem készült. Olyan jövőkép bontakozik ki a 2020-ig szóló koncepcióból, amit a Falufejlesztési Társaság már évtizedek óta tesz és szorgalmaz, miszerint: A vidékfejlesztéshez nem csak népesség megtartó képességre van szükség, hanem képesség megtartó népességre is! Ez a magyar vidék és a magyar nemzet felemelkedésének a záloga. A közösségben élő ember!

Akinek több kell, mint munkahely, több kell, mint csatorna, járda és játszótér. Akinek hit kell, remény kell, hogy van jövője a településének, hogy a természettel, önmagával és társaival összhangban, szeretettel és megelégedéssel végezhesse mindennapos, saját akaratából választott tevékenységét. Családot alapíthasson, gyermekeit felnevelhesse és tovább adhassa nekik azt az életbölcsességet, amit apáitól, nagyapáitól tanult, miszerint a kifelé sugárzó belső béke az emberhez méltó életben gyökerezik, és hitből, önbecsülésből, és bizalomból táplálkozik.

Ezért fontos, hogy minden részletében mielőbb megvalósulhasson ez a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció. Az országos várakozásokhoz és kormányalakításhoz képest már így is sokat kellett várnunk egy ilyen összefoglaló, területileg integrált vidékfejlesztési stratégia kidolgozására. Mert a magyar falu - és tegyük hozzá rögtön, hogy sajnos ez egész Európára jellemző - elveszítette évezredes feladatát: az önellátást és nyersanyagtermelést.  Az elmúlt évtizedek modernizációs átalakulásai a vidék számára olyan kihívásokat teremtettek, aminek egyre nehezebben tud megfelelni.

Minden jel arra utal, hogy a kistelepülések leszakadó státusza állandósul. A globalizációs folyamatok körülményei között a társadalom a falusi életformát, az önfenntartó képességet „idejétmúltnak" tekinti és azokról, akik képtelenek megfelelni az új kor kihívásainak, lényegében senki sem gondoskodik. Az egyre vékonyodó, szakadozó szociális háló sem válasz a problémákra, hiszen ez nem szociális, nem területfejlesztési, hanem össztársadalmi probléma. Egy olyan életforma erodálódik és tűnik el napjainkban, amely évszázadokon keresztül a stabilitás, az élet, a fenntarthatóság, a hagyományok csendes, kötelességtudó őrzője volt.

Mivel a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció szövege az én szememben lényegileg teljes, inkább csak részletezhető, ezért hozzászólásomban nem a stratégia alapelveit és céljait kívánom méltatni, hanem mint gyakorló építész és egy 200 fős apró település, Pula község főépítészeként egészíteném ki néhány gondolattal.

A rendszerváltást követő elmúlt húsz évben jelentősen átértékelődött a magán és köztulajdon fogalma. A nyitott gazdaság és az örökölt közvagyon privatizációja következtében a hangsúly a magánterületek fejlesztésére került és számos esetben kedvezőtlenül átértékelődött a közterületek minősége és szerepe, ezáltal a használata is. A közterületek fejlesztése szakágakra esett szét - jellemzően közműfejlesztés, járda- és útépítés - és a felszín rendezése koherens koncepció nélkülivé vált. Háttérbe került a táj és az épített környezet egysége, minősége, a közösség identitását kifejező helyi örökségek védelme. 

A vidék építészeti kultúrája, környezetének minősége leromlott, gazdátlanná vált. Megjelentek az élettől független, teoretikus gondolkodású, sematikus lakókörnyezetet létrehozó technológiák, az eldobható építészet profitot és pénzt hajszoló példái. A kivagyiságot, a nemzetközi trendeket, a globális átlagosodást követő, falukép romboló házai, portái, tanyái. A misztikusra növekvő, mindentől elszakadó bürokrácia és jogszabályosdi pedig nem képes gátat vetni ezeknek a burjánzó, és sokszor energiafaló épületeknek. Ezeknek az érdekében javaslom a vidékstratégia kiegészítését (4.3.2; 5.1) az épített környezet értékeinek fokozott védelmével, a tájba illő, emberhez méltó, minőségi lakókörnyezet megteremtésének támogatásával.  

Magyarország 5000 fő alatti kis településeinek a száma 2878.  Ezeknek a kistelepüléseknek az összterülete 6,59 millió hektár. Ez Magyarország összterületének 71%-a. A kistelepüléseken élők száma 3,13 millió fő (31,27%) Azonban a kistelepülések 5,3%-ban, 152-ben van önkormányzati települési főépítész.  Gyakorlatilag a kistelepülések összterületének 77%-án (5,1 millió hektár) folyó tevékenység fölött nincs olyan szakmai irányítás, ami az épített környezet minőségének, az egységes falukép megőrzésének, a helyi értékek védelmének érdekében tevékenykedne. Tulajdonképpen csak az építésjogi követelmények betartása zajlik. Javaslom a főépítészi hálózat támogatását a kistelepüléseken kistérségi vagy társult települési főépítészi formában.

Javaslom a helyi közösség identitásának erősítését, a hagyományalapú társadalom (2.1.11) erősítése érdekében, a hagyomány és az innováció egyensúlyát szem előtt tartva, hogy fokozott figyelmet és védelmet kapjanak a népi építészeti értékeink a vidékfejlesztés keretei között. Nincs két egyforma város, két egyforma falu sem. Minden egyes település más és más és minden település éghajlatával, szépségével, környezetével, házaival, lakóival más és más érzéseket, emlékeket kelt bennünk. Megérzünk valamit akkor és ott, ami semmi mással fel nem cserélhető: a hely szellemét. Az ember identitása megkívánja a helyek identitását.

Sajnos a vidéki épített környezetminősége szempontjából rendkívül fontos jogszabályi háttér, amely a helyi védelemre javasolt épületek támogatási rendszerét biztosítaná, jelenleg még kimunkálatlan. Elsőrendű feladat a gátlástalan gazdasági haszonszerzés ellenében megakadályozni az értékek eltorzítását vagy megsemmisítését (lebontását). A falukép és az egyedi értékek támogatása természetesen eltérő kell, hogy legyen, bár mindkettő rendkívül fontos, de valószínű, hogy a faluképet érintő támogatást inkább az adózással összefüggő szabályokkal kellene biztosítani, az egyedi értékeket képviselő objektumokat pedig más egyéb módokon. Ezek között számos, ma még kezdetleges formában létező megoldás kínálkozik az adókedvezménytől kezdve, a vissza nem térítendő támogatásig, vagy a kedvezményes kamatozású kölcsönöktől, a bankgaranciáig, vagy ezek kombinációjáig. De okvetlen fontos, hogy az érintett tulajdonosok ne csak hátrányát érezzék a helyi védelemnek, hanem az előnyét is.

Mert a népi műemlékek sorsa és léte gyakorlatilag személyekhez, és családokhoz kötődik. Ezeket a személyeket, emberi közösségeket kell támogatnunk és identitásukban megerősítenünk, akik a természetes életforma felértékelődését, sokszor romantikus indítékból felvállalják és népi építészeti értékeinket és hagyományainkat - a fenntartási gondokat is örömmel átvállalva - féltve őrzik. Mert vannak emberek, akik képesek rá! Ezt a képességüket kell erősítenünk, fejlesztenünk helyi eszközökkel, tanácsokkal és anyagiakkal. Még egy csekély támogatás is, ami ráirányítja az ingatlantulajdonosok figyelmét a rendszeres karbantartásra és állagmegóvásra, az is sokat segíthetne a romjaikban is méltóságteljes épületek megmentésében.

Ezért javaslom a társadalmi párbeszéd (5.4) érdekében olyan gyakorlati oktatás bevezetését, ahol a résztvevők nem csak megismerhetik lakókörnyezetük értékeit, hanem szakember irányítása mellett részt vehetnek a helyi védelemre javasolt épületek helyreállításában, megóvásában, újrahasznosításában. Ez a gondoskodás segíti egy-egy település közösségformáló, identitásukat meghatározó erejének növelését, az erről való igényes közgondolkodás fejlesztésének lehetőségeit, a hátrányos helyzetű vidéki kistelepülések, az intézményi, szellemi, és gazdasági támogatottság nélkül magukra maradt falvak életbemaradásának, önfenntartó képességének erősítését. Ezek a helyi öntevékenységen alapuló, a személyes kapcsolatteremtésre épülő szakmai együttműködések közös felelősség vállalást jelentenek.

A helyi védelemre javasolt épületek példaszerű felújítása ugyanis megerősíti a faluközösséget céljainak elérésében, és környezetük számára is követendő példát mutatnak. Az ilyen helyi örökségvédelmi építőtáborok, kalákák, képzések összhangba hozhatók más közmunka programokkal, munkahely teremtési célokkal is. Ezek az örökségvédelmi felújítások nem csak olyan évszázados táji karakterekre, építészeti ritkaságokra irányítanák rá a figyelmünket, melyeket féltve őrzünk, hanem segítenek abban is, hogy megértsük a hagyományos népi kultúránk értelmét, bölcsességét és tanuljunk abból. Ez a tájhoz simuló építészet legjobb iskolája, ahol megmarad valami, ami ellenáll az időnek.    

Javaslom a Nemzeti Vidékstratégia kiegészítését (4.1.3; 4.3.7) a vidék szellemi és fizikai infrastruktúrájának, az életképes vidéki települések rendszerszemléletének összehangolása érdekében olyan mikrotérségi obszervatóriumok (tájintézetek) létrehozását, ahol komplex holisztikus módon, összefüggéseiben vizsgálják, modellezik és hangolják össze a vidékfejlesztés egy irányba mutató rendszerét. A területiség elve alapján olyan tanulmányokat (tervezési segédleteket, oktatási segédleteket, közterület-fejlesztési és építészeti arculat kézikönyveket - vagy az integrált városfejlesztési stratégia/IVKS mintájára integrált vidékfejlesztési stratégiákat /IVKS) dolgoznak ki, amik gyakorlati útmutatóként segítik az ott élőket a fenntartható térhasználatban, a környezeti társadalmi és gazdasági adottságokhoz illeszkedő különböző beavatkozások kialakításában.

Javaslom a vidéki környezet minőség (4.3.1) megóvása érdekében a felszíni és felszín alatti vízkészleteink védelmében a gyökérzónás szennyvíztisztítás és az egyedi szennyvízkezelő berendezések telepítésének és üzembe helyezésének támogatását, a jogszabályi környezet egyszerűsítését. Javaslom továbbá az elfoglalt árterek újranyitását, de nem csak falun, hanem a Római parton és a vidéki új bevásárló központok helyén is.

Végül, de nem utolsó sorban javaslom a természetességgel ellenkező, fogyasztásra kötelező, felelősséget áthárító jogszabályok felülvizsgálatát, hogy ne születhessenek olyan törvények, jogszabályok Magyarországon, amik évszázados hagyományainkkal, építészeti értékeinkkel, kialakult olcsó és praktikus helyi gyakorlatainkkal ellentétesek. Ilyen például az égéstermék elvezető rendszerekre vonatkozó MSZ:845/2010 szabvány, ami előírja, hogy kémény csak rendszerjellegű lehet, és a hagyományos népi épületek (pláne szabadkémények) átalakításánál csak a multinacionális cégek, drága és ronda kéményfejezeteit engedi megépíteni. De említhetném a már évek óta húzódó jogértelmezési problémát is a nem minősített rendszerű építőanyagok használatának tilalmáról (3/2003 rendelet), ami megfelelőségi igazoláshoz, műszaki specifikáció meglétéhez köti az építési anyagok beépíthetőségét. Ezért ma Magyarországon nem lehet bontott téglából, vályogból vagy más be nem vizsgált építőanyagból építkezni és számos pályázaton támogatott, természetes építési anyagot alkalmazó projekt nem tud elindulni, megvalósulni.

Összefoglalva tehát a Falufejlesztési Társaság álláspontját a Nemzeti Vidékstratégiai koncepció parlamenti vitájában, csak akkor bízhatunk abban, hogy a települések elnéptelenedése megáll és visszafordítható lesz, hogy virágzó falvak lesznek Magyarországon, hogy újra érdemes lesz családi házat építeni, helyben maradni vidéken, ha felértékelődnek a helyi sajátosságok. Ha szem előtt tartjuk egy adott település körülményeit, a táj, a kulturális értékek az ott élő közösségek érdekeit. Ha a hagyományos termelési ágak és megélhetési források mellett más haszonnövények termesztése, feldolgozása és a késztermékek értékesítése is helyi érdekeltségbe kerül, és a helyi közösségek jövedelmét szolgálja, és beleillik az nemzetközileg is látható alternatív rurális gazdaság fejlesztésébe, az ökológiai gazdálkodás, a vendéglátás, a turisztikai, kulturális és szabadidős szolgáltatások kínálatába, amely magas szakképzettségű munkaerőt tesz szükségessé.

Amikor ennek eredményeként megújul a táj és az épített környezet, és nem csak egy zárt közösség történeti, műszaki, esztétikai értékeit őrzik majd, és nosztalgiával tekintünk rájuk, hanem az egész Kárpát-medence építészeti kultúrájának élő, eleven emlékeivé is válnak. Mert ahogyan Molnár V. József néplélekrajz-kutató írta: „Az, amit népi építészetnek nevezünk, az emberi hajlékkészítésnek korántsem idejétmúlt módja. Ellenkezőleg. Építési elvei örökzöldek, mindig is hatni fognak és mindig is használhatók lesznek, legyen szó családi házról, társasházról, vagy akár városi középületről. Hogy miért? Mert népi építészetünk, közelebbről építészetünk elvei mélyen bennünk gyökereznek: istenadta, kitörölhetetlen ősképek. S ha tiszavirág életű divatokkal nem fojtjuk el őket, akkor munkánkon keresztül biztonságos otthonokká alakulnak, amelyek emberi léptékűek és barátságos megjelenésűek lesznek; csupasz és kifejezéstelen falak helyett pedig imát és varázslatot sugárzó, beszédes homlokzatokkal tekintenek vissza ránk."

Krizsán András

építész, a Falufejlesztési Társaság elnöke