Csanytelek önerőalap létrehozására tesz javaslatot
Ha már minden önkormányzati adósságot átvállal az állam, a jól gazdálkodó településeknek hozzon létre önerőalapot. Ebből a legszükségesebb fejlesztéseikhez kaphatnának segítséget - javasolja Csanytelek polgármestere. Ez jóval több, mint amire most számíthatnak az érintett városok, falvak - írja a Délmagyar.hu.
Épp egy éve nyilatkozott Tállai András államtitkár és Giró-Szász András kormányszóvivő arról, hogy az önkormányzatok adósságának konszolidálásával egy időben segíteni akarják a hitel nélkül gazdálkodó településeket is. Az érintettek közé tartozik Csanytelek, amelynek polgármestere, Forgó Henrik akkor többször megszólalt e témában. Később javaslatot dolgozott ki a jól gazdálkodók kompenzálására. Ebben emlékeztet, hogy Csongrád megyében a fölhalmozódott önkormányzati adósság fejenként leosztva 177 ezer forint volt a konszolidálás előtt.
Szerinte úgy lenne igazságos, ha a hitel nélkül gazdálkodó települések lakosságarányosan ugyanekkora önerőkerethez jutnának. Ebből akkor használnának föl, ha pályázatot nyernek valamilyen helyi beruházásra, amely az infrastruktúraellátottságot javítja vagy munkahelyeket teremt. A részletezett javaslatot Forgó elküldte több helyre, a Belügyminisztériumba is.
Vagy ennek hatására, vagy ettől függetlenül, de a BM idén nyár elején levelet írt az érintett településeknek, amelyben azt tudakolta, milyen fejlesztéseket tartanak szükségesnek a helyhatóságok. Aztán nyár végén megjelentek olyan pályázati kiírások, amelyeken előnyt élveznek az adósság nélkül működő önkormányzatok.
Csongrád megyében Csanytelek mellett Balástya, Csengele, Ferencszállás, Királyhegyes, Kiszombor, Kövegy, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Óföldeák, Pusztaszer, Ruzsa és Üllés tartozik még ebbe a csoportba. Szeptemberben arról számoltunk be, hogy ezek közül több helyhatóság is beadta pályázatát az egyik, számukra elérhető ilyen kiírásra: térfigyelő kamera-rendszert telepítenek. Ez nem azt jelenti, hogy ott erre volt a legnagyobb szükség, csak azt, hogy a feltételek alapján csak erre tudtak jelentkezni.
Forgó Henrik felvetésére, amely ennél jóval nagyobb segítség lenne, a polgármester egy helyről kapott visszajelzést. Mint most elmondta, egyedül Tállai András válaszolt neki. Az államtitkár azt írta, „megértéssel olvasta" Forgó Henrik összefoglalóját, és tájékoztatta, hogy a működéssel kapcsolatos felvetések feldolgozása „az Önkormányzati Államtitkárságon folyamatban van".
Csanyteleken a helyi önkormányzat számításai szerint 2,5 milliárd az „infrastrukturális deficit", vagyis ekkora értékű fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy a település úttal, csatornával, egyebekkel való ellátottsága elérje az átlagos szintet.
Forrás: Délvilág - Délmagyar.hu