Ismét fideszes és független jelöltek lettek befutók
Két időközi önkormányzati választást tartottak az országban 2013. szeptember 8-án. Vácott Kovács Ágnes, a Fidesz-KDNP közös képviselő-jelöltje nyerte kapta a legtöbb szavazatot, míg a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Szalaszenden a függetlenként induló Tóth Istvánt választották polgármesternek.
Vác
Kovács Ágnes, a Fidesz-KDNP közös képviselő-jelöltje nyerte a váci időközi önkormányzati választást - közölte a város jegyzője az MTI-vel. Deákné Szarka Anita elmondta, hogy hivatalos eredmények szerint a város 2-es számú egyéni választókerületében Kovács Ágnes 384 érvényes szavazatot kapott. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjeként induló Terényi Attila 315, a Jobbik jelöltjeként induló Homokiné Garancz Henrietta 55 szavazatot kapott.
A három független jelölt közül Zsoldos Mihályra nyolcvanegyen, Kiss Istvánra harmincan, míg Oberkamp Péterre húszan voksoltak. A jegyző tájékoztatása szerint a választáson a 2909 szavazásra jogosult 30,4 százaléka vett részt. A 35 ezer lakosú Vác képviselő-testületében jelenleg tizennégyen politizálnak: hat fideszes, három szocialista, két kereszténydemokrata, egy jobbikos, valamint két független képviselő.
A választást Csuka István képviselő halála miatt kellett kiírni.
Szalaszend
A független Tóth István lett Szalaszend új polgármestere a szeptember 8-i időközi választáson - tájékoztatta Nagy Boglárka, a település jegyzője az MTI-t. A lemondás miatt megüresedett polgármesteri posztért három független jelölt indult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A választási névjegyzékben szereplő 834 szalaszendi közül 469-en szavaztak. Tóth István 181, Verpecz István 159, míg Schubert László 124 voksot kapott, öt szavazat érvénytelen volt.
Forrás: MTI