Közösen juttatják piacra a megtermelt élelmiszereket
A Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke és néhány polgármester magánszemélyként alapított szociális szövetkezetet
Hatvan év után ismét sor került „téeszalapításra" megyénkben - akár ezzel a hangzatos címmel is kezdődhetne a Hajdú Online cikke, valójában persze egészen másról van szó. Tóth Attila, a megyei önkormányzat alelnöke, mint ötletgazda, és néhány polgármester magánszemélyként hívta életre Hajdú-Bihar Szociális Szövetkezetét, melyhez önkormányzatok és magánszemélyek, például őstermelők csatlakozását is várják.
Az újkori „téeszalapítás" célja nem más, mint a szétszórtan már működő szociális munkaprogramok koordinálása. A szövetkezet-alapító polgármesterekkel beszélgetve kiderült, hogy szinte minden településen ugyanaz a gond; a szervezett piacra jutás. Egyre általánosabb gyakorlat, hogy az ilyen-olyan mintaprogramok keretében előállított hússal, zöldséggel vagy gyümölccsel látják el a helyi közkonyhát, a felesleg értékesítése azonban a legtöbb településen nem megoldott.
Ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy ha a közmunka egyszer véget ér, akkor a programban tanultakat minél többen képesek legyenek hasznosítani a saját portájukon. Ehhez is próbál mankót adni a szociális szövetkezet.
Forrás: Hajdú Online - haon.hu