Augusztustól indul a Külhoni Magyar Sajtószolgálat
A www.kms.mtva.hu-n külhoni magyar önkormányzatok, egyházak, civil és politikai szervezetek tehetik közzé közleményeiket
Külhoni Magyar Sajtószolgálatot (KMS) indít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) augusztustól - jelentette be 2013. július 25-én Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója a székelyföldi Tusnádfürdőn rendezett nyári egyetemen. Böröcz István az Összefogás a Kárpát-medencében című beszélgetésen elmondta, mintegy 200 szervezetet keresett meg és kért fel részvételre az MTVA a KMS-ben.
A www.kms.mtva.hu honlapon külhoni magyar önkormányzatok, civil és politikai szervezetek, egyházak és nemzetpolitikai szempontból kiemelt intézmények közleményeket tehetnek majd közzé. Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese elmondta, a közlemények közül válogat a közmédia hírügynökségi, televíziós és rádiós területe, és információikat közzéteszi híreiben, valamint műsoraiban is feldolgozza.
Böröcz István hozzátette, az MTVA szerződést kötött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel és a kolozsvári Video-Pontes televíziós stúdióval is. Ennek keretében az egyetem médiaszakos hallgatói közül a közmédia gyakornokokat fogad majd.
Ezzel kapcsolatban Maksay Ágnes, a Video-Pontes vezetője, az MTVA Kós Károly Kollégiumának (KKK) alelnöke elmondta, a szakmai képzések helyszíne lehet majd a Sapientia Kolozsváron ősszel elkészülő stúdiója is. Megemlítette azt is, hogy a Erdélyben most zajló 12. Filmtett, filmművészeti tábor költségvetésének 35 százalékát biztosította az MTVA. A táborban készülő filmet a közmédiai is bemutatja majd.
Böröcz István elmondta még, hogy a közmédia az idén saját sátrat állított fel a Tusványoson, és folyamatosan beszámol a nyári szabadegyetem szakmai és kulturális eseményeiről.
Forrás: MTI