Az önkormányzatok szerint több rendőr kell
A hazai közbiztonsági helyzetről tartottak konzultációt az önkormányzati szövetségek részvételével május 9-én, Belügyminisztériumban. A tanácskozáson Dr. Hatala József országos rendőrfőkapitány beszámolt a települések közbiztonsági helyzetéről, míg a települési önkormányzatok képviselői egyértelművé tették, hogy a magyar városok, falvak rendjének biztosításához mind több rendőrre van szükség. Nagyon hiányzik sok ezer tapasztalt rendőr.
A szocialista kabinetek nyolcévnyi kormányzása alatt a közbiztonság romlásnak indult, amely 2010-re már tarthatatlan állapotot idézett elő. A nemzeti együttműködés kormánya ezért a közbiztonság helyreállítását kiemelt célként jelölte meg a kormányprogramban.
Az önkormányzatok elismerik, hogy a Belügyminisztérium az elmúlt egy évben határozott lépéseket tett a rend helyreállításáért. A „három csapás" törvénnyel az erőszakos bűnözés visszaszorítása érdekében történt előrelépés, míg a szabálysértési törvény szigorításával a kis értékű lopások elkövetőivel szemben is hatékonyan lehet már fellépni. A rendőrség felderített számos uzsora bűncselekményt, és több, ebből élő bűnbandát számolt fel. Sorozatrablók kerültek elfogásra, valamint a kábítószernövényeket termesztő külföldi bűnözők csoportjait is sikerült visszaszorítani. Számos területen javult a közbiztonság.
Az önkormányzatok támogatásukról biztosítják a magyar kormány rendteremtő lépéseit. Felkérik a kormányt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy még több rendőr teljesítsen szolgálatot a települések közbiztonságának védelme érdekében. A helyhatóságok szerepe alapvető Magyarország közbiztonságának fenntartásában, véleményük ezért is megkerülhetetlen a nemzeti együttműködés keretében - derül ki a Belügyminisztérium Sajtóosztálya és a kormany.hu tudósításából.