Építési telkeket fognak kialakítani a Margitszigeten?
Angyalföld főépítésze egy, a főváros által kidolgoztatott szabályozási tervezetről nyilatkozott a Világgazdaságnak
Egy szabályozási terv szerint öt telket hoznának létre a Margitszigeten - írja a 2013. május 27-i Világgazdaság a XIII. kerületi főépítészre hivatkozva. A kerület polgármestere közigazgatási mutyinak nevezte azt a tervet, hogy a kerülethez tartozó Margitszigetet fővárosi irányítás alá vonnák.
„Tulajdonképpen felparcelláznák a Margitszigetet egy főváros által kidolgoztatott szabályozási tervezetben" - mondta a Világgazdaságnak a XIII. kerületi főépítész. Arató György annak kapcsán nyilatkozott, hogy egy törvényjavaslat szerint a Margitszigetet, amely közigazgatásilag a XIII. kerület része, különálló fővárosi hatáskörbe utalnák.
A főépítész elmondta, hogy öt új építési telket hoznának létre a dokumentum szerint. Ez alapján a Thermál és a Nagyszálló számára javasolnak egy telket. A következő telek a volt Dózsa-teniszstadion területe, a harmadik a Palatinus strandfürdő telke lenne. Önálló telek lenne a Nemzeti Sportuszoda is a 2006-ban átadott bővítéssel, az ugrófallal együtt. Ugyancsak különálló telek lenne az atlétikai centrum is.
„Ezeknek a telkeknek a létrehozását hívjuk úgy, hogy felparcellázás, ugyanis más építési jogok vonatkoznak rájuk, mintha nem lennének önálló telkek" - hangsúlyozta a főépítész. A főépítész szerint a tervezet alapján kötelező lesz kialakítani ezeket a telkeket, amelyek így az állam vagy a főváros által eladhatóvá válnak. A Dózsa-teniszstadion helyén ma már gyakorlatilag nincs építmény, csak romok, miután telek lesz, építhetnek rajta valamit - mondta.
A szabályozási tervezetet a főváros dolgoztatta ki, és a hatályos törvényi rendelkezések szerint a XIII. kerületi önkormányzat alkotott volna belőle helyi rendeletet. Ha életbe lépne a sziget „elcsatolásáról" szóló törvény, akkor a szabályozási tervről már a Fővárosi Közgyűlés dönt - olvasható a cikkben.
A XIII. kerületi polgármester ésszerűtlennek, törvénytelennek és közigazgatási mutyinak titulálta a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítás alá vonását, amiről nem kérték ki a kerület véleményét. Azt is jelezte, hogy a Margitszigeten működő vállalkozások kerületet illető mintegy 133 millió forintnyi adóját ez esetben a főváros kapná meg - ismerteti a lap.
Forrás: Világgazdaság - MTI