Radics Béla nevét mostantól utca viseli Angyalföldön
A tragikus sorsú zenészt sokan „minden idők legnagyobb magyar gitárosának” tartják
Emléktábla és szobor után utcát is elneveznek Radics Béláról, a legendás gitárosról Angyalföldön. A névadó ünnepséget 2013. április 16-án délután tartották a Vőlegény utca és a Göncöl utca közötti területen. Minden idők egyik legnagyobb magyar gitárosának alakját Tóth József polgármester, Pintér István, az iskolai évfolyamtárs, zenésztárs és László András, a Radics Béla Emléktársaság elnöke idézi fel az utcanév- és a magyarázó tábla átadásán.
Az emléktársaság a fővárosnál kezdeményezte, hogy nevezzenek el a gitárosról közterületet. A XIII. kerületi képviselő-testület az eredeti Baba tér helyett azt javasolta, hogy a lakóhelyéhez közelebbi közterület vegye fel a rockzenész nevét. Radics Béla 1946-ban született Angyalföldön. Iskolai tanulmányait a közeli Kilián György Általános Iskolában végezte. Géplakatos-tanuló éveit a Magyar Acélárugyárban töltötte. Itt a gyár zenekarának tagja lett, ahol megkapta első akusztikus gitárját.
Elsőként játszott Magyarországon Jimi Hendrix és Cream számokat, amelyekben jól érvényesült virtuóz gitárjátéka és hatásos előadásmódja. Zenélt a Sakk-Matt, az Alligátor, az Aréna, a Nevada, a Tűzkerék és a Taurus együttesekben. 1982-ben a Megyeri úti temető 50-es parcellájában helyezték örök nyugalomra. Sírkövének árát rockzenészek gyűjtötték össze, sírfelirata: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!" Emlékére egykori lakóházán táblát, 2005 októberében szobrot (Kovács Károly alkotása) állítottak a XIII. kerületi Gyöngyösi utcában. Életéről, munkásságáról eddig három könyv jelent meg.
Forrás: MTI