A bevezetése előtt megemelték a közművezeték adót
Januártól 125 forintot kell fizetni minden méter vezeték után – Az állam és az önkormányzatok felmentést kapnak
Adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke 125 forint lesz méterenként. A parlament 2012. november 20-án kivételes sürgős eljárással fogadta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erről szóló javaslatát. Az adót a víz-, a szennyvíz-, a földgáz-, a hő-, a villamos energia- és a hírközlési vezeték tulajdonosának, az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló közművezetéknél az üzemeltetőnek kell megfizetnie.
Az adókötelezettség a közművezetékek tulajdonlását terheli. Közművezeték alatt a fogyasztók vízellátási, szennyvízelvezetési és belterületi csapadékvíz-elvezetési, földgáz-, hő- és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési időszakos és folyamatos igényeinek kiszolgálását lehetővé tevő vezeték azon része értendő, amelyet közterületen (a közterület felszíne alatt vagy felett), vagy közterületnek nem minősülő földrészleten (annak felszíne alatt vagy felett) helyeznek el.
Ide nem értve a közterületen vagy közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett olyan vezetéket, amely kizárólag az adott helyrajzi számon nyilvántartott földrészlet használatára jogosultnak a földrészlet használatával összefüggő fogyasztói igényei kiszolgálását teszi lehetővé.
Nem minősül adóköteles közművezetéknek a közterületen vagy közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett olyan vezeték, amely kizárólag az adott helyrajzi számon nyilvántartott földrészlet használatára jogosultnak a földrészlet használatával összefüggő fogyasztói igényei kiszolgálását teszi lehetővé.
Ez utóbbi kivétel alapján nem adóköteles a vezetékrendszerről leágazó, telekre befutó vezetékszakasz, amelyik kizárólag a telken lévő fogyasztóhoz fut be, függetlenül attól, hogy a vezetékrész közterületen vagy a telken belül van.
A közműadó alanya az, aki a naptári év első napján a közművezeték tulajdonosa, vagyis - az esetek többségében - a közműszolgáltató. Több tulajdonos esetén az egyes tulajdonostársak a közművezetéken fennálló tulajdoni hányaduk arányában adóalanyok.
A közműadó alapja a közterületen, illetve kivételes esetben magánterületen futó közművezeték nyomvonalának méterben kifejezett hossza. Amennyiben az adóalany egy nyomvonalon (egy közműcsatornában) több, azonos szolgáltatás nyújtására alkalmas közművezeték tulajdonjogával rendelkezik, akkor az adóalap megállapításánál a nyomvonal hosszát a közművezetékek számától függetlenül egyszer kell figyelembe venni.
Mentesülnek a közműadó alól a helyi önkormányzatok és az állam is, míg a távközlési szolgáltatók - a vezeték hosszától függő mértékű - adókedvezményt kapnak. Egy módosító javaslat kivonta az adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékeket is.
Az adót más vagyoni típusú adókhoz hasonlóan évente két egyenlő részletben, március 20-ig és szeptember 20-ig kell megfizetni. Matolcsy György eredetileg száz forintban határozta volna meg az adó mértékét, a parlament azonban a költségvetési bizottság javaslatára - a tervezett 30 milliárd forint bevétel elérése érdekében - a zárószavazás előtt 125 forintra emelte azt.
Az Index számításai szerint a hazai energiapiaci szereplők közül a legmagasabb, 10 238 000 000 forintot az E.ON Hungária Zrt villamoselosztói fizethetik, ez az éves árbevétel több mint 6 százaléka. Az E.ON Hungária Zrt földgázelosztói 13 százalékkal, 2 187 000 000 forintot fizetnek. Az adó/éves árbevétel arányát tekintve a legmagasabb szintet a MAGÁZ éri el 24,11 százalék feletti értékkel. 5 745 000 000 forintot fizet az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport, és csaknem 4 milliárdot a DÉMÁSZ.
Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium - MTI