Az érintettek ellenzik a lépcsőzetes munkakezdést
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a felszíni járműpark tíz százalékát meg lehet takarítani, ha a kedvezményeket átalakítanák és bevezetnék a lépcsőzetes munkakezdést a hivatalokban, iskolákban. Az InfoRádiónak nyilatkozó iskolák és önkormányzatok azonban nem támogatják a javaslatot.
Sok az iskolás, akiknek egyszerre van becsengetés, és a közalkalmazottak is ebben az időszakban járnak munkába - mondta korábban az InfoRádió műsorában a civil szervezet vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a munkakezdés eltolásával a felszíni járművek nyolc-tíz százalékát is meg lehet takarítani csúcsidőben, márpedig minden fillér számít a BKV-nál. Dorner Lajos szerint ezzel a módszerrel milliárdokat lehet megspórolni.
Az InfoRádió megkeresett néhány érintett belvárosi önkormányzatot és oktatási intézményt az elképzeléssel kapcsolatban, a véleményük nem egyezett a VEKE elképzeléseivel.
Moss László, az Eötvös József Gimnázium igazgatója szerint nem életszerű a tervezet. Sok a távolról is bejáró diák, és ha később kezdődne a tanítás, akkor nem maradna idő a délutáni foglalkozásokra és tovább kellene az iskolában maradni - közölte az intézményvezető, aki szerint ezt a szülők se támogatnák.
Az igazgató kiemelte, hogy a legtöbb belvárosi iskolában gondot okozna, ha a diákok eltérő időpontban érkeznének az intézményekbe. Hozzátette: náluk eddig is később, negyed 9-kor kezdődött az oktatás. Moss László szerint a belvárosi iskolák nagy részében délelőtt sok órát tartanak, és sehol sem vállalnák, hogy akár estig az iskolákban legyenek a diákok.
Medgyesi Judit, az Erzsébetvárosi Önkormányzat aljegyzője sem tartja elfogadhatónak a lépcsőzetes munkakezdést. Szerinte ez leginkább az ügyfelek szempontjából lenne hátrányos. Mi egy konzervatív kerület vagyunk - érvelt az aljegyző, aki szerint az állampolgárok már jó ideje megszokták, hogy melyik ügyet mikor lehet elintézni. A VII. kerületben több irodában így is hosszított nyitva tartás van, amelyet már megszoktak az ügyfelek, és ettől nem szeretnének eltérni - tette hozzá.
Forrás: InfoRádió-hvg.hu