Négyszáz millióból újul meg a zirci ciszterci apátság
Több százmillió forintból újul meg a ciszterci apátság és a belváros egy része a Veszprém megyei Zircen; a felújítási munkálatok a nyár végére fejeződnek be. Mint Zátrok Attila projektvezető az MTI-nek elmondta, az apátsági épület homlokzatának a felújításához, az épületegyüttes előtti kert újjáépítéséhez, valamint látogatóközpont kialakításához 400 millió forintot nyert el közös konzorciumban az apátság és az önkormányzat.
A projektvezető tájékoztatása szerint a közműfeltárásokkal, az előkészítő bontásokkal az év elején megkezdődött a kivitelezés. Az apátsági épület ezen részén több évtizede nem végeztek felújítást, most a homlokzat megrongálódott részeinek a helyreállítására, újraszínezésre, a nyílászárók cseréjére is lehetőség nyílik. Az épületegyüttes előtti, most murvával és fűvel fedett részt az eredeti formához hasonlóan alakítják át barokk díszkertté: kővel borított sétautakat építenek, parkosítanak, virágágyásokat hoznak létre.
Zátrok Attila hozzátette: a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) keretében elnyert pénzből egy látogatóközpontot is kialakítanak az apátság régi, úgynevezett narancsos házában. Itt mutatják majd be a ciszterci rend magyarországi történetét, emléktárgyak és multimédiás eszközök segítségével. Nemrégiben került vissza a zirci apátsághoz két nagyméretű gobelin, ezeket is a látogatóközpontban tekintheti majd meg a nagyközönség.
Ottó Péter, Zirc polgármestere az MTI-nek elmondta: az apátsággal közös projekt részeként megújul az országzászló emlékmű előtti és mögötti tér, új sétáló utakat és parkolókat építenek, kőburkolatot raknak le, több mint nyolcvanmillió forintból. Egy másik, csaknem százmillió forintos KDOP-s pályázatnak köszönhetően a belváros egy részét is megújíthatják: a Rákóczi téren egy kis sportpályát, pergolás diákszigetet, játszóteret hoznak létre, és parkosítanak - tette hozzá.
A polgármester közlése szerint a projekt része a Reguly Antal Múzeum és Alkotóház felújítása is: kicserélik a nyílászárókat, megújítják a homlokzatot. A munkálatokat a tervek szerint az év közepére befejezik a városban.
Forrás: MTI