A kórház-államosítás elfogadható, az iskoláké nem
Gémesi György az ÖTV tervezetének MÖSZ által támogatott és elutasított elemeiről
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a települési önkormányzatokat érintő törvényváltozások közül a magyar egészségügy államosítását és a járások kialakítását elfogadhatónak, a kétezernél kevesebb lakosú községek „körjegyzőségbe kényszerítését" és az iskolák állami fenntartását azonban elfogadhatatlannak tartja - mondta Gémesi György, a MÖSZ elnöke december 12-én, Mátyásdombon.Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke Mátyásdombon, a Fejér megyei polgármesterek számára tartott konzultációt követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a köznevelési törvényhez beadott legújabb módosító indítványok szerint a települési önkormányzatok a jövőben nem lehetnek fenntartók, csak üzemeltetők.
„Ezen túl izzót cserélhetünk és kitakaríthatjuk az épületet, ugyanis az üzemeltetés ezt jelenti" - mondta a szövetség elnöke, hozzátéve: ezt a MÖSZ elfogadhatatlannak tartja, s több mint ezer polgármester véleménye is ez.
„Nem azért voltak eddig gondok az iskolák fenntartásával, mert az önkormányzatok nem voltak gondos gazdák, hanem azért, mert az állami normatíva nem volt elegendő a fenntartásukhoz. A működési költségek nem fognak csökkenni az államosítást követően sem, csak abban az esetben, ha pedagógusokat bocsátanak el vagy iskolákat zárnak be" - közölte Gémesi György.
Az önkormányzati szövetség elnöke elfogadhatatlannak nevezte a jól működő, kétezernél kevesebb lakosú községek „körjegyzőségbe kényszerítését" is. Úgy fogalmazott: „a központi járási hivatalból irányított szakmai munka nem lehet településbarát, mert helyismeret nélkül fogják meghatározni az irányokat".
Gémesi György azt javasolja, hogy ne létszámhoz kössék a „közös jövőt", hanem a hatékonyságot vizsgálják, s így döntsenek körjegyzőségek felállításáról. Szerinte az összevonásokkal sem lesz egymilliárd forintnál több megtakarítás a központi költségvetésben, és a változatlansággal az önkormányzati hivatalok kis mozgástere is megmaradna. Mint mondta, „a magyar egészségügy problémáit ismerve az egész rendszert át kell szervezni, amihez egyetlen tulajdonos kell. Az államosítás jó irány, ezt el lehet fogadni" - tette hozzá.
A MÖSZ elnöke a közigazgatás átalakítását is elfogadhatónak nevezte, a járási hivatalok és a járási rendszer felállítását támogathatónak tartja. Megjegyezte, kevésnek érzi az időt arra, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, de az irányt jónak érzi. Félelmének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a megyei kormányhivatalok élén álló pártpolitikusok után a járási hivatalokat is politikusokra bízzák. Gémesi György közölte: ahhoz, hogy a járási vezető kellően lojális legyen, nem kell politikusnak lennie, elég, ha jó szakember.
Forrás: MTI