A közfoglalkoztatástól a hulladékgazdálkodásig
Az önkormányzatok számára időzített bombaként ketyegő távhőrendszertől a Nemzeti Energia Stratégia települési önellátás irányába mutató célkitűzésein át, a készülő hulladékgazdálkodási törvény drákói szigorúságú rendelkezéseiig számos izgalmas téma került terítékre a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett „A településüzemeltetés aktuális feladatai" című konferencián, december 6-án, Gödöllőn.
Gémesi György, a MÖSZ elnöke köszönti a megjelenteket
A rendezvényt megnyitó Dr. Gémesi György MÖSZ-elnök köszöntőjét követően Kertész György, a Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója tartott előadást a településüzemeltetési feladatok megosztásának átalakulásáról. Megtudhattuk, hogy a kormány a közfeladatok ellátásának terhét részben átveszi majd az önkormányzatoktól, így - többek között - a hulladékkezelés és az ivóvízellátás is állami feladat lesz a későbbiekben. Újdonság továbbá, hogy a készülő ÖTV-ben már törvényi szinten jelenik meg az ez idáig kormányrendeletekben szabályozott településüzemeltetési feladatcsoport.
Fernezelyi Ferenc, a Dalkia Zrt. kereskedelmi igazgatója a számos kihívással küzdő távhőrendszer jelenét ismertette. Mint elmondta, a befagyasztott termelői és fogyasztó árak, az emelkedő fűtőanyagköltségek, a finanszírozási lehetőségek beszűkülése, illetve a fogyasztók fizetésképtelensége miatt kritikus mértékben megnövekedett kintlévőségek miatt a távhőrendszerek „időzített bombaként ketyegnek" az önkormányzatok számára. Ennek az áldatlan helyzetnek a megoldásához kínál szakmai segítséget cége, akár a geotermikus hő felhasználása, akár a biomassza hasznosítása, akár az úgynevezett „zöld távhőrendszer" kiépítése útján.
A közvilágításban rejlő megtakarítási lehetőségekbe Esztergomi Ferenc, a Hofeka Kft. műszaki igazgatója avatta be a megjelenteket. Ilyenek ugyanis vannak, különösen környezetbarát, hosszú élettartamú, nagy fényhasznosítású lámpatestek használatával. A LED technológiával készült lámpák fényszennyezése jóval kisebb a nagynyomású nátriumlámpákénál, a kompakt fénycsövekénél, vagy a fém halogén lámpákénál, míg élettartamuk négy-ötszöröse azokénak. További jelentős megtakarítás érhető el a fényerő szabályozásával, azaz ha kevésbé frekventált helyeken és időszakokban, kisebb fényerővel világítunk.
Horváth Zoltán, az Invitel Zrt. kereskedelmi igazgatója az egyre inkább közműnek tekinthető távközlés területén tapasztalható fejlődésről, s a közel 600 önkormányzat infokommunikációs igényét kielégítő cégében szerzett tapasztalatairól beszélt. Mint elmondta, minden településen másfajta igénnyel találkoznak, s készek mindenütt testreszabott szolgáltatás-csomagot kialakítani. Ezek - a közhiedelemmel ellentétben - olcsóbbak is a készen kínált konstrukcióknál.
Dr. Toldi Ottó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese vázolta a Nemzeti Energiastratégia fő célkitűzéseit, amelyek között előkelő helyen szerepel a települések önellátó képességének javítása is. Mindemellett jó volna - tette hozzá -, ha minden önkormányzat saját energiastratégiát is készítene, rövid-, közép-, és hosszú távú célkitűzésekkel. A főosztályvezető-helyettes fontos célnak nevezte a megújuló energia minél nagyobb arányban történő alkalmazását, az európai energiastruktúrához való kapcsolódást illetve a honi szén- és lignitvagyon újbóli szerephez juttatását, végül felkérte MÖSZ szakértőit a Nemzeti Energiastratégia célkitűzéseinek véleményezésére.
Az önkormányzatokra is számos feladat hárul a közfoglalkoztatási program végrehajtásában - derült ki a Belügyminisztérium főosztályvezetője, Lőrincz Leó előadásából. Ezek - többek között - a megújuló energia termelésében, az egészséges ivóvíz- és csatornahálózat karbantartásában, a várak környékének rendbetételében, illetve a szociális tevékenységekben való közfoglalkoztatásra terjednek ki. A főosztályvezető beszélt az ősszel elindított Start Programról is, melyhez idén 26 kistérség csatlakozott.
Gyenes Szilárd, a gödöllői Zöld Híd Kft. ügyvezetője a készülő hulladékgazdálkodási törvény legújabb változatának rendelkezéseit, s azok várható hatásait elemezte. A tervezetből egyebek mellett kiderül, hogy 2013-tól a hulladékgazdálkodás állami feladat lesz, amit csak állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban álló cégek végezhetnek, hogy a szelektív hulladéktárolók tartalmának eltulajdonítása lopásnak minősül majd, s hogy az elmaradt hulladékkezelési díjak köztartozásként lesznek behajthatók. „Bárhogy alakuljon is a szabályozás - zárta szavait Gyenes Szilárd - önkormányzatok nélkül nem lehet hulladékkezelési tevékenységet végezni."
A konferenciát három rövid előadás zárta. Bártfai Zoltán, a SZIE Gépészmérnöki Karának továbbképzési igazgatója a jövőre negyedik alkalommal induló településüzemeltető szakirányú továbbképzéssel, Török Alexandra a számos vonzó tulajdonsággal rendelkező Sagewash Sanitizer fertőtlenítőrendszerrel, míg Csák Szilárd főszerkesztő a kifejezetten településüzemeltetéssel foglalkozó önkormányzati szakembereknek szóló, Városi környezet című folyóirattal ismertette meg az egybegyűlteket.
MP