Euróövezet: több mint félmillióval nőtt a foglalkoztatottak száma
2007. 06. 14.
Az euróövezetben az első negyedévben 0,4 százalékkal - 533 ezer fővel - nőtt az állásban lévők száma az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással, és a foglalkoztatottak 1,4 százalékkal többen voltak, mint a tavalyi első negyedévben, -jelentették az EU statisztikai hivatalában.
Negyedévről negyedévre tovább gyorsult a foglalkoztatás növekedése, de éves összehasonlításban lassult. A tavalyi harmadik negyedévben 0,2 százalékkal, az utolsó negyedben 0,3 százalékkal bővült a foglalkozatás az euróövezetben az előző negyedhez képest.
Tavaly mind a második, mind a harmadik, mind az utolsó negyedben rendre 1,5-1,5 százalékkal többen voltak állásban, mint egy évvel korábban.
A foglalkoztatás növekedése és a munkanélküliség csökkenése miatt az EKB folyamatosan inflációs nyomásra, inflációs várakozásokra számít a munkapiac felől, annak ellenére, hogy a munkáltatók bérkifizetéseinek növekedése tavaly lassult. A tavalyi első és második negyedévben az euróövezetben a munkáltatók által fizetett bérek és más juttatások, egy órára számolva, átlagosan 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A harmadik negyedévben 2,7 százalékos, a negyedik negyedben 2,5 százalékos volt az éves többlet, az EU statisztikai hivatalának legfrissebb felmérése szerint.
Magyarországról az éves összehasonlítású adatokat tartja nyilván az EU statisztikai hivatala, eszerint az első negyedévben 0,5 százalékkal voltak többen állásban, mint egy évvel azelőtt. A tavalyi második negyedévben 1,0 százalékkal, a harmadikban 0,5 százalékkal, a negyedik negyedévben 0,9 százalékkal voltak többen állásban, mint egy évvel korábban.
Mind az euróövezetben, mind pedig az Európai Unióban 7,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliség áprilisban. Az euróövezetet alkotó országok átlagában ez a legkisebb arány 1993. január óta. Máciusban 7,2 százalékos, tavaly áprilisban 8,0 százalékos volt az állástalanok aránya az euróövezetben.
A 27 tagú EU-ban áprilisban 16,7 millióan voltak állás nélkül, ebből 10,6 millióan az euróövezetben Tavaly áprilisban 18,7 millió, illetve 11,8 millió volt a munkanélküliek száma az EU-ban, illetve az euróövezetben.
Áprilisban a legalacsonyabb volt a munkanélküliség Hollandiában (3,3 százalék), Dániában (3,4), Írországban (4,0 ), utánuk Ausztria (4,5) és Ciprus (4,4) következett. A legnagyobba munkanélküliséget Lengyelországban (11,2 százalék) és Szlovákiában (10,5 ) mérték.
Tavaly áprilishoz képest 22 uniós tagországban mérséklődött, négy országban nőtt a munkanélküliek aránya, Romániában állandó szinten maradt.
(MTI-www.hvg.hu)