Csak a BKV átalakításáról egyeznek az álláspontok
Tarlós István szerint el kellene dönteni, hogy Budapest egy város, vagy huszonhárom
Támogatják a budapesti kerületek a BKV átalakítását és a közlekedési fejlesztéseket - közölte Tarlós István főpolgármester és Nagy Gábor Tamás, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke az érdekképviselet november 18-i közgyűlése után. Az esemény kezdetén az elnöke és a főpolgármester között vita bontakozott ki a közgyűlés nyilvánosságát illetően, s a sajtónak végül - a BÖSZ alapszabálya szerint - távoznia kellett.
A csaknem kétórás eszmecsere után Tarlós István a találkozó egyetlen konkrét eredményének nevezte, hogy az önkormányzati érdekképviselet támogatja a BKV átalakítását, beleértve a kollektív szerződések felülvizsgálatát. A városvezető nevek említése nélkül arra is kitért: „vannak, akik megértik a problémát, vannak, akik nem értik meg, és vannak, akik nem akarják megérteni". A főpolgármester úgy vélekedett: előbb-utóbb el kell majd dönteni, hogy Magyarország fővárosa egy város, vagy huszonhárom, „mert ezen a ponton jelenleg nem egészen világos a helyzet".
Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester, a BÖSZ elnöke kifejtette: örül, hogy létrejött a találkozó. A zárt ajtókra utalva jelezte: nem egy nyilvános politikai vitafórumot szerettek volna rendezni, hanem egy érdemi megbeszélést, ahol áttekintik mindazokat a kérdéseket, amelyeket „eddig csak a sajtón keresztüli üzengetés formájában tehettünk".
Mint elmondta, a BÖSZ támogatja Budapest vezetését a fővárosi „gördülő állomány", a villamos- és trolibuszpark megújításának szándékában, amelynek megvalósulásához uniós fejlesztési forrásokat kell bevonni. Szerinte nyilvánvaló, hogy a rendelkezésre álló összeg 100 százalékát nem fordíthatják fővárosi fejlesztésekre, „de kétségtelen tény, hogy itt óriási feladatok vannak hátra".
Nagy Gábor Tamás azt is elmondta, hogy a kerületi polgármesterek nem tartják indokoltnak a változtatást az iparűzési adó megosztásának jelenlegi rendjén. Mint mondta, ha a kerületektől elvonnának az összegből, akkor kötelező feladataik ellátása lehetetlenülne el. A huszonhárom kerületi polgármester, illetve a helyettesítőjeként megjelent alpolgármester emellett önkormányzati biztos kijelölését javasolta a főpolgármesternek, továbbá az elszámoltatás menetének felgyorsítását ajánlották.
Forrás: MTI