Ismét meghirdették a Közigazgatási Ösztöndíjat
Második alkalommal hirdették meg a kormány által alapított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. Ennek keretében 2012-ben 150 fiatal kap lehetőséget, hogy 10 hónap alatt szakmai gyakorlatot szerezzen. Az ösztöndíjra november 20-ig lehet jelentkezni.
A 10 hónapból nyolcat Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, kettőt valamely európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek. A résztvevők szakmai fejlődését a program teljes időtartamában mentorok segítik.
A közigazgatási utánpótlás nevelési-programot első ízben 2010 szeptemberében hirdették meg az első Kormányzati Karrier Expón. A pályázati felhívásra több mint ezer fiatal jelentkezett, közülük 300 kezdte meg a gyakorlati idejét a magyar közigazgatási szervekben 2011. február 1-jétől. Ők azóta már külföldön, az Európai Unió 25 tagállamában gyarapítják ismereteiket - adja hírül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Pályázni és a program részleteiről érdeklődni a http://www.kozigosztondij.gov.hu/ honlapon vagy az mko2012@nki.gov.hu email címen lehet.