Végső esetben rendelettel is elvehetik az iskolákat
Ha nem megy szépszerével, rendelettel veszi el az iskolákat a kormány az önkormányzatoktól: hat helyhatóság nem hajlandó aláírni a megállapodást a tankerületekkel. Gémesi György, Gödöllő polgármestere azt mondja: milliárdokat költöttek intézményeikre, ezért nem mondanak le róluk önként – tudósít a HírTV.
Januártól nem lehetnek iskolafenntartók az önkormányzatok – az állam minden intézményt átvesz a helyhatóságoktól. A tankerületek egyedi megállapodásokat kötnek, a települések többségén már kész a megállapodás. Erről még szombaton beszélt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.
„Úgy tűnik, hogy 6 esetben érdemi véleménykülönbség van az önkormányzatokkal, és ők valószínűleg nem írják alá a megállapodást. Ugyanakkor azt mondom, hogy ennél a 6-nál is, hiszen beszélgettünk a polgármesterekkel, itt is mindenütt érdemben elkezdődtek a tárgyalások, hiszen az iskolák mindenkinek fontosak. Itt valami más van, talán politika, vagy talán olyan érdekkülönbség vagy olyan megszólalások, amiből egy kicsit nehéz utána kikecmeregni” – mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke, Pölöskei Gáborné.
„Politikai indíttatás nem a mögött van, hogy az önkormányzatok nem adják át az iskolát, hanem hogy az állam államosít” – a gödöllői önkormányzat is ellenáll. Úgy érzik, feleslegesen öltek milliárdokat az iskoláikba, ha most mindezt elveszik tőlük. Gémesi György szerint, ha tehetnék, a fideszes vezetésű önkormányzatok sem adnák az intézményeiket.
„Be vannak kényszerítve abba, hogy önként és dalolva adjanak át egy hatalmas vagyont vagyonkezelésbe, gondolja végig, hogy ezek az iskolák egy óriási vagyonát jelentik a településnek. Ez vagyonkezelésbe átment, gyakorlatilag semmi ráhatása nincs a településnek azokra az épületekre, melyeket egyébként nagyon sok többletforrással, munkával tartottak karban és fejlesztettek” – így Gémesi György.
„Amennyiben nincs megállapodás az önkormányzattal, akkor a miniszteri rendelettel ezeket át fogjuk venni egyébként is” – Ezt pár napja mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.
Ha szép szóval nem megy, az állam egyszerűen elveszi az iskolát, Budaörs polgármestere ugyanakkor úgy véli, hogy a legfrissebb PISA-felmérés sem azt bizonyítja, hogy jó kezekben van az oktatás. A diákok szövegértésben és természettudományokban mutatott teljesítménye alapján Magyarország az OECD tagállamok utolsó harmadába szorult vissza. Wittinghoff Tamás szerint félő, hogy a teljes államosítással attól is elesnének a diákok, amit eddig az önkormányzatok egy része tudott biztosítani.
„Úszásoktatás, lovasterápia – szóval nagyon sok olyan szakkör, kirándulás, szakmai program, amelyeket a fenntartó kötelessége finanszírozni. Hogyha magas színvonalú ellátást szeretne, az veszélybe kerül, hogyha nincsen meg a finanszírozási háttér. Márpedig a költségvetésben, tehát az ország költségvetésében, a 2017-es költségvetésében nem látszik ez a szám” – vélekedett Wittinghoff Tamás polgármester.
Az iskolákat – 59 tankerületi központ létrehozásával – az eredeti tervek szerint január 1-ig venné át az állam a helyhatóságoktól.
Forrás: HírTV