Magyarország két szélén egyáltalán nincs háziorvos
A KSH adatai szerint az utóbbi nyolc évben több mint duplájára, 281-re nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma
Az Abcúg térképre vitte, mely településeken nincs az országban háziorvos, és azt is megnéztük, hogy ez mit jelent. Borsodban 77 település között kell szaladgálniuk a helyettesítő orvosoknak, miközben a betegekre egyre kevesebb idő jut. A kormány közel egymilliárd forintból igyekszik megoldani a problémát, a tartósan betöltetlen körzetek száma mégis folyamatosan nő. Hová lettek a magyar háziorvosok?
Az utóbbi években drasztikusan megnövekedett azoknak a háziorvosi körzeteknek a száma Magyarországon, ahol már több mint hat hónapja nincsen állandó jelleggel orvos, azaz a praxis üres. Az Országos Alapellátási Intézet (OAl) hat üresen töltött hónap után nyilvánít tartósan betöltetlennek egy körzetet. A KSH adatai szerint 2008-ban még csak közel 132 ilyen körzetet tartottak nyilván, idén novemberben viszont már 281 darab tartósan betöltetlen körzet volt Magyarországon, azaz a számuk az utóbbi nyolc évben több mint megduplázódott.
A hiányzó háziorvosok túlnyomórészt a vidéki Magyarországnak okoznak nehézségeket: az Abcúg számítása szerint 453 település életét nehezíti meg, hogy nincs elég háziorvos, a többségük párszáz vagy alig ezerfős kisfalu.
Az ország két szélét hagyták magukra az orvosok
Magyarországon összesen 6565 háziorvosi körzet áll szerződésben az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, ezek közé tartozik a jelenleg betöltetlen 281 darab körzet is. Első ránézésre ez nem tűnik nagy számnak, az összes körzetnek ugyanis a 281 darab üres csupán a 4,2 százaléka. A betöltetlen körzetek viszont jellemzően az ország félreeső területein helyezkednek el, ráadásul a többségükben nem csak a székhelynek számító település ellátásért felel a háziorvos, hanem több kisebb környező településért is. Van olyan körzet az országban, amelyhez hat település tartozik.
A teljes cikk itt olvasható.
Forrás: abcug.hu