Elfogadta a kormány a módosított ÖTV tervezetet
Az önkormányzatok szabadságát is meghagyja, ugyanakkor kötöttebb, átláthatóbb rendszert valósít meg a kormány által november 2-án elfogadott új, 155 paragrafusból álló tervezet - jelentette be november 3-i kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András, aki hangsúlyozta: az 1990-től érvényben lévő önkormányzati törvénynek mostanra minden előnye és hátránya kiderült, mára a rendszer eljutott „teljesítőképességének határára".
A cél az - folytatta a kormányszóvivő -, hogy az új törvény pontosabban, differenciáltabban határozza meg mind az önkormányzatok, mind az állam feladatait. A hamarosan Parlament elé kerülő tervezet sok tekintetben meghagyja az önkormányzatok szabadságát, ugyanakkor szükséges azok pénzügyi, gazdasági helyzetének megszilárdítása, egy kötöttebb finanszírozási rendszer kialakítása, és a már meglévő adósságállományuk hatékony kezelése. „A kormány fontosnak tartja az önkormányzatiság elvét, ezért a tervezetnek ez az alappillére" - mondta
Giró-Szász András, majd hozzáfűzte: az új törvény igazodik a nemzetközi és a hazai hagyományokhoz is.
Tállai András önkormányzati államtitkár emlékeztetett: az elmúlt 10 hónapban széleskörű egyeztetés történt önkormányzati érdekszövetségekkel, parlamenti pártokkal, valamint kistérségi fórumokon, konferenciákon gyűjtöttek tapasztalatokat. Abban egyetértünk - folytatta -, hogy változtatni kell, hiszen az önkormányzati feladatrendszer átláthatatlanná vált, az önkormányzati rendszer eladósodott, így már az önként vállalt feladataikat sem tudják hatékonyan ellátni.
Az önkormányzati államtitkár kiemelte: minden településnek lesz saját választott testülete, az önkormányzati alapjogok nem fognak csorbulni, azonban tisztázni kell az állam és az önkormányzatok viszonyát, feladat- és hatáskörellátását. A helyi önkormányzatok ellátandó feladatai maradnak többek közt: az óvodai ellátás, egészségügyi alapellátás, településfejlesztés, de számos államigazgatási hatósági feladat a Kormányhivatalok kezébe kerül, valamint a katasztrófavédelem egyes területeit is az állam fogja ellátni.
2012 januárjától az önkormányzatok hitelfelvételi és kötvénykibocsátási lehetőségei szigorodnak, valamint új törvényességi felügyeleti rendszert vezetnek be. A tervezet új feladatfinanszírozási rendszer kialakításának lehetőségét is biztosítja, amely 2013. január elsejétől léphet hatályba - tájékoztatott Tállai András.
A társulással kapcsolatban az államtitkár elmondta: a helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy önkormányzati társulást hoznak létre. Ez a 2000 lélekszám alatti településeken kötelező lesz. Tállai András úgy fogalmazott: a tervezet célja az, hogy a jövőben az önkormányzatoknak kötelezően csak olyan feladatot kelljen ellátniuk, amelyekre van forrás. Ezt fogja biztosítani az új feladatellátási rendszer.
Új szegmensei a tervezetnek egyes összeférhetetlenségi és a méltatlansági szabályok - húzta alá az államtitkár. Az összeférhetetlenségi kritériumok szigorodni fognak, hiszen nem lehet polgármester országgyűlési képviselő, és fordítva. A méltatlansági szabály pedig azt jelenti, hogy amennyiben a választott tisztségviselő törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, úgy alkalmatlanná válik a feladata ellátására - tudósít a kormany.hu.