Idén is elindul a Gyerekbarát Település Program
Tavaly Cigánd, Óbuda-Békásmegyer, illetve Hódmezővásárhely önkormányzata nyerte el a címet és a vele járó támogatást
Hogyan tennéd még gyerekbarátabbá a településed? Erre kíváncsi az UNICEF, amely szervezet másodszorra hirdette meg a hazai önkormányzatok számára a Gyerekbarát Település Programját – írja a szeretlekmagyarorszag.hu. Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány pályázata olyan települési önkormányzatoknak szól, amelyek kötelezettséget vállalnak a gyermekek jogainak kiemelt védelmére.
A pályázatot az alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 2015-ben indította útjára. Tavaly 27 önkormányzat jelentkezett a 2 millió forint értékű támogatásért, amit végül három település, Cigánd, Óbuda-Békásmegyer és Hódmezővásárhely kapott meg.
A pályázatok elbírálását egy szakértőkből, civil szervezetek képviselőiből álló Értékelő Bizottság végzi majd az UNICEF Magyar Bizottság koordinációja mellett. Az a három település, amely a feltételeknek a leginkább megfelel pénzbeli támogatást és díszoklevelet kap majd. A Gyerekbarát Település címet évente három olyan település nyerheti el, ahol a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik.
A szervezet nem rég indított digitális kampányával is az önkormányzatok sikeres nevezéseit szeretné elősegíteni azzal, hogy bárki elmondhatja véleményét, meglátásait otthona gyerekbarát kérdéseiben.
Mindezt az UNICEF weboldalán, a település kiválasztása után tíz, olyan előre megadott gyerekbarát szempont alapján teheti meg, mint a közbiztonság javítása, szabadidős lehetőségek, parkok, játszóterek vagy a közintézmények számának növelése.
A kérdőív kitöltése után a rendszer olyan megosztási képet generál, amelyen a gyerekek kezében tartott várostáblán már a felhasználó által kiválasztott település neve olvasható. Ennek az az előnye, hogy segítségével létre tud jönni egy településekre, megyékre lebontott adatbázis, ami alapján könnyen áttekinthetővé válik, hol, milyen igények merülnek fel egy gyerekek számára élhetőbb környezet megteremtésére.
A kérdőívet augusztus végéig lehet kitölteni, majd ezután elkészül az ország gyerekbarát térképe is. A nyertes önkormányzatok szeptember 20-án vehetik át a 2 millió forintos díjat.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu