A tervezettnél előbb épülhetnek fel az új börtönök
A kilenc településen tervezett börtönberuházás 4500 fővel tudja bővíteni a fogvatartotti létszámot
Több lap is megírta, hogy egy rendelettervezet alapján felgyorsíthatja a kabinet a börtönprogramot. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese szerint a bürokratikus akadályok nélkül akár egy évvel hamarabb is befejezhető az összesen kilenc települést érintő beruházás – tudósít az InfoRádió.
„Előrelépést jelent, mert sürgősen el kell kezdeni a munkát ahhoz, hogy 2018-ra a célkitűzések megvalósuljanak” – jelentette ki Lajtár József vezérőrnagy. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese hozzátette a férőhely problémát szoros határidőn belül meg kell oldani. Ezért is jó, hogy az építkezés során szükséges bürokratikus lépések kihagyhatók, így fölgyorsul a folyamat.
„A számításaink szerint ez legalább egy évet jelent a beruházás megvalósulásában” – mondta Lajtár József vezérőrnagy. Ha elfogadja a kormány a rendelettervezetet, nem kell majd többek között építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást folytatni a kilenc érintett településen tervezett börtönberuházás esetén, amely 4500 fővel tudja bővíteni a fogvatartotti létszámot.
„Az előkészítés befejeződött, amennyiben a kormány elfogadja és nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánítja, azonnal megkezdődhet a közbeszerzési eljárás engedélyeztetése és az eljárás. Számításaink szerint idén eredményt tudunk hirdetni, jövő évben meg tudjuk kötni a szerződést és 2017. március 1-jén át tudjuk adni a kivitelezőknek a területeket, azaz megkezdődhet a beruház mind a kilenc településen” – mondta Lajtár József vezérőrnagy.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese hozzátette, a beruházást 2018. második félévében kell befejezni, a fogvatartotti létszámot folyamatosan töltik föl és 2019-ben már teljes kapacitással fognak üzemelni a börtönkomplexumok.
A beruházás azért is fontos, mert több elítélt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult a fogvatartásuk körülményei miatt. Az új börtönök férőhely-tartalékot jelentenek – emelte ki a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese.
„Ez minimális, nem lehet a jelenlegi létszámra pontosan kalkulálni, néhány nap alatt megint száz százalék fölé mehet a kihasználtság, a cél pedig az, hogy folyamatosan alatta legyen” – mondta a vezérőrnagy.
Forrás: InfoRádió