Huszonhatezer diák dolgozik az önkormányzatoknál
A nyári diákmunkaprogram keretében 26 ezer tanuló vállalt munkát az önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár 2016. augusztus 11-én a köztévében.
Cseresnyés Péter kiemelte: a fiatalok az önkormányzatoknál jellemzően adminisztratív, az önkormányzati fenntartású intézményeknél (óvoda, iskolai konyha, kertészet) kisegítő feladatokat tudnak ellátni.
A nyári diákmunkaprogram főként azoknak a fiataloknak ad munkalehetőséget, akik olyan településen, vagy földrajzi régióban élnek, ahol a piaci körülmények között nehezebben tudnának munkát találni. Az államtitkár példaként említette Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahol több mint 4000 tanuló dolgozik a program keretében.
Cseresnyés Péter szerint a nyári diákmunkaprogram azért fontos és hasznos a fiataloknak, mert ez munkakultúrát közvetít számukra, munkatapasztalatot szereznek, és a későbbi munkahelyük kiválasztásában is segíti őket.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a fiatalok foglalkoztatottsága 26-27 százalék között mozog, munkanélküliségi rátájuk pedig 15 százalék alá csökkent.
Forrás: MTI