A BM cáfolja a kerületek átszabásáról szóló híreket
Dukai Miklós: a 2011-es új önkormányzati törvénnyel lezárult a közigazgatás átalakítása
A Belügyminisztérium illetékes államtitkársága cáfolta, hogy napirenden lenne Budapest közigazgatásának radikális átalakítása. Terézváros polgármestere sem tud róla, hogy kerületét beolvasztanák. A Népszabadság tegnapi száma szerint a 2011-es új önkormányzati törvény előkészítő anyagait porolhatja le a kormány – írja a Magyar Idők.
A budapesti kerületek összevonásáról nem tudunk, konkrét információink nincsenek – reagált Hassay Zsófia VI. kerületi polgármester a Népszabadság azon cikkére, amely szerint „szóba jött a kerületek összevonásáról szóló terv”.
A lap 2016. augusztus 8-i cikke szerint napirenden van az a 2011-ben a Belügyminisztériumban megfogalmazott közigazgatási koncepció, amelynek lényege, hogy a kerületek élén nem választott polgármesterek, hanem a kormányzat által kinevezett hivatalnokok, „helytartók” állnának.
A 2011. december 19-én elfogadott új önkormányzati törvényhez a szaktárca három előterjesztést készített, az első volt az úgynevezett helytartós elképzelés, amely képviselő-testületekkel sem számolt. A második verzió szerint maradt volna a kerületi szintű közigazgatás, de az „erős főváros” elve érvényesülne. A harmadik, az úgynevezett City-koncepció pedig arról szólt, hogy Budapest öt-hat belső kerületét integrálnák.
A különböző verziókat a Fidesz–KDNP 2011. őszi hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésén is tárgyalták, de végül nem kerültek be az új törvénybe. A Népszabadság szerint most az akkori elképzelések valamelyikét, vagy az is lehet, hogy egy újabb verziót valósítana meg a kormány a főváros közigazgatásának átalakítására.
Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára a Magyar Időknek a Népszabadságban megjelentekkel kapcsolatban annyit mondott, hogy 2011-ben az új önkormányzati törvény megalkotásával lezárultak a folyamatok. „Semmilyen háttér- vagy előkészítő munka nem folyik az önkormányzati államtitkárságon” – tette hozzá a politikus.
„Ha az önkormányzatiság negyedszázados hazai történetét nézzük, vannak olyan sarokkövek, amelyek, úgy tűnik, hogy 1990-ben véglegessé váltak” – mondta el a Magyar Időknek legutóbbi interjújában Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár is, aki szerint, amikor az önkormányzatokról szóló törvényt módosította és azt elfogadta az Országgyűlés, akkor a sarokpontok megmaradtak. „Nem gondolom, hogy ezt újra kellene szabni, sem Budapesten, sem vidéken” – hangsúlyozta a Belügyminisztérium államtitkára.
Budapestnek eredetileg tíz kerülete volt, amelyeket a három város egyesítésekor hoztak létre 1873-ban, közülük három a jobb parton, Buda és Óbuda, hét pedig a bal parton, Pest területén feküdt. A fővárosról szóló, 1930-ban hozott törvény a városszerkezet és a népesség változásait figyelembe véve négy új kerületet hozott létre. Budapesttel 1950. január 1-jén egyesítettek hét megyei várost és 16 nagyközséget, és a kerületek száma 22-re nőtt. Ugyanekkor a korábbi kerületek határai is jelentősen megváltoztak. A fővárosnak 1994 óta van 23 kerülete, Soroksár a XX. kerületből történt kiválással jött létre.
Forrás: Magyar Idők