Majdnem egymilliárd forintos kárt okozott a vihar
Közel egymilliárd forintnyi kár keletkezett a magyar-ukrán-román hármashatár közelében fekvő magyar településeken a júniusi vihar nyomán. Az érintett önkormányzatok a kormánytól várnak segítséget. A legtöbb kár Rozsályban keletkezett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még tart a viharkárok felmérése – tudósít az InfoRádió.
A legtöbb kár Rozsályban keletkezett a magyar-ukrán-román hármashatár közelében fekvő magyar települések közül a júniusi vihar miatt – mondta az InfoRádiónak Sztolyka Zoltán, a település polgármestere.
„A település szinte valamennyi háza megsérült kisebb-nagyobb mértékben. A palás házak közül, ami 86 ház volt, az összesnek a tetejét szétverte a jég, a cserepes házaknál több tízezer bontott cserepet hozott már az önkormányzat, kaptunk felajánlásból és azokat próbáljuk kicserélni. Jelen pillanatban mintegy 40 ház van még fólia alatt, de emellett az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, a szociális alapszolgáltatási központ szintén fólia alatt van még.”
Sztolyka Zoltán a kormány segítségében bízik. Mint mondta, a kormányhivatal felmérése alapján az érintett hét településen 902 millió forintos kár keletkezett.
A szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még tart a viharkárok felmérése – mondta az InfoRádiónak Szabó Máté, a Miskolci Önkormányzat kommunikációs osztályának vezetője.
„Ómassán például mintegy 50 méternyi utat mosott el a víz, de úgy, hogy teljesen újra kell majd azt a szakaszt burkolni és emellett több száz méter hosszan az út melletti átereszek is megrongálódtak. Egyébként Miskolcon itt az ómassai részen keletkeztek a legnagyobb károk a vihar miatt. A város mintegy 40 millió forintos pályázatot fog benyújtani az itteni károk helyreállítására. Egyébként a károk teljes becsült költsége mintegy 60 millió forint és hát mire minden ki lesz javítva, az várhatóan a jövő év.”
A Miskolci Önkormányzat leginkább az ómassai út kijavításában számít a kormány segítségére.
Forrás: InfoRádió