A főváros támogatja a védett épületek felújítását
A városképét meghatározó építészeti értékek megóvása érdekében jelentek meg pályázatok
Három új pályázatot hirdetett meg a Fővárosi Önkormányzat, amelyek célja a Budapest városképét meghatározó épített értékek megmentése és felújítása. A műemléki keretből az épületek, épületrészek eredeti állapotának visszaállítására, az építészeti értékvédelmi támogatásból díszítések restaurálására lehet pályázni. Emellett külön pályázatot írtak ki örökségvédelem alatt álló lakóépületek állagmegóvási munkáira is.
A Műemléki Keret 2016. című kiírásra az örökségvédelem alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak október 28-áig azzal a céllal, hogy helyreállítsák az épület eredeti részeit. A Fővárosi Önkormányzat támogatja az eredeti homlokzat helyreállítását, az épületek megjelenésében különleges szerepet játszó nyílászárók, tetők restaurálását, valamint közintézmények, egyházi épületek esetében a látogatható terek belsőépítészeti értékeinek felújítását is. A kiírás teljes kerete 200 millió forint, amelyre vissza nem térítendő formában lehet támogatást elnyerni.
Az Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2016. teljes kerete 135 millió forint, amelyre azok a tulajdonosok pályázhatnak vissza nem térítendő formában, akik vállalják az örökségvédelem alatt álló épületek utcakép-, településkép-meghatározó részeinek, valamint a közös terek – mint például lépcsőház, kapualj – restaurálását. A közintézmények esetében ipar- és képzőművészeti értékkel bíró elemek is felújíthatók, úgy, mint szobrok, kerti pavilonok és csobogók. A pályázatokat szeptember 30-áig kell leadni.
Az építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatása 2016. című pályázat esetében többek között tető, függőfolyosó, lépcsőház, udvar, és nyílászárók felújítására és cseréjére lehet támogatást kérni. Az építési munkálatok költségének 50 százalékára beadható pályázat 165 millió forint keretösszeggel rendelkezik, és december 2-ig lehet benyújtani.
A részletes pályázati feltételek a www.budapest.hu honlap közérdekű adatok menüpontján belül a Pályázatok között találhatók meg.
Forrás: jozsefveros.hu