Felismerték a Népliget-rekonstrukció lehetőségét
A főváros nemsokára a kormány elé tárja Budapest legnagyobb közparkjának átalakítási tervét
Miközben a Városliget megújítását jelentő Liget Budapest projekt ellen kisebb-nagyobb zöldszervezetek, civil mozgalmak tüntetnek, szót emelnek, addig a főváros legnagyobb közparkjának, a Népligetnek a nagy része elhanyagolt, elhagyatott. A park rekonstrukciójának lehetőségét a politika is felismerte, a fővárosi önkormányzat pedig a kormány elé terjesztené a Városligetnél is nagyobb, sokkal változatosabb növény- és állatvilágú terület rendbe tételének tervét – írja a Magyar Idők.
Felszólította a kormányoldalt az LMP, hogy „a Városliget elpusztítása” helyett hajtson végre jelentős zöldfelület-fejlesztést a fővárosban. Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi képviselője 2016. július 24-én, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: igény és lehetőség is lenne a fővárosi parkok rendezésére, illetve újak létrehozására. Példaként említette, hogy a városligeti beruházásra szánt 250 milliárd forintos keretből több úgynevezett barnamezős terület, így a Rákosrendező, Újpest Városkapu vagy a Kőbányai úti volt piac környezete is rendbe tehető lenne, de ebből az összegből a Népliget megújítását is finanszírozni lehetne.
Az LMP képviselője azonban nyitott kapukat dönget, ami a Népliget, Budapest legnagyobb, 112 hektáros parkjának megújítását illeti. Tarlós István főpolgármester a legutóbb bejelentette: tanulmányterv készül az Óbudai-sziget és a Népliget fejlesztéséről, amit a kormány elé terjesztenek, de közelebbi részletekről még nem számolt be.
Csak szűk körű, szakmai publicitást kapott az a hír, hogy a Könyves Kálmán körút menti, metróval, villamossal és busszal is megközelíthető park megújításáról a szakmai munka, együtt gondolkodás már tavasszal, a főpolgármester bejelentése előtt megkezdődött.
A ReCity Magazin által szervezett 8 hetes műhelymunka a Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg. A részt vevő egyetemi hallgatók a Népliget megújítására fogalmaztak meg fenntartható és költséghatékony megoldásokat. A programban együtt gondolkodó hallgatók között volt építész, tájépítész, szociológus, természetvédelmi mérnök és környezeti kommunikáció szakos fiatal is. A program keretében lakossági fórumot is tartottak, ahol számos hasznos ötlet hangzott el, amelyek a koncepciókba is bekerültek.
A program fiatal szakemberei szerint Budapest legnagyobb közparkja évtizedek óta rendkívül rossz, elhanyagolt állapotban van, ezért itt az idő, hogy mind a döntéshozók, mind a civil szervezetek, közösségek meglássák a benne rejlő potenciált és változtassanak a jelenlegi méltatlan állapoton. A műhelymunka és a fórum eredményeképpen egy komplex fejlesztési koncepciót sikerült kidolgozniuk a résztvevőknek.
A Népliget védett történeti kert volta és rendkívüli fajgazdagsága, valamint a lakossági fórumon elhangzott igények miatt a parkban a meglévők mellett csak néhány új kiszolgáló épületet – például öltöző, értékmegőrző, illemhely – alakítanának ki. A terület óriási mérete miatt különböző korosztályokat vonzó úgynevezett gócpontokat – sportolási, pihenési, szórakozási, oktatási, kulturális stb. helyszíneket – hoznának létre, ezzel a parkba csalogatva a látogatókat, hogy azok ne csak a metrómegálló melletti Planetáriumig jussanak el.
A műhelymunka eredményét, az elkészült koncepciót és javaslatcsomagot a szervezők eljuttatták a fővárosi önkormányzat és a kőbányai önkormányzat illetékes osztályaihoz, valamint civil szervezetekhez is abban bízva, hogy a benne foglaltakat megfontolásra, továbbgondolásra érdemesnek tartják.
Forrás: Magyar Idők