Polgármestereket választottak három településen
Biharugrán, Ramocsaházán és Szakácsiban is független jelöltnek szavaztak bizalmat
Három településen rendeztek ma időközi önkormányzati választást 2016. július 24-én, mert a helyi képviselő-testület feloszlatta magát. A Békés megyei Biharugra első embere Makra Tibor lett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ramocsaházáé Ragányi Róbert, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szakácsiban Oláh Lajos maradt a polgármester.
Biharugra
Makra Tibor független jelöltet választották polgármesterré a Békés megyei Biharugrán. A 2014-es önkormányzati választáson egyetlen szavazattal alulmaradt Makra Tiborra 340-en szavaztak, míg a 2006 óta a települést vezető Vígh Ilona (Fidesz-KDNP) 272 szavazatot kapott – tájékoztatta az MTI-t Bai Zsolt jegyző. Hozzátette: a másik két független jelölt, Nagy László és Tóth Jenő 22, illetve 23 szavazatot kapott. A szavazatszámláló bizottság tagjai hét érvénytelen szavazatot számoltak össze. A részvételi arány magas, 79 százalékos volt – mondta Bai Zsolt. A településen a négytagú képviselőtestület tagjait is megválasztották, a posztokra 19-en jelölték magukat. Az időközi választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület májusban feloszlatta magát.
Ramocsaháza
A független Ragányi Róbert nyerte meg az időközi polgármester-választást Ramocsaházán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője az MTI-vel. A településen a polgármester személye mellett az önkormányzati testület összetételéről is döntöttek a választók. Molnár Tibor elmondta, hogy a nem hivatalos végeredmény szerint Ragányi Róbert 413, a másik két független jelölt, Simon József és Balogh Gyula 394, illetve 6 szavazatot szerzett. Tóth Péter Pálra, a Magyar Munkáspárt jelöltjére hárman szavaztak. A 827 leadott voksból 11 volt érvénytelen. A hat képviselői helyért 17 jelölt indult, ennek a választásnak az eredménye későbbre várható – tette hozzá a jegyző. Az időközi önkormányzati voksolást azért kellett kiírni a mintegy 1500 lelkes faluban, mert a település képviselő-testülete április 28-án tartott ülésén feloszlatta magát.
Szakácsi
A független Oláh Lajos maradt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szakácsi polgármestere az időközi választás eredményeként – közölte az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. A településen a polgármester személye mellett a helyi képviselő-testület tagjairól is döntöttek a választók. Vártás József azt mondta: a települést eddig vezető Oláh Lajos 53 szavazatot kapott, a szintén független Balogh Elemér, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke pedig 49 voksot tudhat magáénak. A mintegy 170 lakosú falu 111 választópolgárából 103-an mentek el voksolni, egy érvénytelen szavazat volt. Vártás József kitért arra is, hogy a képviselő-testület egy kivétellel lecserélődött. A négy önkormányzati képviselői mandátumra nyolcan aspiráltak, valamennyien független jelöltek. Az időközi önkormányzati választást azért kellett megtartani, mert a képviselő-testület tavasszal feloszlatta magát – jegyezte meg a helyi választási iroda vezetője.
Forrás: MTI