Gyógyfürdő épül a bábolnai termálvíz hasznosításra
A Komárom-Esztergom megyei városban még Burgert Róbert, a mezőgazdasági kombinát vezetője fúratott két kutat 1983-ban
A bábolnai gyógy-és termálfürdő megvalósításának első lépcsőjeként két és fél kilométeres távvezetéket épít az önkormányzat, ezzel a kutak fúrása után 33 évvel megkezdődik a település termálkincsének hasznosítása – tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei város polgármestere 2016. július 22-én az MTI-t.
Horváth Klára (független) elmondta, hogy a kutak környezetének kialakítására, a távvezeték kiépítésére és a villamos hálózat létesítésére kiírt közbeszerzés eredményes volt. A munkálatok költsége megközelíti a 150 millió forintot. Az összeget az önkormányzat a saját költségvetéséből fedezi, illetve uniós támogatásra pályázik.
Bábolnán 1983-ban a mezőgazdasági kombinát egyik kiemelkedő vezetője, Burgert Róbert fúratott két kutat, amelyekből 38 és 51 Celsius-fokos víz tört fel. A melegebbik kút 1200 méterről érkező vizét próbafürdetések nyomán gyógyvízzé nyilvánították, de a természeti kincset nem hasznosították.
Horváth Klára elmondta: a távvezetékkel a külterületről a vizet a sportcsarnok közelébe juttatják el, ahol egy 7-8 hektáros szabadidőközpont létrehozását tervezi az önkormányzat.
Forrás: MTI