Megkezdődött az új ÖTV tervezetének egyeztetése
„A készülő önkormányzati törvényt jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni" - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke október 21-én, Budapesten, az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fórumának (ÖNEF) szünetében tartott sajtótájékoztatón, ahol Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is ismertette szövetsége kritikai észrevételeit a Belügyminisztérium által készített tervezettel kapcsolatban.
Gémesi György: a törvény egyértelmű centralizációs törekvésről tanúskodik
Gémesi György szerint a tervezetben nem minden egyértelmű, és számos olyan elképzelés tartalmaz, amivel az önkormányzatok nem tudnak egyetérteni. A közoktatás szakmai ellenőrzése, a szigorú tanfelügyeleti rendszer kiépítése a MÖSZ elnöke szerint támogatható, de a szövetség nem ért egyet a közoktatási intézmények államosításával, mert sehol nincs mellékelve az a hatástanulmány, amiből világosan látható, hogy állami kézben olcsóbban és hatékonyabban lehetne működtetni ezeket. Támogatható a kórházak, fekvőbeteg-ellátó intézmények állami kézbe vétele, a járóbeteg-ellátás ügyében azonban még számos részlet kidolgozásra vár. Indokolt az önkormányzati gazdálkodás szigorúbb ellenőrzése is, az azonban nem, hogy az Állami Számvevőszék mellett más hatóság is vizsgálódjon.
A MÖSZ elfogadja, hogy a kormányzat egy helyen, járási hivatalokban kívánja koncentrálni az államigazgatási feladatokat, azonban úgy véli, nagyon korai és indokolatlan az átállásra kitűzött 2013. január 1-es határidő. Nem tudni ugyanis, milyen épületekben, milyen személyi állománnyal, milyen informatikai háttérrel működnek majd ezek a hivatalok, hogy mi lesz az okmányirodákkal, és nagyon nagy a bizonytalanság a köztisztviselők körében is. Az átállás során mindezekre a kérdésekre választ kell találni, ami körülbelül négy-ötéves ráfutási időt vesz igénybe.
A megyei intézmények átadásának kérdése már eldőlt, amivel - a MÖSZ elnöke szerint - a megyék kiüresednek, és az önkormányzati középszint eltűnik. Gémesi György sajnálatosnak tartja a jegyzők bérének drasztikus csökkentését is, mert az az egész apparátus bérének csökkentését is magával vonja. A jegyzői bérrel kapcsolatos rendelkezésnek egyébként is a köztisztviselői törvényben lenne a helye.
A tervezet rendelkezései közül Gémesi György azt érti legkevésbé, miért kell megszüntetni a 3000 főnél kisebb lélekszámú települések hivatalait. A szövetség számításai szerint még egymilliárd forintot sem lehet megtakarítani e lépéssel, viszont a hivataluktól megfosztott településeken élőknek jelentős többletköltségük és sok bosszúságuk származhat abból, hogy nem tudják majd az ügyeiket saját lakhelyeiken intézni.
A törvény egyértelműen centralizációs szándékot fejez ki, csökkenti az önkormányzatok mozgásterét, autonómiáját, és az önkormányzati szövetségekkel való érdekegyeztetést sem teszi kötelezővé a kormány számára - összegezte észrevételeit Gémesi György, majd hozzátette: a MÖSZ letette módosító javaslatát a BM asztalára, és reméli, hogy ennek a mai találkozónak is az volt a célja, hogy egy valóban olcsóbb és hatékonyabb önkormányzati rendszert lehessen létrehozni.
Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke elengedhetetlennek nevezte az önkormányzati rendszer megújítását, aminek azonban nem lehetnek a kistelepülések a vesztesei. Annál is inkább, mert nem a falvak és a községek, hanem mindössze 2-300 önkormányzat áll az önkormányzati adósságok mögött.
Mint a TÖOSZ elnöke elmondta, arra kérték a Belügyminisztériumot, hogy az alapfokú oktatás a jövőben is maradjon önkormányzati feladat, csak az egységes tanrend, a normarendszer kidolgozása és az ellenőrzés kerüljön a járási hivatalok hatáskörébe.
Nem értenek egyet az önkormányzati hivatalok engedélyezésének lélekszámhoz kapcsolásával. Véleményük szerint, tarthasson fenn önálló önkormányzati hivatalt minden városi jogállású település, valamint - lakossága számától függetlenül - az a község, amelyik esetében azt a lakossági igények indokolják, illetve amelyik többlet állami támogatás igénybevétele nélkül képes annak működését biztosítani. Ugyanígy nem értenek egyet a területszervezési ügyekben sem a lakosságszám előírásával.
A TÖOSZ szerint az új feladatfinanszírozási rendszerben nem elfogadható, hogy a kötelező önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátásához az a továbbiakban is csak a központi költségvetés által meghatározott arányban álló normatíva legyen biztosítva, mivel az sokszor köszönő viszonyban sincs a valóságos igényekkel. Csak a 100 százalékos központi finanszírozás támogatható.
Gémesi Györgyhöz hasonlóan Schmidt Jenő is elfogadhatatlannak tartja a törvényjavaslatban szereplő új javadalmazási rendszert, amely 30-50 százalékos jövedelemcsökkenést jelent a polgármesterek és a jegyzők számára, s elengedhetetlennek nevezte az országos önkormányzati érdekszövetségekkel az érdemi párbeszéd és egyeztetést.
MP