Kísérleti közmunkaprogramot indított a kormány
Az öt hónapos, négy megyére kiterjedő speciális közfoglalkoztatási kísérleti programba háromszáz álláskeresőt vontak be
Kísérleti közfoglalkoztatási programot indított el július 1-jével a kormány; a programba azokat a halmozottan hátrányos helyzetű munkavállalókat vonja be, akik eddig sem a nyílt munkaerőpiacon, sem a közfoglalkoztatásban nem tudtak elhelyezkedni, mert mentális, szociális vagy egészségi problémákkal küszködnek – írta július 5-i számában a Magyar Nemzet a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási szakportálján közzétett tájékoztatóra hivatkozva.
Az öt hónapos, négy megyére (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala) kiterjedő speciális közfoglalkoztatási kísérleti programba háromszáz álláskeresőt vontak be, de a tervek szerint januártól országossá válna a program.
A vonatkozó kormányrendelet módosítása szerint a speciális programban napi hat órát dolgozó közmunkás havi bére 41 556 forint, legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén pedig havi 53 277 forint.
Forrás: MTI - Magyar Nemzet