Pécs kártérítési pert indított a Zsolnayval szemben
Az önkormányzat egy két évvel ezelőtti, vitatott ingatlanapport ügyében kezdeményezi az eljárást
Háromszáz millió forintos kártérítési pert indított a pécsi önkormányzat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken egy 2014-ben történt vitatott ingatlanapport miatt – közölte Szabó Iván ügyvéd 2016. július 4-én az MTI-vel.
A Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője emlékeztetett arra, hogy a város és a főtulajdonos Bachar Najari által 2013-ban aláírt szindikátusi szerződésben a szír-svájci üzletember vállalta, hogy 500 millió forint tőkejuttatást nyújt a manufaktúrának. A többségi tulajdonos az összegből 200 millió forintot készpénzzel, további 300 millió forintot pedig egy hajmáskéri – használaton kívüli lőteret és víztornyot tartalmazó – ingatlan apportálásával hajtotta végre.
Szabó Iván felidézte: az apport már akkor vitát váltott ki, ugyanis a Zsolnayban kisebbségi tulajdonos városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. értékelése szerint az ingatlan csupán mintegy 40 millió forintot ért. Emiatt a pécsi önkormányzat korábban pert kezdeményezett, amit elvesztett, mert az akkori eljárás csak az apport szabályszerűségét vizsgálta, értékét nem – részletezte az ügyvéd.
Szabó Iván a múlt héten indított kártérítési perről kiemelte: abban bíznak, hogy Fővárosi Törvényszék igazságügyi szakértőt rendel ki, aki megállapítja a Veszprém megyei ingatlan értékét.
A kártérítési pert azért most indították, mert meg kellett várni a három bírósági fokot is megjárt előző eljárás eredményét – közölte az MTI kérdésére az ügyvéd, aki hozzátette: a pert azért a fővárosban kezdeményezték, mert azt a törvények megengedik és a szír-svájci üzletembernek Budapesten van lefoglalható vagyona.
Bachar Najari, svájci-magyar üzletember 2013-ban a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A város és az új tulajdonos kapcsolatának megromlása arra vezethető vissza, hogy a cég ezt határidőre nem hajtotta végre, és kötelezettségét egy hajmáskéri ingatlan apportálásával teljesítette.
A kormány idén februárban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, amin a cég fő tulajdonosi köre megdöbbent, mondván, ehhez nincs jogalap.
A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indított büntetőeljárást költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A pécsi közgyűlés közben Ledina Kerámia Kft. néven céget hozott létre, hogy a Zsolnay – szerintük elkerülhetetlen – felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez a Zsolnay mintegy 130 korábbi alkalmazottja szerződött át június elején.
A Zsolnayhoz június végén ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
Forrás: MTI