Az ÁSZ ellenőrizte az időközi választások pénzügyeit
A Számvevőszék jelentése szerint rendben volt a 2014. évi időközi választásokra fordított közpénzek felhasználása
Összességében célhoz kötött és szabályszerű volt a 2014. novemberi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választás, valamint az az évi megismételt önkormányzati szavazások előkészítésére és lebonyolítására fordított közpénzek felhasználása a Nemzeti Választási Iroda (NVI) összesítő elszámolása alapján – közölte 2016. április 21-én az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A számvevőszék közleménye szerint előbbire 90,4 millió, míg utóbbiakra 12 millió forint közpénzt fordítottak. Az ellenőrzésben az NVI, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint 12, mintavétellel kiválasztott területi és helyi választási iroda volt érintett.
Az ÁSZ megállapítása szerint a választások pénzügyi tervezése, a választásokra biztosított központi költségvetési források elosztása és az előirányzatok kezelése az előírásoknak megfelelően történt. A közbeszerzéseknél, szolgáltatásvásárlásoknál az NVI a jogszabályi előírásokat betartotta.
A számvevők közlése szerint hiányosságokat főként a kifizetések teljesítése során tártak fel. Így például a megismételt önkormányzati szavazások során egy helyi választási iroda vezetője személyi juttatásának kifizetése, illetve három helyi választási irodánál a tagok juttatásainak kifizetése a jogszabályi előírás ellenére az elszámolások elfogadását, illetve az NVI elnökének döntését megelőzően történt.
Az időközi választásokhoz kapcsolódó ellenőrzött kiadások esetében a gazdálkodási jogkörök gyakorlása az NVI-nél és a KEKKH-nál megfelelt, a KKM-nél részben felelt meg, a területi és helyi választási irodák közül ötnél összességében megfelelt, háromnál részben, négynél pedig nem felelt meg az előírásoknak.
Forrás: MTI