Előkészületben a kerítés az osztrák-magyar határon
Az osztrák hatóságok arra számítanak, hogy a Körmendről majd gyalog indulnak a migránsok Burgenland irányába
Elkezdték a kerítésépítés előkészületeit az osztrák-magyar határon, Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) települések átkelői között – közölte a burgenlandi rendőrség. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a Németújvári járást érintő tervek azért készültek, mert – mint fogalmazott – a magyarországi Körmenden hamarosan 350 migráns befogadására alkalmas sátortábort nyitnak meg.
A tavaly ősszel történtekből kiindulva az osztrák hatóságok arra számítanak, hogy az emberek majd gyalog indulnak el Burgenland irányába.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a régióban kerítést építenek és határellenőrzést vezetnek be Nagysároslak (Moschendorf) és Szentkút (Heiligenbrunn) településeknél. Amennyiben az érkezők menedékkérelmet akarnak benyújtani, még a határon feldolgozzák. Akik nem akarnak Ausztriába maradni, azokat kiutasítják az országból. Továbbá határőrizetet is tartanak, ezért épül a kerítés.
Ennek megvalósításához a kijelölt szakaszok földtulajdonosaival kezdték meg az egyeztetést, 2016. április 14-én nagyjából 40 érintettel beszéltek. A kerítés végleges hossza a kialakult helyezettől függ, azonban egyelőre nem tervezik, hogy a két település között végig felépítenék.
A rendőrség közlése szerint Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) közötti szakaszt érintő terveket is készítettek már, hogy minél gyorsabban tudjanak majd reagálni a menekültek érkezésére. Itt azonban egyelőre még nem állítanak fel kerítést.
Szükség esetén 24 óra eltelte után más tartományból vezényelhetnek szolgálatot teljesítőket Burgenlandba. Az első 24 órában minden tartománynak saját erőforrásból kell megoldania a helyeztet.
Az osztrák belügyi tárca korábbi közlése szerint a stájerországi Spifeldnél lévő határirányítási rendszeren túl további 12 ponton terveznek bevezetni menekültek beléptetését irányító határellenőrző rendszert. A tiroli Brenner-hágónál már kedden megkezdték az ellenőrzőpont kiépítését.
Forrás: MTI