Mindössze 22 ezer forint Pitvaros villanyszámlája
Pitvaros önkormányzata a napokban kapta meg az aktuális villanyszámláját. Az összes önkormányzati intézmény egyhavi áramfogyasztásának ára 22 ezer 157 forint. Pár éve tizenegyszer ennyit kellett fizetni – írja a Délmagyarország. A drasztikus csökkenés annak köszönhető, hogy ma már a nap energiáját használják az óvodában, a napközi konyhán, a fogorvosi rendelőben, a polgármesteri hivatalban és a művelődési házban is.
„Már csak a védőnői szolgálat épülete, a piactér és egy bérlakás után fizetünk villanyszámlát” – mondta Radó Tibor polgármester. „Az utóbbiért járó összeget ráadásul visszakapjuk. Ott nem a bérlő, hanem az önkormányzat nevén van a számla. A bérlő nekünk fizet, nem a szolgáltatónak.”
Pitvaroson nemrég még tizenegyszer több volt a havi villanyszámla. A drasztikus csökkenés a napelemes fejlesztéseknek köszönhető. Ma már a nap energiáját használják az óvodában, a napközi konyhán, a fogorvosi rendelőben, a polgármesteri hivatalban és a művelődési házban is. A beruházásokat pályázati forrásból valósították meg. A közel 63 milliós fejlesztéshez az önkormányzatnak összességében 6,5 milliós önerőt kellett állnia.
„Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az elmúlt 12 év napsütéses óráinak átlagát figyelembe véve Magyarországon a Szeged–Békéscsaba vonal a nyerő. Pitvaros pedig félúton van” – tudtuk meg a polgármestertől, aki arról is beszámolt, ismeretei szerint három vállalkozás is azt tervezi, hogy napelemparkot létesít a településen.
Forrás: Délmagyar.hu